Tanulmányok Csongrád megye történetéből 13. (Szeged, 1988)

Szőcs Sebestyén: Szeged város követei az 1832–36. évi országgyűlésen

megyei követek eljárásának enyhén szólva is nem túl tisztességes voltára frappáns módon reagáltak: arra, hogy Somssich Miklós javaslata a megyei követek többségének álláspontja miatt került le a napirendró'l, a negyedik rend képviselői közül az a Gaál József mutatott rá, aki a városiak közül az előző nap egyedül nyilatkozott ez ellen a javaslat ellen. A vita során egyébként Klauzál Gábor is felhívta a figyelmet: indokolatlan és méltánytalan Vághy java; latának elvetése egyedül amiatt, mert a városi bírák választásának kérdése a publico-politicai operátum tárgyalásának az idejére halasztatott: a rendek többsége — a liberális megyei követeket is beleértve — véleményét fenntartotta, s a városi bíróságok illetékességét a honoratiorok pereiben nem volt hajlandó elfogadni.160 161

A városi követek azonban nemcsak a honoratiorok ügyében, de minden más, általuk már a kerületi üléseken felvetett kérdésben is vereséget szenvedtek.181 A hosszadalmas és heves viták során Szeged város küldöttei két ízben is szót kértek: április 15-én Gerencsér János követelte, hogy a csak városi ingatlannal rendelkező nemes ügyében, ha ezeket a javait ún. közönséges zálog gyanánt lekötötte, akkor is a városi törvényszék járjon el, amikor az illető nemes erre nem is kötelezte magát, abban az esetben pedig, ha a városi és nemesi birtokkal egyaránt rendelkező nemes mindkét fajta jószágát lekötötte különös biztosító zálogként, az eljáró bíróságot a hitelező tetszése szerint választhassa meg;162 április 17-én pedig Hódy Imre emelt szót azért, hogy a városokban lakó nemesek nem nemes szolgái által elkövetett bűntettekben a városi törvényszék legyen az illetékes fórum.163 A városi követek által tett erőfeszítések azonban hiábavalónak bizonyultak, ezért április 18-án, a városi bíróságról szóló javaslat tárgyalásának utolsó napján, Vághy Ferenc a városi bíróságról szóló kerületi javaslatnak lényegében változtatás nélkül történt elfogadása miatt a negyedik rend részéről óvást jelentett be; hangoztatva, hogy a megyei követek határozata „nem annyira az igazság kiszolgáltatásának fő Czéljából, de más mellékes, többnyire political ide sem nem tartozó, sem nem alkalmazható tekéntetekből eredett”, s eredménye más, mint a városok hatóságának teljes megszűnése, nem lehet. A városok ezért már csak a közrend biztosítása érdekében is, a javaslatot törvényerőre emelkedés esetén sem fogadhatják, s nem is fogadják el, és eljárásukban továbbra is az addig érvényben volt vonatkozó törvények rendelkezéseit alkalmazzák.

A Vághy által előterjesztett óváshoz a városi követek — Koleda András kivételével — valamennyien csatlakoztak. A városiak eljárása a megyei követeket természetesen rendkívüli módon felháborította, s Vághy ellen az 1723. évi 7. — az országgyűlések tartásáról, s rendjük biztosításáról szóló — te. által előírt legsúlyosabb büntetést követelték. A nemesi politikusokat főként az dühítette, hogy Sopron város követe azt vetette szemükre: a városi bíróságra vonatkozó javaslat megalkotásánál a harmadik rend képviselőit nem más, mint „mellékes political” tekintetek vezették. A megyék küldöttei közül csupán Császár Sándor, Temes megye másodalispánja és első követe kelt Vághy, s általában a városi követek védelmére. A temesi követ méltánytalannak tartotta, hogy Sopron város küldötte ellen eljárást indítsanak, mivel nemesi követek által elkövetett hasonló vétségek esetén egyáltalán nem kívántak büntetést kiróni. A Vághy ellen indítandó eljárás azonban nemcsak ezért, de amiatt is igazságtalan lenne, mert „itten nem egyes Követ, hanem egy egész Status adja elé keserűségét” és ő ezt „nem annyira vakmerőségnek, mint azon elkeseredésnek tekinti, melly termé160 Az 1834. április 11-i országos ülésről 1.: Jegyzőkönyv VI. 391. skk., KLÖM III. 54. skk. L. még az ülésről az előző jegyzetben említett követjelentést is.

161 Az 1834. április 12—17. közötti országos ülésekről 1.: Jegyzőkönyv VI. 426. skk., VII. 1. skk., KLÖM III. 58. skk.

162 Jegyzőkönyv VI. 473. sk.

183 Uo. VII. 51. sk.

158