Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
III. A város csatlakozása az 1848-as márciusi forradalomhoz
házakon látható kétfejű sasokat is szedjék le.20 Mivel Szeged város címerében is szerepelt a gyűlöletes kétfejű sas, indítványozták, hogy azt onnan tüntessék el. „Köz lelkesedéssel” elfogadták, hogy helyébe az utódok örök emlékezetére az „1848. Martius 15-e” feliratot metszetsék.21 Batthyány Lajos miniszterelnök március 17-én kelt első körlevelében a törvény- hatósági elnököket „a közbéke és nyugalom” fenntartásáért tette felelőssé.22 „Bizonyos félelem a nép fellázadásától villámlott át az egész országon — írja Vukovics Sebő emlékirataiban.— Attól tartottak sokan, hogy a nép felszabadítását az úrbéri terhek alól nem fogja jótétemény gyanánt fogadni, hanem mint tőlle sokáig visszatartóztatott sajátját a múltért bosszúállás vágyával megragadni”.23 A szegedi állandó bizottmány is feladatát elsősorban a személy- és vagyonbiztonság fenntartásában látta. Március 19-i ülésén az elnök azt jelentette, hogy „a közrend (a) legkevésbé sincs megsértve”.24 Március 19-én, vasárnap, Szeged minden templomában istentiszteletet tartottak „a haza békés átalakításáért”. Az épületekre kitűzték a nemzeti lobogót. Az utcákon s a nagy piacon egész nap hullámzott a sokaság. A polgárőrség egyenruhába öltözködve „fényesítette” az ünnepélyt.25 A Grünn-nyomda emeleti erkélyéről egy — az ünnepekre készült — alkalmi költeményt (Március 19-én 1848) szórtak a tömeg közé.26 Este az egész várost kivilágították. Az ablakokban híres hazafiak arcképeit függesztették ki, a széképület (városháza) ablakaiban „a pesti 12 pont egyenként tündérfényben ragyogott”. Az utcai néphullámzás csak késő éjjel ült el, a vendéglők pedig hajnalig tömve voltak örömittas emberekkel.27 Az 1848. esztendőtől várta a zsidóság is régi álmának, a teljes jogegyenlőségnek a megvalósítását, amely a többi feudális kiváltsággal a kereskedői társaságokét is elseperte, s a zsidóknak szabad mozgást engedett a kereskedelem terén.28 „A városi polgárok — írja Pulszky Ferenc —, kik csak imént nyertek politikai jogokat, felzúdultak az ellen, hogy a zsidók is polgári jogokkal bírjanak, különösen oly városban, hol a lakók többsége német volt.”29 A szegedi zsidók március 19-én a piacon sátor alatt tartották meg hálaadó istentiszteletüket. Másnap a nép felszaggatta ott a járdaköveket azzal az indokkal, hogy azt a helyet „Mózes követői lábaikkal megfertőzték”.30 A zsidók elleni zavargásoknak a törzsökös kézművesmesterek voltak a hangadói. A céhes kézműipari műhelyekből élő kismesterek többsége nem örvendett különösen a polgári átalakulásnak, hiszen a versenyt nagymértékben kizáró feudális céhkiváltságainak megszűnése, a polgári iparszabadság, a szabad belső konkurencia könnyen a teljes tönkremenetel sorsára juttathatta volna. A feudális törvények a zsidókat eltiltották a földtulajdontól, és elzárták előlük a céhek kapuit is. A szegedi német és szerb kereskedők — mint láttuk — 1795-ben, illetve 1812-ben a városi tanács útján meg akarták akadályozni, hogy a zsidók behatoljanak a város kereskedelmébe. Kimondatták a tanáccsal, hogy „zsidó engedelem nélkül kalmári boltot nem nyithat, de minden féle termesztvényekkel kereskedhet”. Ezzel éppen a legnagyobb jövőjű kereskedelmi ág, a gabona- és terménykereskedelem felé terelték őket, és annak erősödését mozdították elő. így aztán Szegeden is nagyszámú zsidó kis- és nagykereskedő, házaló, kontár iparosréteg fejlődött ki.31 A céhmestereket azonban nemcsak a kívülállók, hanem a céhen belül a legények növekvő igényei is fenyegették. A céhes mesterek egyrészről arra törekedtek, hogy biztosítsák a szükséges munkaerőt, másrészt mindent elkövettek annak érdekében, hogy legényeik mesterré válását megakadályozzák. A szegedi mesterlegények követelni kezdték béreik emelését, a munkaidő csökkentését, a munkakörülmények javí34
