Tanulmányok Csongrád megye történetéből 9. (Szeged, 1985)
Gaál Endre: Emlékezés az EÜSZ Sakk-körre
lebonyolításának módszerét.5 A háziverseny megindítását Máthé István azért szorgalmazta, hogy az eró'lista megállapítható legyen és így az EÜSZ sakk-kör részt vehessen a megindítani tervezett városi szakszervezeti csapatbajnokságban. Többször is meglátogatott bennünket, és ilyenkor a reá jellemző' magabiztossággal beszélt nekünk a sakkozás kérdéseiről. De emellett felhívta figyelmünket a Magyar Sakkvilág c. szakfolyóiratra, sakk-könyvekre is, és néhány példányt vásároltunk is tőle. A bajnokság egyfordulós volt és változatos, érdekes küzdelmeket hozott. 15 versenyző vett részt benne, és dicséretükre legyen mondva, mindannyian végigküzdötték. Pedig az élcsoportban végzettek és a táblázat végén helyetfoglalók között igen jelentős volt a tudásbeli különbség. Ezt mutatja a végeredményt feltüntető táblázat is: Földvári Dr. Kukán Dr. Varga Gaál E. Id. dr. Orosz Dr. Wirth Gaál I. Farkas Ifj. dr. Orosz Dr. Molnár Varga D. Delly Rajki Varga S. Dr. Némethy Pontszám 1 . Földvári László — 1 1 i 1 0 1 1 1 1 1 1 1 1 1 m 2. Dr. Kukán Ferenc 0 — 1 0 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 12 3. Dr. Varga Gyula 0 0 — 1 1 1 1 i 0 1 1 1 1 1 1 10i 4. Gaál Endre i 1 0 — 1 i 1 0 0 1 1 1 1 1 1 10 5. Id. dr. Orosz Sándor 0 0 0 0 _ 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 0 6. Dr. Wirth Márton 1 0 0 i 0 — 1 1 1 1 0 1 1 1 1 9i 7. Gaál Imre 0 0 0 0 0 0 — 1 1 1 1 1 1 1 1 8 8. Farkas Mihály 0 0 i 1 0 0 0 — 1 0 1 1 1 1 1 n 9. Ifj. dr. Orosz Sándor 0 0 1 1 0 0 0 0 _ 0 1 1 1 1 1 7 1 0. Dr. Molnár Árpád 0 0 0 0 0 0 0 1 1 — 0 1 1 1 1 6 11. Varga Dénes 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 — 1 1 1 0 5 12. Delly Zoltán 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 — 1 0 1 2 13. Rajki István 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 — 1 1 2 14. Varga Sándor 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 — 1 2 15. Dr. Némethy István 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 A táblázatot a verseny idején magam is vezettem; így a birtokomban levő dokumentum alapján közlöm. Ekkoriban már a hétnek három napján összejöttünk; kedd és péntek este kb. 7 órától 11—12 óráig, vasárnap délelőttönként is 2—3 órát folyt a játék. A bajnokságot Földvári László nyerte, végig egyenletes, jó teljesítménynyel és némi szerencsével. Hozzájárult ehhez, hogy a verseny döntő szakaszában sikerült legyőznöm legerősebb ellenfelét, dr. Kukán Ferencet, aki szintén a bajnokság esélyese volt. Pedig a háziverseny számomra nem jól kezdődött: ifj. dr. Orosz Sándortól vereséget szenvedtem a legelső fordulóban. Később is adtam le — nálam 5 Erre Földvári László idézett cikke is utal. 118