Tanulmányok Csongrád megye történetéből 13. (Szeged, 1988)

Szőcs Sebestyén: Szeged város követei az 1832–36. évi országgyűlésen

mellett szálltak síkra, s nem azokat a megyei követeket támogatták, akik a publico- politicai munkálat, és ezen belül is az országgyűlés rendezésére vonatkozó javaslatok mieló'bbi tárgyalását sürgették. Legalább is ez derül ki a szegedi követek 1833. december 1-i jelentéséből, amelyben újra említést tettek a sorrenddel kapcsolatos nézet- eltérésekről, majd sajnálkozásukat fejezték ki, hogy „az új kezdeményű nagy érdemű követek indítványaik nem teljesítetthettek, pedig az Ország Gyűlésének szerkesztetése a szavazatok végett igen szükséges lett volna”. Szükséges, hiszen a káptalanok mellett „összesen a Városok is tsak egy voksnak számíttatván, ez erőltetés által a szavazha- tásaikban Törvény engedte Jussaik veszedelembe forognak”. Hiába fordultak a városi követek a személynökhöz ezen lehetetlen állapot megszüntetése érdekében, az alsótábla elnöke kijelentette, hogy „Eő az eddigi szokástól el nem állhat”, s a városok ennek a problémának a megoldását csak a „maga idején” várhatják. A városok küldöttei ezért „maguk között tanácskozást tartottak", hogy valamiféle megoldást találjanak jogaik érvényesítésére.146 Ezen cél realizálása érdekében egy szűkebb bizottságot küldtek ki, amely „a városi törvényes jogok fenntarthatására nézve czélerányos javallatot tenne fel”; az elkészült javaslatot pedig küldőikhez kívánták eljuttatni, hogy a nagyobb nyomaték kedvéért ők terjesszék fel azt az uralkodóhoz. A városi követek akciója azonban a nádor tudomására jutott, aki a politikai botrányt elkerülendő, december 5-én magához rendelte Vághy Ferencet, Havas Józsefet, Pósfay Sándort, Kritske Józsefet és Haske Sándort, s a nevezetteket a kérelem tervezett felterjesztésétől a leghatározottabban eltiltotta. Igaz, a főherceg az uralkodó legmesszebbmenő jóindulatáról biztosította egyúttal a városokat, nem fukarkodott a negyedik rend sérelmének rendezésére vonatkozó ígéretekkel sem; ám egyben annak a véleményének is hangot adott, hogy a városi követek végeredményben a saját passzivitásuknak köszönhetik az országgyűlésen kialakult tarthatatlan helyzetüket. Vághy és társai a nádor passzivitásukra vonatkozó megjegyzésének jogosságát elismerték, de azt is kifejtették: ez a magatartás az egyetlen lehetőség számukra, hogy a harmadik rend által kierőszakolt törvényellenes szokással szembeni fenntartásaiknak kifejezést adjanak.147

A negyedik rend tagjai számára a nádor tilalma után nem maradt egyéb lehetőség, mint az, hogy a városi törvényszékekről szóló javaslat tárgyalása előtt bejelentsék 116

116 CsmL Tanácsi iratok 1833: 3437. Az országgyűlés szervezeti és működési reformja szoros összefüggésben volt a városok országgyűlési jogállásának kérdésével, a probléma részletes ismertetése azonban itt nem lehet a feladatunk, csupán annyit szeretnénk röviden megemlíteni, hogy az 1832. december 27-i kerületi ülésen Bene József, Csongrád megye főjegyzője és első követe, majd az 1833. április 22-i kerületi ülésen ugyanő, valamint Novák Antal adtak hangot annak a véleménynek, hogy az országgyűlésnek a saját reformájára vonatkozó intézkedésekkel kellett vona kezdenie működését (KLÖM I. 48. sk., illetve 318.); a városi követek közül pedig elsőként Komlósy Dániel, Debrecen város első követe jelezte — az 1833. május 6-i országos ülésen —, hogy utasítása legfontosabb feladatként a diéta rendezését jelölte meg (Jegyzőkönyv I. 392.). A probléma a későbbiek során is felmerült még (igy az 1833. augusztus 21 -i országos, az 1833. október 17-i, október 24-i, október 31-i, az 1834. február 24-i, február 28-i és március 11-i kerületi üléseken); később azonban a kérdést a rendek félretették, nehogy a napirenden lévő úrbéri kérdés tárgyalásában zavar keletkezzék; az ország- gyűlés vége felé azonban — először az 1835. szeptember 1-i kerületi ülésen — újra felmerült a rendezés problémája, mint a következő országgyűlés legfontosabb és legelsőként megoldandó feladata (KLÖM V. 23. sk.). Az 1835. szeptember 11-i országos ülésen azután a városi követek nevében Haske Sándor emelt szót a javaslat mellett (Jegyzőkönyv XI. 453. sk.), a november 26-i országos ülésen pedig Szánthó Mihály követelte a diéta reformját. Állásfoglalását az ugyanakkor szót kérő Gerencsér János is messzemenően támogatta (uo. XI. 23. skk.), s a városi követek a továbbiakban is újra meg djra síkra szálltak a reform mellett. A reformot a megyei követek túlnyomó többsége ugyancsak elengedhetetlennek tartotta; sőt, a főrendek közül is mind többen belátták, hogy arra mielőbb feltétlenül sort kell keríteni (ez utóbbira 1. többek között KLÖM V. 281., illetve 548.)

141 A fentiekre vonatkozóan 1. Hódy és Gerencsér 1833. december 15-én, valamint Nagy Benedek december 19-én kelt jelentését: CsmL Tanácsi iratok 1833: 3601, illetve BFL Buda Országgyűlési iratok. A nádor és a városi követek december 5-én lezajlott megbeszéléséről 1. még Gárdonyi 109.

151