Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Habermann Gusztáv: A szegedi fősóhivatal és személyzete (1790–1848)
tudjuk azt is, hogy az ilyen hivatalok megrendelésre rendszeresen szállítottak építkezésekhez és minden egyéb igény kielégítésére feldolgozott faanyagot. Lényegesen könnyebb volt az érintett hivatalok dolga, amikor a szállítást vállalkozókra bízhatták.42 Ez esetben a fuvarozás minden gondja és felelőssége átszállt a vállalkozóra. — Itt a hivatal tevékenysége elsősorban a megfelelő erkölcsi és anyagi garanciát nyújtó vállalkozók kiválasztása volt, annak ellenőrzése, hogy rendelkezik-e az illető a kellő felszereléssel és vagyoni alappal. A vállakozókkal szerződést kellett kötni, melyben minden fontos kérdésre, a felelősségvállalásra, a garanciára ki kellett terjeszkedni, hogy biztosítva legyen nemcsak a hivatal, hanem a címzetteknek minden törvényes érdeke is. Mindez nem volt könnyű feladat, szakképzett személyzet beállítását tette szükségessé, már csak azért is, mert a hivatalokat a kamarával szemben időszakos jelentési kötelezettség terhelte, és a kamara nem volt éppen elnéző felettes szerv. Amikor a szállítási apparátust a hivatalok felszámolták, az ezzel kapcsolatos létesítmények nyilvános árverésen eladásra kerültek. így került eladásra a szegedi sóhivatal hajóparkja is, amelyet Zsótér János hajósgazda vállalkozó vásárolt meg 1823—24-ben. Még visszamaradt egy-két hajó, amelyre a kamara 1825. február 28-ára Budára hirdetett árlejtést.43 A „sókamara” előzményei Amikor ezen a helyen sókamaráról beszélünk, nem értjük alatta a jóval később életre hívott udvari kamarai sóhivatalokat. A „kamara” szó eredetileg ama hivatali helyiségeket jelentette, amelyben a királyok értéktárgyaikat tárolták. Később ez a fogalom általánosabb értelmezést nyert, és a királyi kincstári háztartás kezelő hatóságot jelentette, melynek élén a kamarás állott. Ez az intézmény magának a királynak személyes felügyelete alatt működött, arra állami szerveknek, ország- gyűlésnek stb. befolyása nem volt.44 De még ez az organizmus sem volt azonos a később rendszeresített királyi kamarával, illetve „udvari kamaráival. Mégis azért beszélünk már itt sókamaráról, mert a „kamara” megjelölés már a kezdet kezdetén is a „hivatal” fogalmának megfelelőjeként jelentkezett. A továbbiakban e sóhivatalokról, sókamarákról megemlékezve az egyes korszakokban elsősorban a Szegeden kialakult helyzetre leszünk tekintettel. Szegeden — még mielőtt annak kiterebélyesedéséről, majd várossá fejlődéséről beszélhetnénk — már létezett valamilyen sótelep, sólerakó és átrakó hely, mégpedig a Máramaros megyei só fogadására és továbbítására. Erre utal például az, hogy a morvák által már 892-ben Erdélyben, illetve a bolgároktól vásárolt só a Maroson utazott le Szegedig, és itt került esetleg átvételre, mindenesetre továbbszállításra, felhasználva a marosi, tiszai, dunai víziutat.45 A X. század táján az erdélyi bányákat bolgárok művelték.46 Annak ellenére, hogy a máramarosi sóbányák már ebben az időben is szállítottak sót az ország különböző területeire és a marosi víziútra tekintettel, elsősorban Szegedre, az innen érkező 42 Hazai s’ Külföldi Tudósítások 1825 évf. I. Hirdetés: Giday Kálmán: Szegedi só. 43 Blazovich László in Szeged története (Monogr.) I. k. 300; Giday Kálmán: Hozzászólás... 793; Hazai s’ Külföldi Tudósítások 1825 évf. I. Toldalék (12), (14); Farkas József in Szeged története II. k. 406. p. 44 Meyers Konv. Lexikon 9. k. 425. p.; Nagy Ernő: Kamara in Pallas Nagy Lexikona 10. k. 78—79. p. 46 Szegfű László in Szeged története (Monogr.) I. k. 246—248 p. 112
