Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Habermann Gusztáv: A szegedi fősóhivatal és személyzete (1790–1848)
Egyébként a só hivatalos értékesítése elsődlegesen nem is a bányahivatalokban történt. Hiszen sóval el kellett látni az egész ország lakosságát, és így annak területén számos helyen létesültek sóhivatalok, melyek a só értékesítésével is foglalkoztak. — Aszerint, hogy az egyes hivatalok milyen területet fogtak át, milyen volt a hivatali személyi létszám stb. — alakult a só értékesítés módja. A szállítás A só bányászása és vidéki értékesítése közé ékelődött annak szállítása. — Maga a „transport” ugyan nem képezte tárgyát a királyi haszonvételi jognak, de volt olyan időszak az általunk tárgyalt korban is, amikor az ország sóhivatalainak áruszállítását maga a bányahivatal és esetleg az egyes sóhivatalok eszközölték. így az ezzel járó feladatok a regálé adminisztrációja keretében kerültek megvalósításra. Ám korábban — és későbben is — gyakori jelenség volt, hogy a só szállítását szerződéses vállalkozókra bízták. A szállítás szárazon és vízen történt. — Ahol ez lehetséges volt, mint például a szegedi sóhivatal esetében, ott a szállítást elsősorban vízen eszközölték, már csak azért is, mert ez nagyobb mennyiségek egyszeri szállítását tette lehetővé, és a fuvarozási költségek is lényegesen kisebbek voltak. Egyébként a szállítás vízen részben hajókon, részben pedig tutajokon történt. Ott ahol az olcsóbb folyami szállításra nem volt lehetőség, vagy azért, mert a kikötőig is szállítani kellett a sót, vagy azért mert a kikötőből a címzetthez nem volt folyami út, ott a fuvarozást tengelyen kellett eszközölni. Amikor a szállítást maga a bányahivatal végezte, illetve egyik vagy másik sóhivatal, — mint például a szegedi is, — ott kiépült egy ennek megfelelő hivatali szervezet. így a szekeres szállításhoz ló- és kocsipark épült ki, és a szállítást a hivatal keretében létrehozott ügyosztály, a „Transportus officium” és ennek személyzete adminisztrálta. Ez persze épületek, istállók, kocsiszínek, szállásépületek, raktárak, karbantartó helységek építését vagy kibérlését tette szükségessé. Ahol a szállítást folyamon végezhették, ott megfelelő hajópark beállítása következett be. — Ehhez hajóépítők és karbantartó műhelyek, kikötők építése, be- és kirakodási alkalmatosságok létesítése és megfelelően kiképzett személyzet kellett. Ahol ilyen munka folyt, ott a hivatalokban megfelelő ügyosztály, a „Navalis transportus officium” került felállításra, és ennek személyzete végezte ennek a szállítási ügyletnek minden ügykezelését. A vízi szállításnak két módja volt. Az egyik a hajófuvarozás, a másik a tutajon való szállítás. A folyón lefelé viszonylag könnyű dolguk volt a hajó- és tutajkísérőknek. De amikor árral szemben kellett navigálni, akkor a hajókat lovakkal, néha emberekkel is, kellett vontatni, ami ismét más természetű berendezéseket és munkálatokat igényelt. A tutajon szállításnak valószínűleg még külön szabályzata is volt, nemcsak azért, mert ez külön kiképzett személyzetet, és kísérő kalauzokat igényelt, hanem azért is, mert ez esetben a tutaj faanyagát nyilván az érkezési kikötő sóhivatala értékesíthette. Hiszen a tutaj visszaállítása gazdaságtalan lett volna, egyébként is a sóhivatalok mellékágazatban fa- és faáru forgalmazásával is foglalkoztak. Fel kell tételeznünk, hogy nagyobb hivataloknál, illetve ott, ahol nagyobb famennyiség adminisztrációjáról volt szó, famegmunkáló műhelyeket is tartottak fenn.40 41 Ezt már az is szükségessé tette, hogy a szállító hajókat javítani, karbantartani kellett. De 40 Ember Győző: 511, 513, 427, 468. p. 41 Giday Kálmán: Hozzászólás... 798; Farkas József 405. p. 111
