Tanulmányok Csongrád megye történetéből 9. (Szeged, 1985)

Baracs Gabriella: Az ipar és a munkásság helyzete Hódmezővásárhelyen a népi demokratikus forradalom éveiben (1944–1948)

A területi pártbizottság 1945 júniusában határozatot hozott, hogy Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Csongrádon, Szentesen, Gyulán, Békéscsabán, Orosházán, Makón, Gyomán, valamint az egyes községekben összekötő bizottsági ülésen tárgyalják meg az MKP, az SZDP és a Szakszervezetek feladatait az újjáépítésben. Határozatban rögzítették továbbá, hogy a kommunistáknak a nemzeti bizottságokon keresztül elő kell segíteniük a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült többi demokratikus párt újjáépítésében való részvételének a tisztázását.4

A kommunisták gondot fordítottak arra is, hogy a munka tervszerű irányítása és ellenőrzése érdekében minden pártszervezetben legyen újjáépítési megbízott, aki kizárólag ezeknek a kérdéseknek az összehangolásával foglalkozott. Megalakultak az Újjáépítési Bizottságok is.

II. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY GAZDASÁGI ÉLETÉNEK JELLEMZŐI 1. Az új élet megindulása a város felszabadulása után

Mivel Hódmezővásárhely az elsőként felszabadult városok közé tartozott, ezért itt a termelés beindításánál nagyobb feladat hárult a helyi vezetésre. Az új iparügyi miniszter, Takács Ferenc Hódmezővásárhelyi születésű volt, így a város még jobban figyelte az első rendelkezéseket, melyek a már felszabadult területekre vonatkoztak hisz a harcok ebben az időben az ország egy részén még folytak. Az iparügyi miniszter legsürgősebb feladatának tartotta 1944 decemberében, hogy tájékozódjon a jelentősebb ipari gócpontokon a gyárak, üzemek helyzetéről. Ebben az időben elsősorban a harcoló katonáknak kellett a felszerelés, de a békés termelésre is át kellett térni. A miniszter számított a szabad szakszervezetekre, az önálló iparosokra, az ipari munkásságra. Felhívta a figyelmet egy fontos feladatra: ki kell építeni az ország mezőgazdasági iparát. Ez utóbbi gondolat különösen szimpatikusnak tűnt Hódmezővásárhely vezetőinek, s terveikben még sokszor szerepelt, mint a város fejlődésének egyetlen lehetséges útja. A lakosság élelmezése szempontjából nagyon fontos volt a malmok és a pékségek munkájának megindulása, mely a későbbiek folyamán elég sok problémával járt; Dolgozni kezdett a város egyetlen olajütője, s a villamostelep, melyet még 1944-ben — a város üzemének tekintve — egy politikai megbízott vezetett. Pálffy Palócz Jánost a hattagú tanács nevezte ki. A Villamos Telep a város saját üzeme volt, s a bevételeket a város pénztárába kellett befizetni. így hozzájárulhattak a városi szegődményes ácsok és kőművesek fizetésének felemeléséhez. A várostanács igénybe vette a Kokron József tulajdonát képező, mintegy 80 m2-nyi épület és fűrészelt faanyagot a bombakárosult házak helyreállításához. 1944. november 16-tól minden elhagyott ház, föld és üzem a várostanács kezébe került. Ebben az időben kevés volt a munkás, ezért a munkaügyi hivatal katasztert készített a munkabíró emberekről. Munkaközvetítő hivatalt állítottak fel. A várostanács határozata szerint „aki 1944. október 18-ig nem foglalta el munkahelyét, lemondott állásáról.”5

A várostanács összeíratta az elhagyott üzleteket, műhelyeket, leltárba vették ezeket és vállalkozó kereskedőknek, iparosoknak átadták. Az üzletekbe ellenőröket rendeltek ki, elrendelték az üzletek azonnali kinyitását. A befolyt pénzt az ellenőrök kötelesek voltak befizetni a városi pénztárba. Ezekből fizették az alkalmazottakat. A város pénzügyi helyzete súlyos volt, hiszen a menekülők magukkal vitték a városi és állami pénztárt, a bankok és üzemek pénzét, megbízható értékeit.

MSZMP Csm. Arch. 39/3. 1945. A Szegedi Területi PB. 1945. VI. 11-i határozata. Vásárhely Népe, 1944. november 9.

95