Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)

Kulcsár Péter : Az 1522-es tizedjegyzék mint történeti forrás

ben. Van két „Faraho”, ami Bálint Sándor szerint a Faragó variánsa, szerintem inkább „Fáraó” (,cigány’). A Hazazs lehet házépítő' „Házász”, de lehet „Házas” is. Van két Órás (Oraas). Ebből mégsem mernék arra következtetni, hogy a városban található órák javítása két családnak is megélhetést adott. Lehet, hogy tényleg értettek a dologhoz. Lehet, hogy nekik volt órájuk, vagy a nagyapjuknak, ha nem is járt. Az is lehet, hogy megfordultak Nürnbergben, és kvaterkázás közben szívesen meséltek az ott látott csodás szerkezetről. Már persze feltételezve, hogy az „Oraas” valóban összefügg az óraszerkezettel, és nem valami egészen más eredetű.55 Ez eléggé szélsőséges példa, nem is jellemző a tizedjegyzék névadataira.

Nem lehet véletlen, hogy a rövid Műves utcában a 20 lakó közül 19 magyarul vagy latinul iparosnevet visel: Nyerges 2, Szíjgyártó 5, Corrigiator 3, Csiszár 2, Pulitor 2, Aurifaber 1, Kovács 1, Faber 1, Szűcs 1, Szekrény 1 és a huszadik is Kalmár. Az sem lehet véletlen, hogy a 8 Aurifaber közül 7 a Szent Demeter piacon lakik, ahol rajtuk kívül még 23 iparosnevű család él (többek között Asztalgyártó, Kötélverő, Hímvarró, tehát ritkán előfordulók is). Ezzel szemben Tápé 43 családja között egy sincs ilyen; ott a megrögződött foglalkozásnevek egészen más típusúak és sokkal szerényebbek: Révész, Juhos, Terhes, Sípos stb. Igaz viszont, hogy a Sóhordó utcában egyetlen „sós” mesterségre utaló névre sem bukkanunk.

Felhasználható a tizedjegyzék a város társadalmi, vagyoni tagozódásának vizsgálatához is. De ez sem olyan egyszerű, mint ahogy az irodalom véli. Abból a tényből, hogy a családfők zöme kereszténységpénzt fizet, távolról sem következik, hogy ezek mind zsellérek vagy igen szegény sorban élők lettek volna. Oltvai Ferenc kiszámítja, hogy a város lakosságának 57%-a zsellér volt.56 Először is láttuk, hogy az 1642 cívis közül 1260 kereszténségpénzt fizet, ami 76,7%. Másodszor e kézenfekvő számítás szerint a leggazdagabb terület Tápé volna, ahol csak 12 személy akad közülük. Igaz, ketten 5 dénárt fizetnek, egy 4-et, egy tizenharmadikát meg szegénysége miatt fölmentenek. Van még 2 juhosgazda, a többi mind „földbirtokos”. Ezzel szemben a legszegényebb környék a Szántó, a Szent Demeter, a Nagy utca volna, ahol kizárólag szőlőbirtokosok, nemesek meg zsellérek laknak. A nyolc Aurifaber között egy van, amelyik szőlőt is birtokol. A többi zsellér. Zsellérek az iskolamesterek is, közülük csak az egyiknek van szőleje. Vagy szőlőbirtokos, vagy zsellér a város legpatinásabb családneveinek minden viselője? Zákány, Mizsér, Kalmár, Barátin stb. Nyilvánvaló, hogy egyáltalán nem erről van szó, hanem arról, hogy éppen a legvárosiasabb elemek, azok a kereskedők, iparosok, értelmiségiek, akik foglalkozásukat főhivatásszerűen űzték, földműveléssel még mellékesen sem foglakoztak, tehát a legsikeresebbek, a leggazdagabbak, a bürokrácia jóvoltából ugyanúgy kiestek a terménytizedet fizetők közül, mint a legszegényebbek. Ebből azonban az sem következik, hogy aki 6 dénárt fizet, az dúsgazdag ötvösmester volna egytől egyig. Ebből csak az következik, hogy a Nagy utcában, a tőkés mester házában ott élhettek és dolgozhattak a zsellérsorban levő legények, szolgák is. De a plebejus és patrícius réteget nem lehet elválasztani aszerint, hogy melyik mennyit fizet, mert mindkettő egyformán 6 dénárt fizet.

Ugyanígy terméketlennek tapasztalom Bálint Sándornak azt a megfigyelését, hogy a helynévből képzett vezetéknevek tulajdonosai zömmel „földművelésből, alkalmi munkából, szolgálatból élő, nincstelen, mai szóval agrárszegénynek tetsző rétegét alkották” volna a városnak. Hogy „ezeket éppen származási helyük után

55 Az „órás” vélhető ekvivalense előfordul a régi magyarországi latinságban: „horarius quidam Ianizarus”, jelentése azonban bizonytalan. (Baronyai Decsi János Magyar históriája. Pest 1866. 284.)

56 Szeged múltja írott emlékekben. Szeged 1968. 32—33.

26