Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
IV. A fegyveres harc 1848 nyarán
sabbak maguk helyett mást állítsanak. Ugyanakkor a szolgabírók és megyei esküdtek eró'szakkal kényszerítették kiindulásra a nemzetó'ri szolgálatra nem is kötelezett zselléreket, béreseket. S ha az első kiindulás nehézségekbe ütközött, a rövid — rendszerint három-négyhetes — szolgálati, táborozási idő miatt még nehezebben ment a váltás megszervezése. A megyék az anyagi áldozatvállalástól irtózva, legfeljebb csak szűkebb pátriájuk védelmére mutattak hajlandóságot.106 „A nemzetőrségek nem felelhettek meg a czélnak olly szabályosan, mint a rendes katonaság — olvassuk Vukovics Sebő emlékirataiban —, mind a mellett szolgálatok a harcz kezdetében, midőn az ellenség csoportjainak nagy része gyakorlatlan nép- gyűjtelékből állt, s a háborúi működések még rendes alakot nem öltöttek, teljesen haszonvehető volt.”106 Török Gábor írja 1848. augusztus 3-án Óbecséről a hadügyminiszternek: „A nemzetőröknek katonai szempontból nem nagy hasznuk van, de erkölcsileg nagy hatást tesznek —, a tábor háta megett rácz községeket a fellázadástól vissza ijesztik, a lázadókat a nyílt megtámadástól vissza tartóztatják...”107 így az adott körülmények között fenn kellett tartani a nemzetőiség tábori alkalmazását is. A probléma megoldását a honvéd zászlóaljak jelenthették volna, ha van idejük felkészülni, és ha már kezdetben nagyobb számmal jönnek létre.108 A nemzetőrség szervezése 1848 nyarán Szegeden is új szakaszba lépett. Mivel a kimozdított nemzetőrség már a hadügyminiszter hatáskörébe tartozott, Mészáros Lázár ebben az ügyben megkereste a hatóságokat. A Duna—Tisza köze és a Tiszántúl megyéihez és városaihoz június 10-én intézett felhívásban sürgette a nemzetőrség felállítását, rendezését és felfegyverzését. A hadügyminiszteri rendelet alapján a Szeged táján elrendelt toborzás rendezésére a város részéről a június 13-án tartott közgyűlésen egy állandó hadi bizottmány alakítását tartották szükségesnek. Midőn Török Gábor nemzetőrségi ellátási kormánybiztos megjelent a „szegedi tábor”-ban, a városi közgyűlés 25 tagú állandó hadi bizottmányt választott melléje, melyben a tanács tíz tagja mellett 15 képviselő is található.109 Az állandó hadi választmány tagjai Vadász Manó polgármester elnöklete alatt: Tóth Mihály főbíró, Osztróvszky József, Schmidt Ferdinánd, Dáni Ferenc, Rengey Ferdinánd, Lengyel Pál, Leffter Mihály, Bérczy Antal, Vékess Ferenc tanácsnokok, továbbá Kárász Benő, Rónay Mihály, Korda János, Somogyi Antal, Molnár Pál, Dietzgen József, Réh János, Szávits János, Körösi József, Zombori János, Fodor Ádám Ferenc, ifj. Dobó József, Gombás József, Varga Vendel és Túri György képviselők.110 A 25 tagú állandó hadi választmány nem csupán véleményező és javaslatkészítő szerv volt, hanem saját hatáskörében véglegesen eldöntötte a katonai jellegű megkeresésekből fakadó ügyeket, de intézkedéseiről tartozott jelentést tenni a közgyűlésnek.111 A városatyák azután csakhamar rájöttek arra, hogy a hadi jellegű ügyek bizalmas elintézést igényelnek. Ezért később 12-re szűkítették a tagok számát, s feljogosították a választmányt, hogy „az előforduló tárgyak megkívántatóságához képest” zárt ajtók mögött, ne pedig nyilvánosan tartsa üléseit. Flogy az így titkossá tett ügykezelést még a közgyűlési utalványozás se zavarja meg, a hadi választmány 1000 forintos részletekben utalványozási jogot is kapott.112 A nemzetőri szolgálat iránt nem volt jelentéktelen Szegeden — különösen a tanyai lakosok között — az idegenkedés sem. Gombás József nemzetőr százados írja: „Midőn a törvény kihirdetésekor az első századokat megalakítottuk, a fegyver fogástól igen sokan, de különösen a tanyákon lakó mezei gazdák elannyira idegenkedtek, hogy alig reméltünk jó sikert, most azonban mindenki csak fegyverért kiáltoz.”113 Jelentős volt azok száma, kik anyagi képesítettségük eltitkolásával az összeírásból kimaradtak.114 Ezekre a július 10-én tartott közgyűlés 50 forint bírság, esetleg 59
