Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)
Kulcsár Péter : Az 1522-es tizedjegyzék mint történeti forrás
Ágoston, Anthal, Baliynth, Booltheser, Demether, Dese, Donat, Dyenws, Egwd és így tovább, Ywanko-ig. Ezeket is írhatták volna latinul, ha nem fektetnek különös súlyt a vezetéknév eredeti alakjának megtartására. Van azonban a legalább száz keresztnévi eredetű vezetéknév között48 mégis kilenc, amely latin formában bukkan fel: Ambrosius, Dominicus, Elias, Erazmos, Moyses, Samson, Sylvester, Vitalis, meg a Crucis illetve Crucy.49 Anélkül, hogy álláspontomat foggal-körömmel védeni akarnám (hiszen láttuk és fogjuk látni, hogy az általam felállított „szabályok” alól minden esetben van kivétel), két magyarázat is kínálkozik. Az egyik, hogy néhány személynek két keresztneve volt, mindkettőt latinra fordították, és ennyi már elég lett az azonosításhoz, a vezetéknevet föl sem írták. A másik — számomra valószínűbbnek tetsző —, hogy e nevek latin eredetük és formájuk ellenére szegedi magyar vezetéknevekké lettek. Nem tudom, használható-e bizonyítékként, hogy az Éliás, Mojzes, Szilveszter, Vitális és még egész tömeg latinosán meghonosodott változat az 1981-es budapesti telefonkönyv vezetéknevei között is megtalálható. E vezetékneveket tehát latinos vagy latinhoz hasonló formájuk ellenére is magyar nyelvűnek tarthatjuk. Lehetséges, hogy 1522 táján néhány latin közszót, illetve közszói eredetű vezetéknevet is magyarnak, elmagyarosodottnak éreztek, tehát magyar vezetéknévként használtak. Ilyennek ítélhető az, amit változó írásmóddal hol latin, hol magyar szóként jegyeznek le: Cantor—Kanthor, Pyscator—Pyskator, írásképére tekintve ilyen lehet a Pwlsator meg a Pyctor is. Akkoriban még nem tudhatták, hogy ezek közül csak a „kántor” meg a „piktor” fog véglegesen meghonosodni. A vezetéknevek túlnyomó többsége tehát magyar nyelven került feljegyzésre, bár van tíz—húsz, amelyről ez csak fenntartással állítható.50 Van tizenkettő, amely kétségtelenül latin: Ágazó, Aurifaber, Citarista, Cor(r)igiator, Faber, Iudex, Lapi- cida, Nobilis, Pellificis, Pulitor, Sc(h)olasticus és Tubicinator. Ezekről nem lehet feltételezni, hogy valaha is a magyarosodás útjára léptek volna, tehát latinnak számítottak 1522-ben is. Aligha kétséges továbbá, hogy volt magyar megfelelőjük, a latin nyelvű lejegyzés tehát direkt szándékot tételez fel. Az előbb említett Cantor, Pyscator, Pwlsator, Pyctor ide is besorolható. A feljegyző ezeket köznévnek, tehát lefordítan- dónak tartotta. Nincs sok, de némelyik igen gyakori: Aurifaber van 8, Corrigia- tor 4, Lapicida 9, Nobilis 6, Pulitor 3, Scholasticus 5. Mindösszesen tehát a városlakóknak vagy 2%-a visel ilyen megjelölést a jegyzékben. Most már idevehetjük a két Magistert is, bár ezek latin rangjukat keresztnevük előtt hordják. E nevek mind rangot vagy foglalkozást jelölnek. Bálint Sándor51 Reizner tételéből kiindulva keres magyarázatot arra, miért állnak egyes vezetéknevek magyarul, mások, köztük azonos értelműek (mint Faber— Kovács) latinul. Ha a magyar változat kikristályosodott családnevet, a latin pedig tényleges foglalkozást jelölne — mondja —, irracionális képet kapnánk, mert a hat, hét, nyolc vagy hány ezer lakosra egyetlen kovács (Faber) jutna, míg Kovács vezetéknevű család 20 is van. Általában a latinul megadott foglalkozásnevek száma sokkal alacsonyabb, mint amennyi elvárható, sőt, egyes foglalkozásoknak nincs is képviselőjük. Ezért úgy gondolja, hogy mind a magyar, mind a latin elnevezés mögött foglalkozás rejtőzik, csakhogy az előkelőbb, rátartibb, műveltebb iparosok már a 48 Ld. Bálint: Az 1522... 10—11. 49 Ez utóbbi kettőről ld. Szabó i. m. 15. 60 Van néhány név, amely külalakját tekintve latin is lehetne, de biztosan nem az: Ambo, Bonis, Foris, Homo, Miser, Niger és Nyger, Prope, Rex stb. 51 Az 1522... 19—20. 22
