Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)

Tóth Ede: Szeged város népképviselete az országgyűlésben 1860–1918

Az 1886. évi közigazgatási törvényjavaslatot, amely Tisza Kálmán kompromisz- szumos, de az államigazgatást erősítő javaslata volt, igen sokan bírálták. A törvény- javaslat elleni tiltakozás Csanády Sándor képviselő szerint társadalmi méreteket öltött, számos megye, a bírói kar, a városok, ügyvédi kamara tiltakozott. Mikszáth Kálmán az országgyűlés jövőjéről írt munkájában Hermant Szent-Endre ingyen választott képviselőjének képzelte. Herman tovább fűzi ezt a képes hasonlatot: Tisza Kálmán e törvényjavaslat után piaci Krisztus-képpé változik, amelybe a centralizáció tőrét Szilágyi Dezső döfte. A centralizáció és a decentralizáció küzdelmében a legmodernebb érv, a polgári rendet fenyegető munkásság osztály forradalma elleni optimális védelem esélyei is felmerültek. Az országgyűlés centralizációt ellenző képviselői nem felejtették el az 1871. évi párizsi kommünt. Szerintük a centralizáció vezetett a kommünhöz és a radikálisok hatalmához. Herman szerint Poroszország is állandósítja a centralizációt, ezáltal az ostromállapotot Németország egész területén (Belagerungszustand). Javasolja, hogy Magyarország maradjon meg saját közigazgatásfejlődésének útján, azt modernizálja.16 Ennek érdekében Lázár Adám határozati javaslatának elfogadását ajánlotta, vagyis a magyar polgári jogfejlődéstől idegen virilistarendszer eltörlését követelte, amelyről Tisza Kálmán miniszterelnök 1870. június 30-án még maga is azt vallotta: a virilizmus a képviseleti rendszer tagadása plutok- ratikus alapon. Pulszky Ferenc szerint annak idején a virilizmust a Deák-párt Tisza Kálmán többségétől félve vezette be.17 A szegedi kormánypárti kéviselő, Tisza Lajos 1887-ben a szegedi törvényszék, járásbíróság, ügyészség segéd-és kezelőszemélyzetének fizetés- és lakbéremelését és a drágasági pótlék rendszeresítését kérte, az árvíz utáni rendkívüli viszonyokra hivatkozva.18

A szegedi képviselők sorában a századfordulón különösen Babó Emil ellenzéki ügyvéd tárta fel: a gyakran ismétlődő kormányválság megoldásának miként válik a közigazgatási szervezet nélkülözhetetlen eszközévé. Törvényjavaslat hiányában a bírálatra rendszerint a költségvetésnek a Belügyminisztérium tételeit tárgyaló vitája adott alkalmat.

Babó Emil szerint az 1892. évi költségvetés belügyi tételei a hatalom fenntartásának gépezetét erősítik. A választáskor az államapparátust felhasználják a választások tudatos meghamisítására. A felirati vitában az ellenzék ennek egész sorozatát olvasta a kormány fejére. A választási visszaélések mértéke minden korábbit meghaladott. A főispánok visszaélnek hatalmukkal. A kormány afféle hatalmi részvénytársaságként működik. Az érdemi közigazgatás ügyében semmi sem történik. Megoldatlan a közegészségügy, a járványügy, erre „nincs pénz”. A lakosság körében trachoma pusztít, amelynek ismeretes az ellenszere. Alkalmazására azonban a kormány mindössze 40 000 Ft-t vett költségvetésbe. Csongrád megye a trachoma ellen kórházat kér. A Szegedi Napló Vakulj Magyar c. cikkében feltárta a helyzetet. Szegeden 2000 trachomás beteg volt. Kórház helyett a kormány egy olcsóbb egészségügyi tanfolyamot szervezett, gálickövet vásároltatott ellenszerül, de a betegek intézményes szűrő jellegű ápolásáról nem tudtak gondoskodni. Balogh János a belügyi költség- vetésből kimaradt tételek között említi az Árva megyében fellépett ínség és nyomor a felvidéki kivándorlás, az alföldi munkásmozgalom által feltárt szociális problémák megoldását.19

Az Osztrák—Magyar Monarchia fennállásának negyedszázados évfordulóit a rendszer válságjelei többé el nem tüntethető módon zavarták. 1892-ben az ellenzék

16 OKN 1884. X. 96.

17 OKN 1884. X. 195.

18 OKN 1887. I. 331.

19 OKN 1892. II. 192.

215