Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
IV. A fegyveres harc 1848 nyarán
védéséit ismerhették meg. A levél Szegedet segítségnyújtásra szólította fel. Szeged város közgyűlése Toroníál megye bizottmányi ülésének kérésére a következő választ adta: „Miután városunk természeti helyzeténél fogva nemcsak a szomszéd bánsági részről fenyegetődző veszély tekintetéből, hanem az alvidéken mutatkozó lázadások miatt is határőrségül és fő táborhelyül lévén kijelölve, ennélfogva önmagának gondoskodását szem elől nem téveszthetné, de különben is nemzetőrségünk a rendkívüli körülményekben súlyosan terheltetvén, a helybeli várban létező nagyobb számú olasz és rácz foglyok őrizetével, valamint állandóan állomásozó katonaság hiányában”.136 De ekkor Dáni Ferenc tanácsnok lángoló szavakkal tolmácsolta századának „hazafias készségét, hogy a veszélyben forgó honért kész a csatamezőn szembeszállni közös ellenségükkel, megvívni a szabadságért, mellyet ezer éven keresztül ezer ármánnyal küzdött őseink, az óriás ozmán hatalom ellenében is fenntartottak”.137 A közgyűlés — főként a belvárosi 2. nemzetőr század önkéntes jelentkezésére — mégis kimondta a nemzetőrség mozgósítását, mégpedig oly módon, hogy a kiindulás csak az önként ajánlkozó nemzetőrökre vonatkozzék. A közgyűlés a „mozgó” nemzetőrök részére az állam által a kenyérrészlet mellett fizetendő nyolc krajcár napi zsoldon kívül még 30 krajcár pótdíjat szavazott meg. Ezenkívül azt is kimondta, hogy a harcban elesett vagy megsebesült nemzetőrök árváinak és özvegyeinek ellátásáról gondoskodni fog.138 Szeged város polgármestere még ugyanazon éjjel ülésre hívta egybe a tanács tagjait, ahova meghívta Éder Frigyes tábornok dandárparancsnokot is.139 A tanács a tábornokot felkérte, hogy a veszélyben forgó Kikinda segítségére a helyőrségből 150 főnyi gyalogságot, és a környékén beszállásolt lovasságból 400 főnyi csapatot küldjön. Torontál és Bács megyében pedig Kémek kiküldését rendelte el, hogy a szer- bek szándékairól biztos tudomást szerezzenek. Bérczy Antal és Nagy Pál képviselőket mint futárokat még azon éjjel útnak indították Pestre, hogy a tanács határozatairól a kormánynak jelentést tegyenek, és szorgalmazzák a 3. honvéd zászlóalj teljes felszerelését, továbbá a nemzetőrség felfegyverzését. S ha a szerbek valóban Szeged ellen nyomulnának, akkor biztosítsák a mielőbbi segítség küldését. Végül, hogy a várban levő nagyszámú olasz fogolynak máshova történő elhelyezését eszközöljék ki, mivel azok őrzése a nemzetőrség jelentős számát állandóan lekötve tartja.140 A június 13-án összehívott közgyűlésen a futárok beszámoltak arról, hogy küldetésüket teljesítették. Visszatérésük alkalmával kapcsolatba léptek Kecskemét város hatóságával is, amely biztosította őket, hogy veszély esetén Szeged bizton számíthat az ottani nemzetőrség testvéri segítségére. Az elnöklő polgármester közölte, hogy a nemzetőrség összeírásával megbízott tanácstagok — „a hazát veszély fenyegető körülményeket szemügyre véve” — minden egyéb hivatalos teendő félretételével az összeírást igyekezzenek befejezni.141 Mészáros Lázár hadügyminiszter a sajkás támadás hírére június 12-én Csuha Antal őrnagyot, a Nemzetőrségi Haditanács osztályfőnökét azonnal Szegedre küldte, hogy ott a nemzetőrség parancsnokságát vegye át, és tegye meg a védelmi előkészületeket. Néhány nap múlva követte Csermelyi Lajos hadügyminisztert segédtiszt, aki már azt az utasítást hozta Csuhának, hogy intézkedjék, nehogy a szerb felkelők a hír szerint elfogott gőzhajóval Szeged ellen induljanak. Csuha őrnagy Szeged város nemzetőrségét kérte segítségül, de a város — mint láttuk — inkább az egyre nagyobb gondot jelentő honvédeket ajánlotta.142 A tanács Osztróvszky József indítványára a nemzetőrség mozgósítását egyelőre elhalasztotta, s abban állapodtak meg, hogy a harci vágytól égő, s már jóideje Szegeden tartózkodó 3. honvéd zászlóaljat indítják Óbecsére. Intézkedtek, hogy a nemzetőrség adja át 62
