Tanulmányok Csongrád megye történetéből 9. (Szeged, 1985)

Baracs Gabriella: Az ipar és a munkásság helyzete Hódmezővásárhelyen a népi demokratikus forradalom éveiben (1944–1948)

A felszabadulás idején nagyfokú nyersanyaghiány keletkezett, nem állt rendel­kezésre megfelelő mennyiségű fűtőanyag, az energiakorlátozások szinte teljesen lehetetlenné tették a termelés megindítását, és a kezdeti időszakban nem volt elegendő munkaerő, a munkáslétszám a minimálisra csökkent. A felszabadulás utáni forradalmi harcokban elévülhetetlen érdemeket szereztek 1944 és 1948 között az üzemekben, gyárakban, hivatalokban működő népi forradalmi szervek: az üzemi bizottságok. Az üzemi bizottságok létrehozását sok helyütt a nem­zeti bizottságok kezdeményezték és támogatták. A felszabadulás hónapjaiban az üzemi bizottságok a demokratikus államhatalom helyi gazdasági irányítói szerepét játszottak. Megalakulásukat a helyi nemzeti bizottságok segítették elő, szorgalmazva az üzemek munkájának megindítását. Foglalkoztak az üzemi munkásság életével, közvetlenül részt vettek az üzemi bizottságok megalakításában. A munkásosztály tudatában volt annak is, hogy a felszabadulással kialakult új helyzetben áldozatos munkájával nem elsősorban a tőkések érdekeit szolgálta. Az ország felszabadításának befejezésekor alig volt hazánkban olyan vállalat, illetve üzem, ahol ne lett volna már üzemi bizottság. Az üzemi bizottsági mozgalom kibontakozása, viharos gyor­saságú kiépülése lényeges része volt a felszabadulással megkezdődött forradalmi tömegmozgalomnak, így a népi demokratikus forradalom elindításának is. A szak- szervezetek részt vettek az üzemi bizottságok szervezésében, s ahol már működtek, ott ellenőrizték, segítették az üzem politikai és egyéb problémáinak megoldását. Az első és legfontosabb feladat volt a termelés feltételeinek megteremtése, a termelő­erők szakadatlan fejlesztése, a munkafegyelem helyreállítása, a gyárvezetés ellen­őrzése. A munkásság körében tőkeellenes hangulat uralkodott, s az üzemek szociali­zálására, de legalábbis a tőkés vezetés hatáskörének határozott csökkentésére irányuló intézkedések népszerűek voltak. Az üzemi bizottságok figyelmet fordítottak a munka­bérek rendezésére is. 1945. február 15-ig nincs egységes rendelet az üzemi bizottságok­ról. Az első üb. rendeletet 1945. február 3-án hagyták jóvá, de ezt a rendeletet vita követte. A rendelet alkotóinak álláspontja az volt, hogy az országban végbemenő demokratikus átalakulásból következik az ipari munkásságnak az a joga, hogy vállalatának gazdasági és politikai életében aktív szerepet játsszék. A bizottságot titkos szavazással választották, feltételek a következők voltak: 21 éves korhatár, írni-olvasni tudás, 6 hónapi munkaviszony. „Az egységes rendelet az 1945. február 15-i második üb. rendelet volt. Az ipari miniszter rendelete szerint minden ötvennél több munkást foglalkoztató üzemben létre kell hozni az üzemi bizottságot.”3 Ez a második rendelet több szempontból növelte az üzemi bizottságok hatáskörét. Bete­kintési jogot nyertek az üzleti könyvekbe. A rendelet lényegében az egész ipart a munkásság ellenőrzésére bízta. Megállapíthatjuk tehát, hogy a nehézségek ellenére a kommunisták vezetésével már a felszabadulás utáni napokban megindult a helyreállítási munka. A munkások a két munkáspárt, a szakszervezetek és az üzemi bizottságok irányításával jelentős eredményeket értek el az ország újjáépítésében. Sok vasútvonalat és hidat kellett újjáépíteni, megjavítani a vagonokat, mozdonyokat. Igen fontos volt a bányászat termelésének megindítása, amely lehetővé tette a vasúti közlekedés zavartalan bizto­sítását, a gyárak, az üzemek, villanytelepek szénnel való ellátását. A következő lánc­szem a kohászat, a vas- és gépgyártás helyreállítása volt, amely az elpusztult, elhur­colt gépek pótlására nyújtott lehetőséget, és gépek, szerszámok előállításával a mező- gazdasági munkák elvégzését segítette elő. 3 A szocializmus útján. Bp. Akadémiai Kiadó. 18. o. 94

Next

/
Thumbnails
Contents