Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Habermann Gusztáv: A szegedi fősóhivatal és személyzete (1790–1848)
született Rigó József Farkas Sándor, és a Kovács családban is 1828. augusztus 1-jén Ignácnál ki ekkor született. — A Kovács gyerekeknek Kovács István mázsamester volt az atyjuk, Kaiser Matildnak Kaiser Mátyás, ugyancsak mázsamester, Pova- zenecz atyja kontraágens volt. 1804 Ebben az évben találkozunk elsó' alkalommal a szegedi sóhivatalnál egyszerű mázsálókkal is. Három ilyen állást rendszeresítettek egyszerre, ami a hivatal forgalmának szaporodására utal. A mázsamesterek mellett dolgozó mázsálók egyikénél sem találkozunk a dominus jelzővel, amiből elvileg arra lehetne talán következtetni, hogy ők nem a nemesség soraiból kerültek ki. A rangsorban első mázsáló Kér János lett, két évig szolgált Szegeden, és nevével a közhivatalnoki névsorban sem előtte sem utána nem lehet találkozni. Úgy véljük, hogy nem tévesztendő össze sem személyében, sem családját illetőleg az 1793-ban a szegedi sóhivatalnál mázsamesterként alkalmazott Kéry Jánossal, kinek neje Gubernát Franciska volt. Szeged-Felsővároson 1793. június 15-én született János György Attila nevű fia. Dorfner (nevét nem Dorffner-nek írják) János volt rangban a második mázsáló. —• Nem gondoljuk, hogy különös fontosságot kellene tulajdonítani annak, hogy családi nevét egy vagy két f-el írták-e, és így kézenfekvőnek látszik, hogy a korábban már említett Dorffner Jánosnak rokona lehetett. Egyébként 1808-ig maradt az ügyosztályban második helyezett, és 1809-ben első mázsálóvá lépett elő. Ebben az állásában maradt meg 1813-ig, amikor is Szegedről Makóra helyezték át. Végül harmadik mázsáló lett Karbei Mihály, ő is 1813-ig maradt a hivatalnál, 1808-ig a harmadik helyen, 1809-től a másodikon, és ebben a pozícióban szűnt meg a munkaviszonya. 1805 Demkovics Rafael perceptori megbízatása ebben az évben megszűnt, és állása egy ideig betöltetlen maradt. További változás volt a személyi állományban, hogy Mattyus Pál kivált a hivatalból és a szállítási ügyosztály első helyezettjévé Buday Ferenc lépett elő. —- Ez egyben Schneider Farkasnak is második helyre való előrehaladását jelentette, és az ekként megürült harmadik helyre Krauthacker Józsefet nevezték ki. 1806 Az előző évben fentiek szerint alakult személyzeti névsor az 1806-os esztendőben nem változott. Krauthacker, mint újonnan kinevezett, 1809-ben a szállítási hivatal második helyezettje lett, és hivatali megbízatása 1812-ben megszűnt. Ekkor ugyanis Bajára került ellenőrnek, és innen 1822-ben Aradra, ugyanebbe a beosztásba. 1807 Most került betöltésre a hivatalvezetői állás, amelyre Bába Imrét nevezték ki, perceptorként, de nem superperceptorként, mint ami elődje volt. Régi sóhivatali tisztviselőt ismerhetünk meg benne, aki már 1795-ben ebben a minőségben Pécsett szolgált, és később onnan Eszékre került contrascribának. Ezután került Szegedre. 135