Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
IV. A fegyveres harc 1848 nyarán
IV A FEGYVERES HARC 1848 NYARÁN A szerb nemzetiségi ellentétek éleződése E fejezetnek nem lehet célja, hogy a szerb nemzetiségi mozgalommal, az ellentétek éleződésével részletesen foglalkozzék. Csak annyiban érinti — a teljesség igénye nélkül —, amennyiben az Szeged város történetével 1848—49-ben összefüggésben áll. A pesti március 15-i forradalmat s annak vívmányait nemcsak a vidék magyar lakossága, hanem az ország határai között élő nemzetiségek nagy része, így a szerb nemzeti mozgalom liberális vezetői is lelkesen köszöntötték; tőle várták nemzeti követeléseik megvalósítását. „A nem rég viszályba merült nemzetiségek a közszabadság új napjának sugaraiban melengőzve, kibékülni látszottak.”1 A márciusi törvények nagyszerű határozatai az ország minden lakosára vonatkoztak; a robot eltörlése, a rendiség felszámolása, a törvény előtti egyenlőség, a közteherviselés, a sajtó és a szólás szabadsága minden nép közös érdekét jelentette. Az országban uralkodó forradalmi hangulat magával ragadta a Magyarország déli részén élő szerbeket is. A szerb és román görög nem-egyesültek hálaadó istentiszteleteket tartottak a márciusi vívmányokért. Újvidékről, s más szerb lakta városokból tömegesen jöttek rokonszenvet s együttérzést kifejező nyilatkozatok. A nyilvános lapokban kijelentették, hogy „a magyar királyi székért s magyar hazájukért mindent elkövetni, érettük élni s halni készek”.2 A márciusi visszhang a magyar nemességben azt az illúziót keltette, hogy az ország lakossága nyelvre való tekintet nélkül a forradalom oldalán sorakozik fel. Egy pillanatra megcsillant az együttműködés lehetősége. A márciusi forradalom azonban a nemzetiségi kérdést érintetlenül hagyta. Ezért a pesti 12 pontot és a pozsonyi törvényeket nemzetiségi oldalról méltató hangok közé már a kezdet kezdetén belevegyültek olyan vélemények is, amelyek a nemzetiségi kérdés rendezésének, a nemzeti egyenjogúsíttatásnak igényét fejezték ki. Megfogalmazódtak azok az igények, amelyekben politikai nemzetként való elismerésüket követelték. A szerbek pesti gyűlésükön már március 17—19-én a józsefnapi országos vásár alkalmával 12 pontba foglalták nemzeti követeléseiket, kiemelve, hogy egyáltalán nem kívánják lazítani „azon legszentebb kapcsolatot”, amely a magyarországi szerbeket „a közös magyar hazához fiúi szeretettel...köti”. Azt sem sérelmezik, ha a magyar nyelv továbbra is Magyarország egyedüli hivatalos nyelve marad, igényt tartanak viszont többek között arra, hogy magyar részről ismerjék el a szerb nemzetnek, mint önálló nemzetiségnek a létét, hogy a magyarországi szerbek belső ügyeiket anyanyelvükön intézhessék, s hogy egyházi és világi képviselőik évente nyilvános kongresszusra gyűlhessenek össze.3 Az 1848-i törvénykönyv egyik legfőbb fogyatékossága abban rejlett, hogy hiányoztak belőle a nemzetiségi kérdés rendezésére alkalmas paragrafusok. A magyar 45
