Tanulmányok Csongrád megye történetéből 13. (Szeged, 1988)

Szőcs Sebestyén: Szeged város követei az 1832–36. évi országgyűlésen

hasonló jelenségekkel más városokban is találkozhattunk;35 az azonban nyilvánvaló, hogy a közvetlen indítékok, valamint a küzdelem lefolyása és eredménye városonként igencsak eltérő képet mutatott.

Ezeket a kérdéseket lényegében már Reizner János megfogalmazta; ő azonban a haladás jegyében történt politikai és társadalmi aktivizálódás kezdetét az addig „élettelen Szegeden” a 40-es évek elejére tette, s azt kizárólag az Osztrovszky József vezette „ifjú ügyvédek” hatásának tulajdonította.36 A város történetének későbbi kutatói természetesen már differenciáltabban látják a kérdést; így Habermann Gusztáv arról ír, hogy noha Szeged város tanácsa új szellemű követutasításokat igyekezett alkotni, mégsem volt reformkedvelőnek mondható; majd a választott polgárság szerepét vizsgálva megállapítja, hogy ez a mindössze 84 főből álló testület nemhogy a város összlakosságának, de még az elenyészően csekély létszámú polgárjoggal rendelkező városlakónak az érdekeit sem képviselhette megfelelő módon, hiszen tagjai a legvagyonosabb polgárokból kerültek ki, s így osztályérdekeik merőben különböztek a városi lakosság nagyrészének osztályérdekeitől. Tagjai azonban — folytatja Habermann — olyan kereskedő, iparos és értelmiségi foglalkozású személyek voltak, akik hivatásuk révén nap mint nap érintkezésbe kerültek a városlakók valmennyi rétegének képviselőivel, és így megfelelő ismeretekre tehettek szert az utóbbiak politikai felfogását illetően; a képzettebb és politikailag „érettebb” választópolgárok pedig azt is felismerhették, hogy „a jelenlegi városi politikai szervezet sokáig — baj nélkül — fenn nem tartható”. Ennek a felfogásbeli különbségnek tulajdonítja Habermann, hogy — különösen majd az 1839—40. évi országgyűlés idején — a tanács és a választott község között egyre erősödő ellentétek keletkeztek.37

Többé-kevésbé hasonlóan látja a problémát Ruszoly József is, aki arról ír, hogy „Szegeden nagyjából az országos reformmozgalommal egyszerre bontakozott ki az újításokért való küzdelem”. A tanács és a választott polgárság között alapvető társadalmi és politikai ellentétet Ruszoly s em lát, azt azonban ő is feltételezi, hogy „a választott község már nagyobb létszámánál fogva is jobban érzékelte és közvetítette a polgárság, sőt az egész lakosság törekvéseit, mint a szűkebb körű tanács”. A két testület közti súrlódásokat is a reformmozgalomhoz való eltérő viszonyulásukkal magyarázza; később pedig annak a nézetének ad kifejezést, hogy a tárgyalt korszakban „hiba lenne” a város vezető testületéit, — a tanácsot is beleértve — „általánosítva csak konzervatív jelzővel illetni”; s jóllehet a tanács tagjai „inkább a »fontolva haladók«

85 így például Zomborban, ahol a tanács és a választott polgárság között évtizedek óta folyt már a küzdelem, s ahol az országos bizottsági munkálatok tárgyalásai során a választott polgárság a tanács hatalmának csökkentése érdekében azt a javaslatot terjesztette elő, hogy a tisztújítást a megyékhez hasonlóan a szabad királyi városokban is három évenként minden körülmények között meg kell tartani. Ezt a követelést a tanács a követutasításba nem vette fel, így a választott polgárság tagjai a Bács megyei követeket kérték meg, hogy javaslatukat vigyék az országgyűlés elé. A megye követei a megbízást elvállalták, s az 1835. február 27-i kerületi ülésen Szutsits Károly, Bács megye főügyésze és második követe a javaslatot szóba is hozta (KLÖMIV. 233.), annak érdemi tárgyalására azonban az országgyűlésen nem került sor.

36 Reizner 1884. 33. skk.; Reizner 1899—1900. II. 40. sk., 44. sk., ül. 67. Vö.: Ruszoly 1984. 7. sk., Szeged története II. 721. skk.

37 Habermann I. 250. Szeged város választott községéről 1.: Reizner 1899—3900. III. 71. Miklós 1. skk., a tanács, és a választott község társadalmi összetételéről 1.: Szeged története II. 540. Szeged város népessége 1828-ban 32 688 fő; a polgárjoggal rendelkezők száma 1594 fő; 1846-ban 35 900 fő, a polgárok száma ekkor 1483 fő. A polgárjoggal rendelkező városlakók száma egyébként köztudottan országos viszonylatban is igen alacsony volt, s ha az abszolút számokat tekintve arányuk egyes királyi városokban növekedett is, ez az arány a városi összlakosság növekedéséhez viszonyítva jelentős mértékű és állandóan csökkenő tendenciát mutatott. (A fentiekre vonatkozóan I.: Reizner 1884. 85. sk., 118., Reizner 1899—1900. III. 144., Magyarország története 1790—1848 566., Szeged története II. 163. skk.; illetve Veliky 4., Magyarország története 1790—1848 565. sk.)

127