Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)

Tóth Ede: Szeged város népképviselete az országgyűlésben 1860–1918

tatott jövedelme 2 milliótól 3 milliárd K-ig terjed, a tisztviselőké évi 2—3 ezer K. A korábban eló'kelő beosztású törvényszéki bíró, miniszteri tanácsos, kúriai bíró most saját kezűleg kénytelen cipőt talpalni. A kormány tűri a marha- és sertéshizlalás, az élelmiszerüzlet harácsolóinak működését. A vagyon és vagyontalanság szakadéka soha ekkora nem volt a proletár és a multimilliomos között. Az állami alkalmazottak ötször kisebb bérért több munkát végeznek. A helyzet enyhítésére javasolja a köz- igazgatás és állami hivatalok alkalmazottainak és tisztviselőinek természetbeni ellátása megszervezését hatósági árakon.28

Tisza István kénytelen volt elismerni, hogy a kormány intézkedései ellenére, a háború idején a tisztviselők reálbérének kínos csökkenését nem tudták megakadályozni, és a kormány nincs abban a helyzetben, hogy a viszonyokon változtasson. A természetbeni ellátás megszervezését azonban lehetetlennek tekintette, mert ez visszatérés lenne a pénzgazdálkodási rendszerről a múltban annyit átkozott terménygazdálkodási rendszerre. A fizetéseket lehet javítani, átmenetileg a Földművelésügyi Minisztérium hozzálátott az állami élelmiszerbeszerzés megszervezéséhez.29

Szeged város adóügyei az országgyűlés előtt az árvíz és helyreállítás komplex intézkedéssorozatán kívül feltűnő kis mértékben szerepeltek. Ez nagyrészt azzal ma- gyrázható, hogy az országgyűlés a költségvetés megszavazásán túlmenően adóügyben nem volt illetékes. Az adóvégrehajtás az állami adóhivatalok és a város köz- igazgatási hatóságának közösen gyakorolt, de hatáskör tekintetében megosztott feladata volt.

Rendkívüli esetben a város polgársága kénytelen volt a kormánnyal szemben az országgyűléshez fordulni adópanaszával. 1877-ben pl. Szeged határában a fagykár a rozsvetés 9/10 részét megsemmisítette. A pénzügyminiszter azonban nem intézkedett, a közadótörvény 4. fejezetében foglalt lehetséges elengedésről. A város kérelmét a kérvényügyi bizottság a miniszternek adta ki. Az országgyűlés nyilvánossága a minisztert intézkedésre kényszerítette.30

Az árvízkatasztrófa utáni napokban, midőn a károsultak épp hogy megkapták a kül- és belföldi és állami segélyalap első pénzbeli juttatásait, riadalmat keltett az adóvégrehajtó megjelenése, aki a segély összegét adóhátralék útján az államkasszába visszakövetelte. Bakay Nándor interpellációjára Szapáry Gyula pénzügyminiszter megnyugattó választ adott. Hasonló jogi bizonytalanságot keltett a vagyonjog elvére épített politikai joggyakorlat további alakulása is. Bakay Nándor Tisza Kálmán belügyminiszterhez interpellált ez ügyben. T;sza Kálmán ennek alapján utasította a szegedi közigazgatási közegeket, jogának élvezetében árvízkár miatt senkit ne töröljenek a névjegyzékből.31

A földadó tiszta jövedelem osztályba sorolása ügyében Szeged város az országgyűlés közbenjárását kérte, eszközölje a kormánynál, hogy a becslő biztosok helyi viszonyokat nem ismerő, önkényes eljárásának megelőzésére a becslési javaslatot az osztályba sorolás előtt a járási bizottság tárgyalja meg.32

A totalizator ellen szólalt fel Herman Ottó az 1882. december 13-i ülésen. Megengedhetetlennek vélte, hogy az állam adóalapjai közé vegyen olyan szerencsejátékot, ami naponta 100-ával sodor anyagi romlásba állampolgárokat. A totalizator százezrek szerencsejátékává lett. A költségvetés 28 000 Ft-ot irányoz elő lótenyész anyag kipróbálására versenyhez. Herman állatvédelmi szempontból ajánlotta, hogy a kor.

28 OKN 1910. XXXIV. 171.

29 OKN 1910. XXXIV. 175.

30 OKN 1875. X. 192.

31 OKN 1878. XI. 377. 406.

32 OKN 1878. XIV. 285.

219