Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
IV. A fegyveres harc 1848 nyarán
A szegedi nemzetőrség 1848 nyarán A hadkiegészítés kérdésében fontos újítás volt Magyarországon az 1848. évi III. te., mely a nemzetőrségről rendelkezett. E törvény értelmében minden magyar állampolgár, akinek legalább féltelke, vagy hasonló értékű ingatlana volt, illetőleg legalább évi 100 forint tiszta jövedelmet élvezett, 20 éves korától 50. életévéig a nemzetőrségbe beírandó volt, és sorkatonai szolgálatot teljesíteni nem volt köteles. A nemzetőrségnek ez az első formája a belső rend és nyugalom megóvására szolgáló — rendőri karhatalmi szolgálatra hivatott — intézménynek számított.101 Az 1848: XXII. te. 22. §-ának értelmében a nemzetőr csak községének határain belül tartozik szolgálni. De ha a közcsend és béke valamelyik községben a helybeli nemzetőrökkel nem állítható helyre, akkor „más községbeli nemzeti őrsereg is felszólítható, s felszólítása következtében tulajdon községének határain kívül is tartozik szolgálatot tenni”. A délvidéki szerb felkelés gyors kibontakozása miatt hamarosan felmerült a nemzetőrség táborba szállításának (mobilizálásának) gondolata. A tábori szolgálat kezdetben csupán rendőri vállalkozásnak ígérkezett, később azonban katonai akciókra is igénybe vették őket. A mobilizáció rendjét a miniszterelnök július 5-én kelt rendelete szabályozta. Meghagyta, hogy a kialakuló nemzetőrséget a törvényhatóságok időről időre váltsák fel újakkal. Határidő ugyan nincs, csupán egyetlen kikötés, nevezetesen az, hogy a táborban levő csapatok helyeiket addig nem hagyhatják el, amíg a váltás meg nem érkezik. A költségek (lakóhelyen kívül) az országos pénztárt terhelik. A tábori szolgálatra rendelt nemzetőrség fizetése és élelmezése a honvédeknek megállapított kulcs szerint történik.102 A délvidéki polgárháborús veszély miatt a rendőri tevékenységre szánt nemzetőrséget tábori szolgálatra kellett irányítani, még mielőtt az fegyverrel kellően ellátva és kiképezve lett volna. A húsvét hétfőjén Nagykikindán lezajlott véres eseményeket megtárgyaló április 26-i minisztertanács kimondta: „Az országbani mozgalmak vészteljes természete szükségessé tevén egy-egy mozgó nemzetőrség fellálítását, vagy egy önkéntes őrsereg kiállítását.”103 Mivel a tétovázó, sőt a későbbiek során szabotáló katonai vezetés nem tudott a Délvidéken a helyzet urává válni, ezért a felkelők erejének ellensúlyozására egyre inkább szükség volt a nemzetőrség tábori szolgálatára is. De minél tovább tartott a rövidre tervezett „hadjárás”, annál terhesebb lett a nemzetőrök számára a nyári dologidőben — aratás és betakarítás időszakában—végzett tábori szolgálat, az államnak a gyakori felváltások költsége, a katonai vezetés számára pedig az új és teljesen tapasztalatlan emberek foglalkoztatásával együttjáró zűrzavar és bizonytalanság. „A táborozási rend nem a legjobb — jelentette Török Gábor kormánybiztos július 19-én Óbecséről a belügyminiszternek —, de ezt egy elején illyes táborozásra szokatlan egyéneknél csudálni nem lehet, a rendet meg nem szokott őrvitéz elöljárójának nem igen engedelmeskedik”.104 A hadviselés szempontjából nem volt szerencsés dolog, hogy a nemzetón csapatokat csak meghatározott időre, pár hónapra vagy néhány hétre mozgósították. A nemzetőrök a kitöltött szolgálati idő leteltével hazakívánkoztak. A mobilizáció elleni hangulatot növelte az is, hogy egyes hatóságok megengedték, hogy a vagyono58
