Tanulmányok Csongrád megye történetéből 12. (Szeged, 1987)

Kanyó Ferenc: Szeged felszabadulásának vitatott kérdései

időszakban onnan vonultak vissza, 9-én este az algyői hídon keltek át, majd később a Sándorfalva—Sövényháza vonalon harcoltak.36 37

Az a feltevés még nem kizárt, hogy a hadosztály 51. gyalogezredének soraiban, a Bánátban bizonyos egységek harcoltak az 54. gyalogezredből is és az október 9-i nagy visszavonulás idején ezek az erők a szegedi közúti hídon vonultak vissza. Pákh Miklós alezredes 9-én délelőtt éppen ezért megfordulhatott Szegeden, hogy szétszóródott egységeit rendezze. Ekkor Örley Zoltán, mint hasonló rangban levő tiszt beszélhetett és tárgyalhatott vele.37

A magyar csapatok parancsnokának megkeresése, illetve a vele való kapcsolat megteremtése a korabeli források alapján Örley Zoltán személyéhez kapcsolható. Pálfy György 1944. október 16-án két nyilatkozatot is adott Örley Zoltán tevékenységéről. Az egyik szóról szóra megegyezik dr. Yalentiny Ágoston ugyanakkor tett nyilatkozatával, amelyben Örley október 7—10. közötti tevékenységéről szólnak, de ez nem tartalmazza a magyar és szovjet csapatok megkeresésének szándékát. Pálfy másik nyilatkozatát idézzük: „Örley Zoltán ny. alezredes f. évi október hó 10-én délelőtt a városnak az orosz tüzérség által való lövetése közben, élete veszélyeztetésével a magyar csapatok parancsnokának, Pákh alezredesnek harcálláspontját és a csapatok erejét felderítette. Javasolta, Pákh alezredesnek felkeresését a harc beszüntetésére és az orosz csapatok parancsnokának megkeresését a város lövetésének beszüntetésére. Ezáltal a város számtalan polgárának életét megmentette és az országot, illetve a várost milliókra menő anyagi károsodástól óvta meg.”

Ennek több ponton ellentmond Örley Zoltán honvédelmi minisztérimi igazolási bevallása, amelyet 1945. május 20-án tett. 1944. október 9-i tevékenységéről azt írja, hogy „felderítettem Pákh állását és a város átadására szólítottam fel.” Október 10-én pedig intézkedett, hogy a szovjet hadsereghez küldönc menjen és átadta a várost a szovjet csapatoknak.38 Ha figyelembe vesszük, hogy a két nyilatkozat között hét hónap telt el és közben befejeződött a második világháború, nem csodálkozhatunk a tartalom belső önfejlődésén. Mindezt beszámítva a Pákh alezredessel való találkozást október 9-én nem zárjuk ki, de 10-én az 54. pótgyalogezred törzse már Sándor- falván volt és Algyőtől nyugatra harcolt, az 51. gyalogezred Tápé—Algyő (Ny) vonalon küzdött, a hadosztály törzse pedig már Jakabszállásra települt ezen a napon.

Az október 9-i Örley—Pákh találkozás bármilyen körülmények között is zajlott, a tárgyalás semmiképp nem terjedhetett ki a jegyzőkönyvben foglaltakra, hiszen a város védelmére az 5. tábori póthadosztály 7. pótgyalogezredét rendelték ki, a védő erők parancsnokává pedig Matolcsy Elek vezérőrnagyot nevezte ki Heszlényi József vezérezredes, a 3. magyar hadsereg parancsnoka. Főtisztet pedig tábornokkal összetéveszteni mégsem lehetett, különösen nem egy másik főtisztnek. Mindez azt jelenti, hogy a megadott forrásokkal és memoárokkal ellentétben ebből a célból nem keresték meg a Szegedet védő magyar katonai erők parancsnokát. Éppen ezért

36 A 23. tábori póthadosztály erőire, elhelyezkedésére vonatkozóan lásd még bővebben: Kanyó Ferenc: Szeged felszabadítása. Tiszaíáj, i. m. 44. p., ill. KTB Hgr. Süd. Filmtár 1257. sz. 6810. Alg.

37 HIL HM elnöki iratok, „Örley dosszié”: 26 306/eln. sz. 1945., 51 111/eln. sz. 1945. Pálfy György 1944. október 16-án megtett nyilatkozata Örley Zoltán ny. alezredes 1944. október 10-i tevékenységéről és Örley Zoltán HM igazolási bevallása 1945. május 20-án.

38 Uo. Az elmondottakkal nem vitatkozom, helyette jellemzésként idézem Simonffy—Tóth Ernőné naplójából az 1944. december 19-i bejegyzést, amely Debrecenben kelt: „Egy civilbe öltözött honatya jött oda az asztalunkhoz, előadta, hogy Szeged neki köszönheti létét, csinált ott egy pártot, amelyik ezer (!) tagot számlál. Láthatóan rettentően nagy embernek érezte magát. Zabszem volt a fenekében, rögtön odanyüzsgött Aladárhoz [Dálnoki Miklós Béla] meg Vaspapához [(Vörös János)] is.” Simonffy András: Kompország katonái. Történelmi kollázsregény. Magvető Könyvkiadó Bp. 1981. 393. p.

145