Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
VIII. Szeged az 1848–49-es szabadságharc alkonyán
tott nyugati áttörést akarta megkísérelni, s amellett kardoskodott, hogy a magyar seregek a főcsapást az osztrákokra irányítsák. Ha a magyar hadvezetőség terve sikerül, Szegeden egy 70—80 ezer fős sereg gyűlt volna össze, mely a siker halvány reményével vehette volna fel a küzdelmet a megosztott ellenséggel. Ez a haditerv azon a feltevésen nyugodott, hogy Paszkevic herceg orosz tábornagy cári intervenciós serege és Haynau hadserege nem egyesül. Az ellenség azonban közelebb volt, mint a különböző magyar hadtestek, és előbb érkezett a szegedi erődítések elé, mint a magyar erők nagy része.17 Kossuth június 29-én közölte Görgeyvel a minisztertanács határozatát: a kormány Szegedre teszi át székhelyét, az összes erőket is oda vonják össze. Görgey tehát a komáromi őrség hátrahagyásával induljon meg seregével a kitűzött rendeltetési helyre.18 A kormány elhatározásában a Szeged körül épülő sáncrendszer is számításba jött. A földsáncok és erődítmények „tökéletlen”, félkész állapotuk ellenére ugyanis előnyt, fedezéket jelenthettek a nyílt terepen, fedezetlenül közeledő ellenséggel szemben. A szerbek által veszélyeztetett Szeged körül már huzamosabb idő óta folytak az erődítési munkálatok. 1848 telén, midőn a Bánságban működő magyar seregeket is a Közép-Tiszához rendelték, a szerbek pedig ennek következtében a Marosig nyomultak, és Szegedet is háborgatták, a város megrohanása ellen a Tisza bal partján, a Marostól az ún. Boszorkány-szigetig sáncokat emeltek. A szilléri híd, Öthalom, Dorozsma és a Matyhíd irányában félkörívben mintegy három mérföldnyi hosszúságban a sáncerődök egész láncolata húzódott.19 E sáncok terveit Török Ignác mérnök tábornok20 készítette, a munkálatokat pedig Gál László ezredes, majd Henryk Forget erődítési igazgató vezette. Naponként ezernyi ember — katona és civil — dolgozott a sáncokon.21 Június vége óta, majd midőn a kormány és az országgyűlés Szegedre költözött, a várost a Tisza jobb partján is sáncokkal vették körül.22 Forget alezredes július 20-án Dorozsmáról kelt levelével megkereste a tanácsot, hogy a „Tápé helységen innen létező” téglaégető kemencéket távolítsák el, mivel a város védelmére létesítendő sáncokat ezen a vonalon viszik keresztül, s azok akadályozzák a munkálatokat. Az alezredes ugyanezen a napon 400 ásónyelet és 400 talicskát kért a dorozsmai sáncoláshoz.23 Még azt is tervbe vették — legalábbis a közgyűlés tárgyalta azt a kérdést —, hogy nem volna-e lehetséges a Tisza vizét Sövényházától ásott csatornán át a Baktón keresztül a Matyérrel összeereszteni. Ily módon Szeged, illetőleg az erődök láncolata valóságos mesterséges szigetet képezett volna, s a kiterjedt víztömeg egymagában is hozzáférhetetlenné tette volna a várost.24 A „Tisza folyó sövényház jobb oldalától kezdve a fehértón a Dorosmán át a Mattyali érbe vezető csatorna” tervét anyagi eszközök hiánya, s az idő rövidsége miatt nem sikerült megvalósítani.25 A sáncok még korántsem voltak befejezve, mikor július végén Haynau seregével Szegedhez közeledett; sőt nagyobbrészt még igen „tökéletlen állapotban” voltak.26 A biztonságos mozgáshoz a hadseregnek szüksége volt a Tiszán meglevő egy pontonhídon túl további hidakra is. Török Ignác tábornok július 26-án megkezdte a hajóhidakhoz szükséges anyagok beszerzését. A vasanyagot a szegedi Kreba és Mayer vaskereskedésben szerezte be. Ebből az anyagból készített azután a szegedi kovács céh láncokat a hajóhíd összeállításához. A hidak láncokkal összekötött hajókból álltak, amelyeken pallókat fektettek keresztül.27 Szeged biztosítása érdekében nemcsak magát a várost kellett az ellenségtől megoltalmazni, de a Bácskát is meg kellett tisztítani a császáriaktól. Ezt a hadműveletet Guyon Richárd a Perczel-féle IV. hadtest sok csatában megedzett hős katonái 132
