Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)
Tóth Ede: Szeged város népképviselete az országgyűlésben 1860–1918
Tiltakozott a lengyel helységnevek német helységnevekkel felcserélése ellen, továbbá a családnevek németesítésének erőszakolása ellen.15 Herman a nemzetiségi és egyházi autonómia védelmében a centralizációt tartotta a legfőbb veszélynek. Ezért ítélte el Pollit Mihály képviseló't, aki az államtól a magyar- országi összes nemzetek kultúráját szolgáló intézmények létesítését állami költségvetésből javasolta megvalósítani. Herman szerint a nemzeti kultúra intézményeit nem az állam, hanem a társadalom teremti meg, és ennek létezése alapján verekszik ki az állami támogatást. A magyar kulturális intézmények a központi elnyomás ellenére keletkeztek. De vannak ilyen szerb intézmények is, és a már létezésüket bizonyított intézmények állami támogatását Herman is szükségesnek tartotta. Az egyházi befolyást ugyanakkor Herman az iskolákban tűrhetetlen és kiszorítandójelenségnek tartotta, amely a tudományos ismeretek alapján lehetséges ésszerű világszemlélet kialakulását gátolja. Román Sándor képviselőnek szemére vetette, hogy bár az erdélyi románság értelmiségi képviselői Párizsban jártak és tanultak, az egy- házias befolyást iskoláikban képtelenek leküzdeni, népük tanításával nem a legjobb tanárok foglalkoznak. A tananyag ismeretközlő jellege is világénzeti vitát váltott ki. Pulszky Ágost szerint az iskola csak „vitathatatlan” ismereteket tanítson. Vagyis olyan ismereteket, amelyek az egyház tanításával nem ütköznek, vagy ha ütköznek, evidensek. Herman éles vitába szállt ezzel a konzervatív nézettel. Utalt arra, hogy Németországban 1878- ban volt hasonló irányzat a tudományos eredmények és szemlélet visszaszorítására, a folyamat Münchenben ért véget. A kultúrharcban Häckel tanár a darwinizmus jegyében és a vallás ellen lépett fel. Az ilyen jelenségeket azonban üldözték. Virchowot Münchenbe küldték, aki elrendelte, hogy az iskolában csak az tanítható, ami kétségtelen tudományos eredmény. Herman ezzel szemben a kétkedésre, az új megismerésének vágyára és az ismeretlenség és megismert dolgok határainak megmutatására, a világ jelenségeinek állandó változásaira és fejlődésére tanítaná a gyermekeket az iskolában. A konzervatívok és a kormánypárt képviselői, pl. Hoitsy Pál emiatt Her- mant veszedelmes materialistának vélték. A klasszikusok mint a tanyanyag törzsanyagának nélkülözhetetlen része, mindenki számára elismert volt. A „klasszikus” fogalom értelmezése azonban ismét az országgyűlés ellentétes világnézetű pártcsoportjainak összecsapásához vezetett. Herman fontosnak tartotta, hogy az irodalmi és történelmi klasszikus szerzők ne csak a latinok és görögök legyenek. Hivatkozott Trefortra, aki 1881. december 31-én az általa összehívott tanácskozmányban maga is elismerte, hogy a német, angol és francia irodalom megannyi, sőt több klasszikus művet és szerzőt foglal magába, mint a régi nyelvbeli latin és görög. Elismerte azt is, hogy a klasszikusok magyar nyelvű fordítása is alkalmas a jellemformálásra. Herman ezen túl felismerte azt is, hogy a latin klasszikusok tanítása a középiskolában a gondolkodás béklyója is volt. Ezeket a béklyókat a magyar irodalom is megszenvedte és csak a legnagyobbak, Kazinczy és Révai Miklós után Arany és Petőfi volt képes ezeket leküzdeni alkotó munkájában. Herman a pályaválasztás és szakosodás szabadságának lehetőségét az emberi érettéválás koráig fenntartó iskolarendszer híve volt. Ezért az egységes középiskolát szorgalmazta. A reáliskola korai műszaki orientálást eredményez. Sajátos módon a nem erőltetett, nem korai pályaválasztás előnyösen hat a későbbi tanulmányokra is. A Műegyetem tanulmányi statisztikája és a tanárok tapasztalata szerint a gimnáziumi tanulók a műegyetemen is jobb eredményeket értek el, mint a reálközépiskolát végzettek. 15 OKN 1881. X. 199. 216. 230
