Tanulmányok Csongrád megye történetéből 13. (Szeged, 1988)

Farkas Csaba: A szegedi plébánia 1761. évi összeírása

A SZEGEDI PLÉBÁNIA 1761. ÉVI ÖSSZEÍRÁSA (Forrásközlés) Fordította: Farkas Csaba AZ EXEMPT1 SZEGEDI PLÉBÁNIA ÖSSZEÍRÁSA A templomról Először: Ez a szabad királyi város önmagát tekintve egy, a nagysága miatt mindazonáltal három részre osztható: Felsővárosra, Alsóvárosra, és egy középső területre, másképpen Palánkra. Itt található egy filiával nem rendelkező anyaegyház. Mégis a felső részen, ahogy mondják, a Felsővárosban a plébániai templomtól körül­belül ezer lépésre áll egy Szent György vértanú tiszteletére megáldott templom, amely mellett két piarista atya lakik állandóan, akik mint segédlelkészek a lakosság nagyobb hasznára szentségeket szolgáltatnak ki. Továbbá a plébániai templom és a Szent Györgyé között semmiféle közlekedési akadály sincs, és ha biztos az értesülésünk, ennek következtében ama két egyházi férfiú ugyanitt tartózkodik. Másodszor: Az itteni plébániai templom igen régi. amely csak áldott, és Szent Demeter tiszteletére ajánlott. Hogy ki építtette, nem ismeretes, mindazonáltal biztos, hogy a betű alatt (?) lentebb csatolt iratok tanúsága szerint már Mátyás király úr ural­kodása előtt felépült. Harmadszor: Eme ősi templom romjaiból a régi díszítés úgy lett helyreállítva, hogy az új kidolgozás is kitűnjék. Új boltívet kapott, valamint külső és belső részét is bevakolták. A templomot pedig négyzet alakú kővel bontották2 be és erős padokkal szerelték fel. Megfelelő szószék is található benne, amelyet még nem festettek színesre. Lentebb a szentély mindkét oldalán van a két belső sekrestye, amelyek közül az egyik a szentlecke oldal sarkánál öltözőül szolgál a papoknak, a másik pedig egy felállított állandó sírnak. Ezek felett van mindkét részen egyaránt a boltív alatt az oratórium3. Mivel hogy pedig a templom eme felújítására a templomi és a városi jövedelmek sem voltak elegendőek, ezért a kegyes emlékezetű, főméltóságú gróf Eszterházy Imre érsek hercegprímás az itteni tized felét, négyszáz forintot kegyesen adományul juttatta e templom újjáépítésére, a másik felét pedig a piarista atyáknak adományozta létfenn­tartásuk jobbátételére, amíg ő élt. így a templom 7 3/4 öl széles, 22 1/2 öl hosszú és 10 öl magas. Negyedszer: A templomnak semmiféle javadalma sincs, sem valamiféle telkei, ezért a város és eme egyház jövedelmeiből fedezik azt, ha valamit szerezni kell. A temp­lomijövedelmek a következők: mindkét toronyban egy óráig tartó harangozás 3 forint, az egyik toronyban a nagyobb harang után óránként 2 forint, ugyanitt 1/2 óráig tartó harangozásra 1 forint a fizetendő összeg. Ha rövidebb ideig szól a harang, 12 krajcárt kell fizetni. A három részre osztott kriptában történő temetkezések után 24 forint Az összeírás nem régiben került elő az esztergomi érseki levéltárból. Lelőhelye: canonica visitationes iratsorozata. 1 Exempt plébániáknak nevezzük a közvetlenül az esztergomi érsekség joghatósága alá tartozó plébániákat. 2 A templom padlójáról van szó. ’ Oratóriumon karzatszerű helyet kell érteni. 5

Next

/
Thumbnails
Contents