Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)

Kulcsár Péter : Az 1522-es tizedjegyzék mint történeti forrás

Ezeken kívül alig néhány személy akad, akinek neve egy tagú. Ilyen mindjárt a lista elején Magister Sylvester és egy másik Magister Gracianus (Szántó u.), valamint a bíró, Johan. Nekik csak egy nevük van, a másikat rangjuk pótolja. Van még egy „Clemens dd.” (talán bizony doctor?) a Kőégető utcában. Több sincs.45

Három tagú névvel dicsekedhet Stephanus Elekes Foris és Michael Zegyes de Zalonkemen. Más senki.46

Még van három személy, akinek megjelölése három szót igényel: Gregorius Thanachy hyrdethe, Ambrosius Weres revezs, Johannes alias Iudex. A többi „bőbe- szédűbb” feljegyzés nem a nevet nyújtja meg, hanem a felmentés okát részletezi (nobilis regie maiestatis, nimis pauper stb.).

A százalékban ki sem fejezhető kivételtől eltekintve tehát a jegyzék írója roppant takarékosan bánt a papírral, viszont ugyanilyen gonddal vigyázott a személy azonosíthatóságára: feljegyezte a bevallást tevő keresztnevét, olykor még azt sem, csak helyzetét, ha ez is elegendő volt, és hozzáfűzött valamit, egyetlen szót, ami az előtte és utána következőktől megkülönböztette az illetőt.

Határozottan leszögezhetem, hogy a dézsmabizottság nem szándékozott névjegyzéket készíteni a város lakóiról, még a kötelezettekről sem. Egyesegyedül arra törekedett, hogy minden járandóságot behajtson, és a beszedett summával tételesen el tudjon számolni. Ehhez — szerencsére — meg kellett különböztetnie a fizető fejeket. A megkülönböztetés legfontosabb eszköze az utca és az abban elfoglalt sorrend volt. Az esetleges keveredés elkerülése végett megadták a vallomást tevő legsajátabb jellemzőjét, a keresztnevét. Nyilván a sok azonos keresztnév kívánta meg, hogy ezek között is különbséget tegyenek. A lista funkciója ennél többet nem követelt. A dézsmabizottság így is több adatot jegyzett fel, mint amennyit feltétlenül köteles lett volna, másutt tudniillik a kereszténységpénznek csak a végösszegét írják fel, a fejenkénti részletezéstől eltekintenek.

A bevallások magyarul hangzottak el, hiszen a vallomást tevők többsége nem tudhatott latinul. Az előttünk fekvő szöveg latin nyelvű. A valós tények és a létező dokumentum közé tehát be kell iktatnunk a fordítás mozzanatát. Valószínűnek látszik, hogy a bevallásokat már a helyszínen latinul vetették papírra, mert azok a név mellett csakis a hivatalos gazdasági stílus szokványos szakkifejezéseit illetve rövidítéseit tartalmazzák (fru. cap., frum. fal., ht oves, d.), amiknek lejegyzése rutinszerű. Elbeszélő, leíró részeket a szöveg nem tartalmaz. Az eredményeket összegző végelszámolásban (ráció) van néhány összefüggő mondat, ami íróját nem mutatja jeles latinistának („Ad manus magistri Simoni”, „Ad usum ipsorum diebus XVII personis novem insuper equos quinque exposuerunt fl. X 1/2.”) A helyesírás mind a nevekben, mind a közszavakban hanyag („Blasy presbitery”), az azonos vezetéknevek írása következetlen, ámbár nem olyan mértékben, mint a Szabó által közzétett részben. (Az y mindenütt két ponttal áll, amit elhagytam.)

A latin szövegben jócskán találunk magyar szavakat. Ez azt mutatja, hogy nem tudtak mindent latinra fordítani, mert a magyar szónak nem volt latin megfelelője, illetve a lejegyző nem ismert ilyet. Attól tartottak, hogy a fordítás alternatívái következtében a feljegyzés azonosító funkciójában kárt szenved.

Latinra fordították a keresztneveket, mert azok latin—magyar megfelelése

45 Van valami „Andre” a Szegedi utca közepe táján, akivel nincs mit kezdeni, mert láthatóan íráshibának köszönheti a nevét, talán lemaradt mellőle a „relicta”. A névmutató szerint van egy Therteel a 30. lapon, de nem találom.

46 A névmutatóban szereplő Beby (Sylwa) Blasius, a Szent Miklós utcában, félreértésből kapta a nevét. Előtte Ladislaus Zylwa áll, az írnok őt is Sylwának akarta írni, de aztán törölte a szót, ezért került zárójelbe.

20