Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)

Tóth Ede: Szeged város népképviselete az országgyűlésben 1860–1918

Novák Gusztáv, Szeged város képviselője amiatt interpellált, mert a belügyminiszter ugyan jóváhagyta 1878. május 7-én a Szeged Belvárosi Népkör alapszabályait, viszont Dorozsmán az alakulást ugyanennek az alapszabályszövegnek a benyújtása ellenére sem hagyta jóvá, mert Csongrád megye alispánja önkényesen emelt kifogásokat az alapszabály ellen.1

Az egyesületi jog gyakorlása a kormányzat és a polgári osztályuralmi rend szempontjából a századfordulótól kezdve vált a magyarországi joggyakorlat alapján kérdésessé. Az egyesületi jog keletkezésekor nem számolt az ipari és mezőgazdasági munkásegyleti szervezkedés lehetőségeivel. így erre nem voltak törvénybe foglalt korlátozási alapelvek. 1892. február 22-én Ferenc József a trónbeszédben az országgyűlés feladatául tűzte a gyülekezési jog rendezését, azonban a közjogi és egyéb belpolitikai kérdések miatt, rendezésére nem került sor. A kormány az ipari és mezőgazdasági munkásság egyleti szervezkedését így legfeljebb a Belügyminisztérium közegeinek szóló belső rendeletek útján korlátozhatta, ami azonban, amennyiben a törvény intencióitól eltért, törvénysértő volt. A közigazgatási szervezet hivatali ügyintézésének bürokratikus gátló tevékenysége volt tehát a gyülekezési jog gyakorlása korlátozásának fő eszköze.

A gyülekezési jog gyakorlásával kapcsolatos közigazgatási anomáliák olyan tömegben jelentkeztek, hogy 1907-ben a munkásság törekvéseivel nem szimpatizáló polgári képviselők is szóvá tették azt az országgyűlésben, és a gyülekezési jog rendezését követelték.

A gyülekezési szabadság gyakorlását akadályozó közigazgatási közegek eljárása annyira ellentmondásos volt, hogy 1907. június 15-én Pető Sándor képviselő interpellációjában egész adathalmazt sorolt fel az ellentmondásos közigazgatási döntésekből.

A Belügyminisztérium jelentése szerint 1907-ben március, április és május hónapokban munkásegyletek ellen 22 vizsgálatot, 35 felfüggesztést, 63 feloszlatást rendeltek el, 63 egyesületi kérelmet a hatóság nem engedélyezett. Az elutasítás indoklása: a legkülönfélébb volt. Az „indoklás nélkül”, a „munkásnak jó dolga van, felesleges”, „szervezetük van, gyűlés felesleges”, „nem gyűlésezhetnek, mert a cselédtörvény nyugtalanságot keltett, a szervezők megbízhatatlanok”, mert „nem írták bele a kérvényben, kit fog a gyűlés elnökké választani” (!), „az általános választójogot nem tárgyalhatják, mert azt az országgyűlés úgy is meghozza”, „földmunkáscsoport alakítását megtiltja, mert az városban lehet csak”, a „cselédek gazdasági helyzetét a gyűlés nem tárgyalhatja, mert a szervezők nem cselédek”, „ünnepnapon nem kell gyűlés”, „nem, mert hatósági jelenlét előírt, de ez támogatásnak tűnne”, népgyűlés nem tartható, „mert a meghívottak névsorát nem adták be”.1 2

Pető adatai szerint a közigazgatási hatóságok a Földműves Szövetkezetek alakítását is gátolták: ha az alakuló ülésre nem jött meg a szónok, kirótták a karhatalmi felügyelet kiszállási díját a rendezőkre, más alkalommal arra hivatkoztak: „falun nem lehet”, „az alakuló gyűlés nem tartható, mert az alapszabályt előzetesen nem mutatták be”, „az alakulást nem hagyta jóvá, mert a nyilvános gyűlésen jelen voltak névsorát nem mellékelték”, „mert a szövetkezetbe belépettek jelenléte az alakuló gyűlésen nem igazolt”, „nem kell szövetkezet, mert a napszámosok megélhetése biztosított”, „nem engedélyezte, mert ha az egyletből kilépnének, nem lenne meg a kellő létszám a működéshez”, „mert csak nyáron földművesek, télen ipari munkások”. A Belügyminisztérium 1907. június 15-én feloszlatta a Budapesti Építőmunká1 OKN 1878. IX. 61.

2 OKN 1906. X. 337.

21 I