Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
II. A liberális politikai mozgalom kibontakozása
után. A választott község határozatát felsőbb helyen ugyan megsemmisítették, de elhatározták, hogy e sérelmüket az elkövetkezendő országgyűlésre gravamenként terjesztik fel. Az ifjúság ennek ellenére mint hallgatóság továbbra is megjelent a választott község ülésein, s élénk figyelemmel kísérte a tárgyalások menetét.30 Nem sokkal ezt az ülést követően, még ugyancsak 1842-ben — közelebbről április 10-én — újabb elegyes ülésre került sor, amelyen a követi utasítások elkészítésére vegyes bizottság kiküldését sürgették. Ezen az ülésen — mint Reizner tudósít — „felmerült az a nézet, hogy az országgyűlési követküldés és a követutasítás készítésének joga nem is annyira a tanácsot, hanem inkább a választott községet, s illetőleg a polgárság egyetemét illeti”. Fadgyas Pál, tekintélyes ügyvéd sürgetésére követelte is az ülés a jogkiterjesztést.31 Tary Pál vezetésével a választmány a követutasítások tervezetét elkészítette, és a tanácsnak bemutatta. A „vegyes ülés” megtartására 1843. március 10-én került sor. Az ülésen Wöber György elnökölt, s azon a tanács tagjain és a választott község polgárain kívül számos más polgár, főleg pedig a szegedi fiatal ügyvédek szép számban jelentek meg. Az elnök a felsőbb rendelkezésre tekintettel ingerülten észlelte az ügyvédek jelenlétét, és azonnali távozásra szólította fel őket. Az ügyvédek részéről a kezdeményezést — nyilván előzetes megbeszélés alapján — Osztróvszky József ragadta magához, s arra hivatkozva, hogy a felsőbb rendelkezést ismerni kívánják, kérte annak felolvasását. A hallgatóság ettől tette függővé a teremben maradását, vagy az abból való kivonulást. Erre Wöber György elnök — eléggé meggondolatlanul — nem a rendelet felolvasását foganatosította, hanem egyszerűen kijelentette, hogy „itt semmi köze a prókátoroknak”. Alig hagyták el a megjelentek a gyűléstermet, mikor a tanács és a választott község tagjai abba újból bevonultak, és a hallgatóságot kirekesztve folytatták tanácskozásukat.32 Az ülések nyilvánosságának kérdése továbbra sem került le a színről. A főbíró arra kérte Osztróvszkyt, hogy mondjon le minden további kísérletről, mert felsőbb utasítása van, hogy a gyűlések nyilvános tartását akár katonai karhatalommal is megakadályozhatja.33 Osztróvszky elvbarátai egyetértésével engedett is, annál inkább, mert közben sikerült új teret nyerni, ahol a közügyek és a liberális eszmék iránt a polgárok érdeklődését felkelthették. Amikor a felsőbbség és a tanács együttes erővel kizárta a nyilvánosságot a választott község saját, és a tanáccsal tartott „elegyes” üléseiről, akkor kulturális és társadalmi téren teremtették meg elveik terjesztésének lehetőségeit műkedvelő előadások tartásával, szegényápoló egyesület szervezésével, a közteherviselés érdekét szolgáló aláírások gyűjtésével. Elsősorban e legelső „szegedi fiatalok” készítették elő a város lakosságát a népképviselet és a helyhatósági önkormányzat bevezetésére.34 A szegényápoló egyesület a Palánkban Tary Pál tanácsnok elnökletével 1842-ben alakult. Házról házra járva feljegyezték az adományok mennyiségét, összeírták a koldusokat, s a valóban keresetképteleneket rendszeresen segélyezték, a munkaképeseket pedig a koldulástól eltiltották. A Palánk után a többi városzrész is követte a példát; előbb a Rókus, majd a Bel-, végül az Alsóváros hozta létre egyletét a koldulás megszüntetésére. A városrészek egyletei azután egyesültek, de megmaradtak a városrészi fiókválasztmányok. 1846-ban már dologház felállítását tervezték.35 Az egylet minden hónap első vasárnapján nyilvános közgyűlést tartott, ahol a fiók-választmányok beszámoltak működésükről. Ezenfelül számadásaikat évenként, nyomtatásban is közzétették. A jelenlevők száma gyűlésről gyűlésre szaporodott, mert a fiók-választmányok beszámolói után érdekes eszmecserék, viták zajlottak le 25
