Tanulmányok Csongrád megye történetéből 12. (Szeged, 1987)
Fórizs Sándor: A mezőgazdaság szocialista átszervezésének befejezése Csongrád megyében (1957–1961)
5. A mezőgazdaság gépesítésének fejlődése Az ellenforradalom után 1958-tól, a gépállomások fejlesztése mellett megindult a tsz-ek önálló gépparkjának a kialakulása is. Az 1958-as évben a tsz-ek már 86 db traktorral rendelkeztek, mely 1960-ra 330 db-ra emelkedett. Három év alatt traktorállományuk négyszeresére emelkedett. Csak 1960-ban 214 db traktort vásároltak, melybó'l már 204 db univerzális gép volt. Ezenkívül ebben az évben beszereztek 28 db tehergépkocsit is. A gépállomásoknak 1960-ban 118 kombájn és 126 aratógép állt a rendelkezésükre, mellyel mintegy 50 000 kh gabonát tudtak learatni. A tsz-ek saját gépeikkel csak 12 000 kh-at. Ebben az évben a gabona felének learatása még kézikaszával történt. A tsz-ek a 39 000 főnyi növénytermelő munkásból 10 000 kaszást tudtak kiállítani, így minden aratópárra 6 kh kalászos levágása jutott. A megye traktorállománya négy év alatt 68%-kal emelkedett és elhagyta a 2000db-ot. Az állományon belül az univerzális traktorok aránya 22%-ról 56%-ra emelkedett. Az egy traktorra jutó szántóterület az 1957-es évi 370kh-ról 225 kh-ra csökkent, mely 25 kh-dal haladta meg az országos átlagot. Az 1960-ban beszerzett munkagépek értéke elérte a 120 millió Ft-ot. A mezőgazdaság gépesítésének alakulása a szocialista átszervezés idején db16 Megnevezés 1957 I960 1961 Traktor 1364 1911 2002 E. univerzális t. 307 914 1134 Arató-cséplőgép 134 202 277 Tehergépkocsi — 185 — Pótkocsi 536 1308 — Traktoreke 1115 1711 1824 Vetőgép 333 800 916 Műtrágyaszóró 119 594 613 Fűkasza 144 390 438 Rendsodró 121 177 215 Aratógép 190 241 342 Cséplőgép 585 584 510 Silozó-szecskázó — 118 125 Burgonya szedő — 35 37 Répa kiemelő — 39 153 Kukorica törő — — 26 A gépesítés gyorsütemű fejlődését mutatja, hogy amíg 1960-ban a gabona felét vágták le géppel, 1961-ben ez az arány már 78%-ra emelkedett. Az arató-cséplőgépek az állami gazdaságokon kívül 38 500 kh gabonát vágtak le, a gabonavetés 16 Ugyanott 1957——1961. 257