Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
II. A liberális politikai mozgalom kibontakozása
Sárváry Béla, a „Pesti Hírlap”-ban pedig Osztróvszky József és Somogyi Antal közöl helyi tudósításokat.40 A védegyleti mozgalom a hazai ipar támogatására — fó'ként Felmayer Antal buzgólkodása folytán — 1843 márciusában indult meg Szegeden. A „honi gyárvédegylet” szegedi osztály 1845 elején alakult meg. Ezzel a város is meg akarta szívlelni Szentkirályi Móricnak 1844-ben az országgyűlésen elhangzott tanácsát: minden jó magyar ember a saját háza küszöbén állítsa föl a vámsorompókat, és idegent ne vásároljon. Az egylet működésének különösebb eredményei nem mutatkoztak, vigalmai azonban annál népszerűbbek voltak. Ezek egyikén a piaristák testületileg maguk is magyar viseletben jelentek meg.41 A communitas — a híres szatmári 12 pont hatására — nem csupán azt állította, hogy a követküldés és -utasítás joga magamagát, hanem azt is, hogy egyenesen a polgárság egészét illeti. Ezért 1842. április 10-én bizottságot küldött ki a követutasítás kidolgozására. A Helytartótanács az ekkor hozzá intézett választott községi fölterjesztés eredményeként megengedte, hogy a jövő országgyűlésre a város követeit a tanács jelöltjeiből a két vezető testületnek, a tanácsnak és a választott községnek a polgárok által választott elektorokkal kiegészített együttes ülése válassza meg. Az elektorok száma a választott község tagságának csupán fele, 42 lehezett; közéjük a Belváros (Palánk) 13, Felsőváros 14, Rókus 7, Alsóváros pedig 8 tagot választott. A vezető testületekben eddig részt nem vevő polgárok így némi befolyást gyakorolhattak a követek megválasztására, a követutasítás azonban továbbra is az elegyes ülés joga maradt.42 A követjelöltek, ha eredményt akartak elérni, jól tették ugyan, ha megszerezték a város vezetőségének pártfogását, de elsősorban magának a communitasnak szótöbbségére kellett építeniük. így aztán a város követe — megfelelő összetartás esetén — az lett, aki a választott község szavazatainak többségét megszerezte. Az 1843. május 2-án a vegyes összetételű választói gyűlés által titkos szavazással megválasztott követek, Szilber (később: Bérczy) Antal tanácsnok és Aigner (később: Rengey) Ferdinánd főügyész a városok között messzemenően haladó utasítással indulhatott az országgyűlésre.43 Szeged népe az 1843/44-es országgyűlésre már Kossuth Lajos szellemében fogalmazta meg követi utasításait.44 Ez a program már jóval radikálisabb, mint az 1839-es, bár túlzottnak kell tekintenünk Reizner ama megállapítását, mintha „ilyen utasítás mellett egyetlen város sem küldött az 1844-iki (?) országgyűlésre követeket, sőt ennek szabadelvű és reformokban gazdag sorozatát még a szabadelvű megyék utasításai sem múlták felül”.45 De a haladó társadalmi törekvések korántsem találtak a városi vezetésben olyan osztatlan támogatásra, mintha azt a követutasítások alapján gondolhatnánk. Az 1843/44. évi országgyűlésen a leghevesebb vita a szabad királyi városok bel- rendezésének és országgyűlési szavazati jogának kérdései körül alakult ki. A szabad királyi városok követei érthetően szavazataiknak a megyékével és a szabad kerületekkel azonos számbavételéért, legalábbis az egyetlen szavazatszámnak lényegesen többre való felemeléséért küzdöttek. Mindhiába, mert a megyék többsége, közöttük a mégoly haladók is, nem kívántak nagyobb szerepet szánni a kormányszékek által könnyen befolyásolható, javarészt német ajkú polgárok által uralt, megmerevedett társadalmú és belszerkezetű, többségükben lélekszámúkat és anyagi erejüket tekintve sem túl jelentős városoknak. A reformellenzék a városi szavazatok követelését a szabad királyi városok belső szervezeti reformjával kívánta összekötni, s csak azt követően tartotta lehetségesnek a városok országgyűlési jogkörének bővítését.46 27
