Tanulmányok Csongrád megye történetéből 9. (Szeged, 1985)
Belényi Gyula: A mezőgazdaság szocialista átszervezése és a tanyarendszer átalakulásának néhány kérdése
hanem belterületen (összesen 8 ilyen központban) élt, noha hivatalosan Szeged külterületi lakosának számított.21 Ennek a sajátos fejlődésnek jelentős szerepe volt abban, hogy az itt 1949-től megszervezett kilenc tanyaközség életképesnek bizonyult. Mint azonban az 1949 utáni évtizedek fejlődése egyértelműen bizonyítja, nem a korbeli elképzelésének megfelelő értelemben. Noha a belterületi lakosságszám folyamatosan emelkedett, 20 év múlva sem érte el az 1949-ben öt esztendőre tervezett betelepülés mértékét.22 A tanyai lakosság tartós fennmaradása tehát éppen a „fonákjáról” bizonyított a községek létjogosultsága mellett. Az elmondottakból természetesen nem az következik, hogy a tanyaközpontosítási program meghirdetése teljesen visszhangtalan maradt volna a tanyaiak körében. Az agrárszegénységnek az a része pl., amely házzal sem rendelkezett — alkalmazkodva az adott körülményekhez — a saját házhoz jutás reményében vállalta volna a tanyaközpontba költözést. E beköltözési folyamat kibontakozását azonban — és véleményük szerint ez az 1949-es elképzelések legfőbb önellentmondása — erősen fékezte a beruházási eszközök hiánya. Úgy véljük, már a tanyaközpontok öt éves fejlesztésére eredetileg szánt 180 milliós összeg23 sem állt összhangban a szükségletekkel, különösen, ha tekintetbe vesszük a betelepülni szándékozók szociális összetételét, következésképpen házépítési hitel iránti igényét. 1949-ben még több példa volt 12—15 ezer Ft-os házépítési hitel nyújtására, később azonban már alig. E hiteleket egyébként többször is, végül az eredetinek kevesebb mint fele alá redukálták.24 25 Nem volt jobb a központokban felépítendő közintézmények beruházási helyzete sem — így került aztán a sokoldalú fejlesztési elképzelések nagy része a papíron maradt tervek birodalmába. (Az adott gazdasági helyzetben — amikor országosan vitathatatlanul fontosabb fejlesztési feladatok adódtak , öt év alatt 200 új tanyaközség létrehozását, s ott több tízezer lakóház felépítését eltervezni — eleve nem volt reális.) Az 1950-es évek elején a tanyaiak jelentős része ragaszkodott tanyájához, a tanyaközpontba történő tömeges betelepedés elsősorban emiatt nem vált valóra. Sőt, hamis vágányra vezetne az is, ha feltételeznénk: az 50-es évek első felének — közismert — agrár- és gazdaságpolitikájából eredő földfelajánlási hullám idején a földéhez hasonló mértékben devalválódott volna a tanya értéke is. A Duna—Tisza közére és a Dél-Tiszán-túlra vonatkozó levéltári források tömege biszonyítja: a tanyás birtokot felajánlók jó része a tanyát (s körűié egy kisebb földterületet) megtartani igyekezett. Változott helyzetben, de lényegileg ugyanezt tanúsítják az 1953 végi és 1954-es földvisszaigénylések, ill. a tsz-ből kilépők törekvései.26 De a közös gazdaságok részéről is hasonló szándékot tapasztalhatunk 1949— 52-ben. A kényszerhasznosítások, de még inkább a tagosítások során — kezdetben még szinte kizárólag gazdagparaszti—tanyaépületek megszerzésére is törekedtek. Igaz, egy részük valóban csak telephelyként, vagy pusztán építőanyagként hasznosult, többségükbe azonban a tsz-be belépett agrárszegénység költözött. (S ez arra is utal, hogy utóbbiak nemcsak a központba költözéssel, de bármely más kínálkozó 21 Ld. a 12. sz. jegyzetben megjelölt forrásokat. 22 1970. évi népszámlálás 6/1. köt. KSH, Budapest 1974. 388—89. o. 23 Orbán: I. m. 378. o. 24 CsmL Csongrád megyei Tanács Mezőgazdasági Osztály, Földbirtokrendezési csoport ir. 8127/1950—1954. 110. d. — A hitelnyújtás kedvező feltételek mellett történt volna: nem csupán az alacsony — 3%-os—- kamat, hanem főleg az a kedvezmény volt kecsegtető, hogy, aki 5 esztendő alatt a hitel 75%-át (évi átlagban 2 200—2 400 Ft-ot) visszafizeti, mentesül a hátra levő 25% törlesztése alól. 25 Uo. 69. és 104. d. . • 200
