Tanulmányok Csongrád megye történetéből 9. (Szeged, 1985)
Herczeg Mihály: Hódmezővásárhely a felszabadulástól a földosztásig
így megfontolandó, hogy ezek után menekülteket lehet-e ide elhelyezni, vagy sem”...14 Nemsokára, szeptember 13-án, központi rendelkezés érkezett, hogy a pótolhatatlan értékű műkincseket, múzeumi tárgyakat el kell „menekíteni” a Keszthelyi Balaton Múzeumba. Szerencsére erre nem került sor, hiába fordult ebben az ügyben a polgrá- mester dr. Banner Jánoshoz. így is felbecsülhetetlen kár érte kulturális életünket annak a Banner-féle gyűjteménynek az elpusztulásával, amelyet a neves professzor a vásárhelyi határban gyűjtött 1944 nyarán. A tízezer darabos gyűjtemény állítólag a kopáncsi állomáson „esett a háború áldozatául”. A városi hatóságok egyre sürgették a kukoricatörést. A Pusztán augusztus végén megkezdték. Szeptember 10-e táján az egész határban megindult a törési munka, de csak vontatottan haladt. Szeptember 12-én közlemény jelent meg az 1926. évfolyambeli leventék sorozásáról, akiket majd honvédelmi munkára fognak beosztani. „Elmaradás a honvédelmi törvények szerint szigorú büntetést von maga után” — fűzte hozzá a rendelkezéshez Orémusz tanácsnok. Pillanatnyi siker... Románia 12 gyalogos hadosztályt ajánlott fel arra a célra, hogy a szeptember 12-én aláírt fegyverszünet értelmében közös hadműveletben vegyenek részt Németország és Magyarország ellen. A vásárhelyi sajtó nem érzékeli a való helyzetet. Gondtalanul örülni tud annak a pillanatnyi sikernek, hogy a 2. magyar hadsereg túljutott a Maros vonalán, elérte a Küküllőt. A mi közelünkben a 3. magyar hadsereg egységeinek sikerült elfoglalniuk Arad városát szeptember 13-án. Ott pedig, — a korabeli tudósító szerint, — nem is őket várták. A közeledő szovjet csapatok fogadására vörös zászló lengett a városházán és a fő utca házain. A hadseregparancsnok csak másnap vonult be a városba. Akkorra előkerültek a féltve őrzött trikolorok. A lakosság vegyes érzelmekkel vette tudomásul a tényeket. Cseres Tibor Parázna szobrok című munkájára utalunk, amelyben a Torda körüli falvak népével kapcsolatban hasonló szituációról olvashatunk:... „miért, hogy némely faluban több riadalom ugrált az arcokon, mint megilletődött boldogság”...15 16 Arad népes munkásosztálya gyűlölte a fasizmust, ebben egyetértettek magyarok és románok. Temesvár környékén a Bánságban állomásozó német egységeknek sikerült némi tért nyerniük. A hadijelentésekben azonban egyre gyakrabban jelenik meg a visszavonulást leplező „elszakadó mozdulatok” — kifejezés. „Marosvásárhelytől délre és Segesvár vidékén sikeres átcsoportosításokat hajtottunk végre, — csapataink tervszerűen elszakadnak az ellenségtől” — írta az újság.18 Aki tudott a sorok közt olvasni, felismerte, hogy közeledik a front. Egyre inkább eluralkodott a front mögötti ideges hangulat. A postát, a távíró és telefonbeszélgetéseket ellenőrizték. Senki sem tud semmi biztosat. Távoli ágyútűz dübörög hol erősebben, hol elhalóbban. Ezekben az izgatott napokban mondta el Magyary-Kossá Aladár főispán székfoglaló beszédét, amelynek a lényege: Mindent a háború szolgálatába! Minden akaratot, minden erőt, minden energiát és minden munkát. Ez a legfőbb parancs, az egyetlen igazi nagy parancs minden magyar számára.”17 14 CsmL Hf II 604/1944—4262/1944. sz. 15 Cseres Tibor: Parázna szobrok. Budapest, 457. p. 16 Vásárhelyi Népújság, 1944. szeptember 12. sz. 17 Uo. szept. 16. sz. 7
