Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)

Kulcsár Péter : Az 1522-es tizedjegyzék mint történeti forrás

iránt általában nem merülhetett föl kétség, a „visszafordítás” tehát nem okozhatott problémát. Összesen kettő maradt magyarul, a ritka Gyárfás, mert az írnoknak nyilván nem jutott eszébe a megfelelő Gervasius, meg — nem tudom, miért — a Sándor (Sándor Prope, Sándor Pyntheer, egy relicta Sándor; a Szabó által kiadott részben három Zandor található), Alexander egyszer sem fordul elő.

Lefordították az intézményneveket (az utcanevekben: S. Trinitatis, Spiritus Sancti stb.), hiszen ezek azonosíthatók voltak, bármely nyelven mondták is. Ezzel szemben a városhoz tartozó falu sajátosan magyar neve, a Zentmyhayl, magyar kiejtés és írásmód szerint áll.

Lefordították a közszavakat (relicta, nobilis, vinea stb.), ezek érdemi tartalmát ugyanis nem érinti a nyelvi forma. Az „ovis” ugyanazt jelenti, akár „juh”-nak, akár „birká”-nak magyarítják is.

Amit egyáltalában, vagy a pontos azonosítás veszélyeztetése nélkül nem lehetett latinra fordítani, az a vezetéknév volt, elvégre az már egyáltalán nem mindegy, hogy az illetőt ,,Juhos”-nak vagy „Birkás”-nak hívják-e. E tekintetben a lejegyző többé-kevésbé az oklevélírás középkori gyakorlatát követte.

Úgyhogy véleményem szerint a jegyzék utca- és személynévanyagában a magyar szó általában tulajdonnév, és (a keresztnevek, intézménynevek kivételével) a latin szó általában közszó.

így az utcanevek többsége tulajdonnév lehet. Egyes esetekben a név „tulajdonosa” maga az utca, a Kislatrán, Árokhát, a Félszer, Műves, Bánfalva, más esetekben talán — mint erről szó volt -— valamelyik tekintélyes lakója kölcsönözte oda saját tulajdonnevét (Balog, Tót, Lysa stb.). A Plathea Buday tehát semmiképpen sem utalhat arra, hogy az utca netán Budára tartott volna. Köznévi eredetű a Predicator, és ezek szerint a Magna, amely nem egy Nagy vezetéknevű lakóra utal, hanem a térség tekintélyes, gazdag voltára.47

A személynév második tagja az esetek többségében magyar, tehát sajátképpeni vezetéknév. Eredeti, magyar alakjának megtartására szemmel láthatóan vigyáznak, és még akkor sem fordítják latinra, ha megértése, azonosítása, visszafordítása nem okozna problémát. Könnyűszerrel latinra fordítható lett volna a Kun, a Tót, Arany, Árva, Bán, a Barát, Katona és még számtalan, eredendően közszói leszármazású vezetéknév, de ezekhez nem nyúlnak. Nincs lefordítva a helynévből képzett vezetéknév sem, holott ennek pontos értelmezésére (a „de” prepozícióval) több évszázados gyakorlat nyújtott garanciát. A több száz helynévre utaló vezetéknév között összesen kettő akad, amely latinos formát mutat, mindkettő a Szent Miklós utcában, egymás közelében: „Andreas de Zalon[kemen] habet vineas in eodem loco” és „Michael Zegyes de Za[lonkemen] habet vineas in eodem loco”. Elasonló esetben mindenütt a „habet vineas in Zalonkemen” formula olvasható. Úgy fest a dolog, mintha a „de Zalonkemen” kitétel itt is elsősorban a szőlő helyét és nem a tulajdonos szülővárosát akarná megmondani. De még ha vezetéknevet jegyez is, e kettő legfeljebb szerény kivétel lehet, és nem gátolja annak kijelentését, hogy a lejegyzők szigorúan ragaszkodtak a földrajzi eredetű vezetéknevek magyar nyelven való lejegyzéséhez, még akkor is, ha értelemszerűen a latin is megfelelt volna. így maradt magyarul a Babarchy Bachy, Baycmegyey, Baychy, Baronyay, Beby, Bechyey, Besnyey, Borsody meg a többi egészen a Zomboryig és Aranyastól Zakanig.

A keresztnévi eredetű vezetékneveket is a magyar forma szerint találjuk, holott — mint láttuk — ugyanezek keresztnévi alkalmazásban latinul fordulnak elő: Adam,

47 Vö. TESz II. 993—994. „A régi felfogás szerint... a Nagy-utcán csak a nagygazdák, a módosak lak/hat/tak...” — mond’a Matijevics Lajos: A társadalmi ellentétek tükröződése a vajdasági magyar földrajzi nevekben. Hungarológiai Közlemények, 13. évf. 1981. 49. sz. 427.

21