Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
II. A liberális politikai mozgalom kibontakozása
Az 1843. évi szegedi követutasítás lényegében az 1839. évit ismételte meg, kiegészítve a gyáripar védővámokkal is történő pártfogásával, a fiumei vasút építésével, a kötelező örökváltság és a sajtószabadság követelésével.47 Az országgyűlésen a város nevében Aigner Ferdinánd szólalt fel. Szavaiból az új idők követelményei csendülnek ki. Rámutatott arra, hogy a városok közül sokan hivatkoznak régi jogból fakadó igényeikre, pedig nem ez a kérdés lényege, hanem az, hogy ne a most uralkodó városi bürokráciák, hanem a város összlakossága jusson szóhoz az országgyűlésen. Kiemelte, hogy „a városi közönség csak fizeti, de nem választja tisztviselőit s követeit, kik róluk nélkülük rendelkeznek, kik a zárt testület érdekében működnek...”48 Aigner Ferdinánd ebben az időben már „megfertőzött” volt a „Spiritus Kossuthi- anus” által, és lassan, de biztosan teljesen „Kossuthizálódott”. A kifejezést Takáts Sándor idézi, mint a Bécsben ez időben lábrakapott megjelölést.49 Szeged követei és elvbarátai „nem tsak országgyűlési gúnyos helyzetüknek meg szüntetését” várták, „hanem elő időzendőnek hitték azon epedve várt korszakot is, melyben a magyar alkotmány egész szövegén végig lengő önigazgatási szellem fölszítandja a polgárok keblében a honszerelem lángját”. De ezen óhajtva esdett korszak fel nem tűnhetett, „a polgári meleg kebelben kicsírázott jogszerű remények ... kielégítés nélkül el- hervadni kénszerítetvén, égető fájdalmat, keserűséget, ingerültséget szültenek...”60 A szabadelvű eszmék terjedésében az is szerepet játszott, hogy Csongrád megye néhányszor Szegeden tartotta gyűléseit, s a megyei liberális ellenzék a városban sűrűn tartott értekezleteket.51 Ezekre nemcsak az ifjúság, hanem a polgárok is nagy számmal eljártak. A megyei alkotmányos küzdelmeket nagy érdeklődéssel kísérték, s a Klauzál Gábor vezette Szabadelvű Párttal nyilvánosan rokonszenveztek. Szegeden Klauzál Gábor, Osztróvszky József, Bérczy Antal, Aigner Ferdinánd és Vadász Manó megalakították a Szabadelvű Pártot, amelynek elnökéül Korda János nemes urat választották meg.52 A megyei szabadelvű nemesség inkább Szegeden találta meg a maga bázisát, ahol a szónokok előadását nagy hallgatóság helyeslése kísérte. Sokkal inkább, mint a megyeszékhelyen, Szegvárott, e félreeső kis faluban, ahol az 1840-es évek gyűléseire nagy számmal megjelent nemesség jószerével elhelyezkedni sem tudott. Ezért a megyei liberális nemesség is azt szerette volna, hogy a megyeszékhelyet Szegedre helyezzék át. Ebbe azonban a konzervatívok nem egyeztek bele, hiszen jól tudták, hogy a demokratikus környezet megnövelné az ellenzék erejét, ha a székhely Szeged lenne.53 A Csongrád megyei szabadelvűek küzdelmei jelentősen befolyásolták a szegedi polgárság hangulatát. A polgárság a szabadelvű eszméknek hódolt, s a Szabadelvű Párt híve volt. A város rokonszenve viszont befolyást gyakorolt a megyegyűlésekre. A külső támasszal nem rendelkező, asszimilálódó görög, szerb eredetű szegedi polgárság, továbbá a társadalmon kívüli létre szorított, de anyagilag erős zsidó kereskedőréteg ugyancsak a liberális mozgalomtól várta a felekezeti—politikai emancipációt, a gazdasági korlátozások megszűntét.64 Osztróvszky József nagy sikert könyvelhetett el a közteherviselés megvalósításában. Az értelmiség önkéntesen lemondott adómentességi jogáról, és 1846-ra Szegeden — a nemesek kivételével — a polgárok mindegyike arányosan vállalt részt a közterhekből. Klauzál Gábor a megyére is ki akarta terjeszteni a szegedi vívmányt, javaslata azonban megbukott. Szeged város ifjúsága és polgársága Klauzált tüntetőleg fogadta, és szoros együttérzéséről biztosította. Este lakáson fáklyásmenettel tisztelte meg. A részvéttüntetésen az egyik ifjú „lázító kijelentéseket” tett. Ezért a királyi ügyészség arra kérte a választó községet, hogy jelentse fel a szónokot. A testület azonban visszautasította a kérést; nem jelentette fel a fiatalt.55 28
