Tanulmányok Csongrád megye történetéből 12. (Szeged, 1987)
Pál József: A katolikus egyház Szegeden az ország felszabadulásának időszakában (1944 szeptember–1945 április)
iskoláinkban a tanítás éppúgy megkezdődhet, mint a többi iskolákban. Kormányzó Urunknak október 15-i rádiószózatában megadott irányítását mi az ország érdekében valónak tartjuk. Szeged, 1944. november 2. Dr. Halász Pál kanonok, szegedi esperes plébános Zsarkó László református lelkész Benkóczi Dániel evangélikus lelkész”38 A nyilatkozat szövege, melynek önmagában is jelentős propagandisztikus szerepe volt, bekerült a Budapest Népéhez és a Magyar Honvédekhez intézett fölhívásba, melyet egy sor közismert szegedi értelmiségi személyiség — köztük a katolikus egyház képviseletében dr. Balogh István plébános — írt alá.39 A „Szegedi Kiáltvány” szövegét szintén a szovjet repülők juttatták el a még fel nem szabadított területekre. Aláíróit Szálasiék halálra ítélték, és képletesen ki is végezték.40 A népi demokratikus rendszer kiépítésének gyakorlati munkálataiban a szegedi katolikus egyházi személyek közül Balogh István plébános vette ki legaktívabban a részét. Balogh páter Révai Józseffel és Erdei Ferenccel együtt szerkesztette a Dél- magyarország c. lapot, résztvett a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front megszervezésében, a Szegedi Nemzeti Bizottság elnöke lett, tagja volt az Ideiglenes Nemzet- gyűlésnek, az Ideiglenes Kormányban pedig a miniszterelnökségi államtitkári posztot töltötte be, és tagja volt a fegyverszüneti bizottságnak is. Balogh István plébánosnak gyakran tették föl a kérdést, miért lehet és miért kell a kommunistákkal együttműködni. A plébános a Délmagyarország 1944. december 3-i számába írott vezér- cékkében válaszolt. »A válasz igen egyszerű. Ha a kérdezősködők ismernék a Magyar Kommunista Párt programját, egyáltalán nem tennének fel kérdést... Ők a kommunizmusról csak annyit tudnak, amennyit megismerniük az irányított sajtó útján lehetett... Ez a kép pedig szörnyű volt és félelmetes. ... A tapasztalat igazolja, hogy a kommunista párt képviselői politikailag kifogástalanul képzettek, modorukban tartózkodóak, tárgyalásaikban feltétlenül megbízhatók, a magyar érdekeket mindenkor figyelembe veszik, sőt azokat kiemelik, tehát igenis lehet a Magyar Kommunista Párttal együttműködni. Most azonban nemcsak lehet, hanem kell is. ... A német érdekekért megindított háborút elvesztettük. Ami nem pusztult el a háborúban, azt jóvátételként kell majd megfizetnünk. Szegények lettünk, nagyon szegények. Elpusztult városok, lerongyolódott nép, tönkrement vasutak, elpusztult utak, elértéktelenedett pénz, aranyunkat is elhurcolta „nagy szövetségesünk”, siralomház, temető az egész ország. Nem Trianon után, most kezdődik a magyarság igazi kálváriája. A keresztet vállunkra vesszük és hordoznunk kell. Melyik az a politikai párt, amelyik egyedül maga merné vállalni a kereszt hordozását? Ki az, aki bármely, 38 Püspöki Levéltár 2750/1944. 89 Délmagyarország, 1944. nov. 24. 40 Délmagyarország, 1944. dec. 14. Szálasiék halálra ítélték a Szegedi Kiáltvány aláíróit. 170