Tanulmányok Csongrád megye történetéből 12. (Szeged, 1987)
Pál József: A katolikus egyház Szegeden az ország felszabadulásának időszakában (1944 szeptember–1945 április)
Felsőváros: P. Merényi Vince részletes kimutatásából megtudjuk, hogy az egyházközségben működik: Rózsafüzér Társulat P. Héjjá Gábor vezetésével 252 taggal. Katolikus Népkör P. Merényi Vince vezetésével 301 taggal. Dolgozó Leányok P. Héjjá Gábor vezetésével 63 taggal. Oltáregyesület P. Merényi Vince vezetésével 86 taggal. Szent Ferenc III. Rendje P. Merényi Vince vezetésével 27 taggal. Nem működik anyagiak hiánya miatt, a Szent Terézke Akció, melynek P. Bunovszky Aurél a vezetője, és 20 tagja van. Ugyancsak nem működik a Katolikus Legényegylet sem, melynek tagjai közül sokan nincsenek Szegeden (katonák, hadifoglyok), és az ittlevők közül pedig sokan (P. Merényi jelentése szerint) „a szoc. dem. pártba mentek át”. A felszabadulás előtt a Katolikus Legényegyletnek P. Merényi volt a vezetője és 67 főt tömörített. Rókus: Henny Ferenc elég szűkszavú jelentéséből a következő működő szervezeteket ismerhetjük meg: „Katolikus Népkör Máriaföldy Márton elnök vezetésével. Oltáregylet 20 taggal rendelkezik. Iparoskor, elnöke Kovács Andor. Mária társulat 12 koszorú, Csepella Andor a vezetője. Katolikus Legényegylet Vitus József vezetésével.” A plébános jelentése szerint: „A szünetelő szervezetek tagjai beléptek a Szociáldemokrata Pártba”. Móraváros: Inczédy László plébános jelentéséből idézzük a következőket: „Egyesületek: Palánki Földművelő Társulat, Ave Szövetség, Oltáregylet, Legényegylet, Cserkészcsapat, Dolgozó Leányok csoportja, működésüket a korlátolt lehetőségek között folytatták, és ma is folytatják. Egyedül a Szív-gárda nem tartott összejöveteleket ebben a tanévben a sok szünet, fűtőanyag hiánya stb. miatt. Újjászervezése folyamatban. Az ifjúság fegyelmezetlen és fékezhetetlen kezd lenni. Az iskolából kikerült leventekorú ifjúság a húsvéti lelkigyakorlatra nem volt összegyűjthető.” Újszeged: Ugi Géza jelentéséből az tűnik ki, hogy a plébánián a Katolikus Kör (100 taggal), Katolikus Legényegylet (56 taggal), Szent Szív Kör férfi tagozata (40 taggal), női tagozata (220 taggal), Mári Társulat (70 taggal) működik. De a plébános szerint a működés eléggé vontatott, „mert gyűléseket nem tarthatunk, mivel nem tanácsos a lakást magára hagyni”. Szeged Somogyi telep: A jelentést Árnyas Gyula segédlelkész készítette, mivel röviddel előtte (1945 április.) Karácsonyi Guido plébánost letartóztatta a politikai rendőrség, a felszabadulás előtt játszott jobboldali magatartása miatt. Árnyas Gyula jelentése szerint: „Á Katolikus Népkör, a Szent Vince Egyesület, a Katolikus Leányegylet, a Szívgárda most is működik. A Katolikus Legényegyesület most szünetel, mert tagjai a MADISZ-ban és a SZIM-ben vannak, és a vezetőség nagy nyomással van szünetelésre kényszerítve.”65 Sajnos a belvárosi egyházközségről nem kaphatunk képet, mert a jelentés éppen 66 66 Püspöki Levéltár 1895/1945. 175