Tanulmányok Csongrád megye történetéből 13. (Szeged, 1988)

Dóka Klára: A dél-alföldi iparosság struktúraváltása a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet korában (1828–1870)

Világosi járás

I.

3

11

14

3,62

II.

108

11

119

30,75

III.

60

4

64

16,54

IV.

68

6

74

19,12

V.

97

14

111

28,68

VI.

4

1

5

1,29

Összesen

340

47

387

100%

Zarándi járás

II.

10

2

12

20,00

III.

36

—

36

60,00

IV.

6

—

6

10,00

V.

6

—

6

10,00

Összesen

58

2

60

100%

Arad és járások együtt

I.

14

1,35%

37

51

3,72

II.

265

25,51

147

412

30,07

III.

274

26,37

12

286

20,88

IV.

186

17,90

41

227

16,57

V.

284

27,33

84

368

26,86

VI.

16

1,54

10

26

1,90

Összesen

1 039

100%

331

1 370

100%

Az egyes járások iparának szerkezetét az élelmiszeripar fölénye határozta meg. A Fehér-Körösön, Maroson és ezek mellékvizein igen sok malom működött, amelyek részben a megtermelt gabonát dolgozták fel, részben fűrészmalmok voltak. Különösen az iparosodottabb világosi járásban fontos szerepet kapott a fa- és fémipar is, bár képviselői rendszerint kovácsok, kádárok, kerékgyártók voltak. A tekintélyes erdőborítás ellenére az asztalosipar a 19. század első felében nem alakult ki. A járásokban élő fa- és fémipari segédek zömét az ódéznai bányában és kohóban dolgozók tették ki, összesen 111 főt. Ezeket leszámítva a falusi és mezővárosi mestereknél csak 84 legény állt munkában, ami a mesterek 11,54%-át teszi ki, és más megyék adatait figyelembe véve igen rossz arány. A 84 legényből viszont 22 rendelkezett lakással, és nyilván kontár iparűzési lehetőséggel.

Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a 19. század elején Arad megyében sem az ipari tőke koncentrálódásának, sem a felvásárlói rendszernek feltételei nem alakultak ki. A minimális számú iparos termelésével általában nem lépett túl a lakosság napi szükségletein, sőt olykor ki sem tudta azt elégíteni.

227