Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)

Tóth Ede: Szeged város népképviselete az országgyűlésben 1860–1918

Ivánkovics helytelenítette azt is, hogy a kormány az állami megrendelésekkel nem kielégítő mértékben támogatja a belső piacot, különösen a közös hadsereg fejlesztési beruházásait szolgáló ipari megrendelésekből kap Magyarország igen keveset.

Az ipari munkásság munkajogi helyzete Ivánkovics János szerint rendezetlen. Az 1884. 17. tv. 142. §. ígérte a munkások és segédek segély ügyeinek törvényes rendezését, de a kormány a törvényjavaslat előterjesztésével késlekedik. A szakmunkásság egy részének legalább szervezetei vannak, de a segédmunkásság minden jogvédelmet nélkülöz.

Az iparfejlődést akadályozza a hitelügy fejletlensége, a hitelhiány és a hitelügyletek ebből eredő kezdetleges formái a nyersanyagbeszerzésnél, a készpénzkölcsönök gyakorisága és rövid lejáratú ügyleteihez szükséges kezesség, amelyen segíthetne az ipartestület beszerzési oszTÁLYÁnak erőteljesebb fejlesztése, vagy hitelszövetkezet hálózat létesítése.

Ivánkovics János részben szegedi jelenségként kifogásolta a kézműipar piaci gondjait súlyosbító vállalkozást: a fegyencipart. A szegedi fegyencek 1888-ban 169 221 munkanapot fordítottak termelő munkára, ebből 6676 Ft tiszta haszon keletkezett. A fegyencipar állami kiváltságokat élvez, pl. termékeit a piacon 15—20, sőt bizonyos termékeket 40% kedvezménnyel forgalmazza a piacon. A piaci árhoz képest 40% árkedvezmény az azonos iparágban dolgozó kézműiparosokat tönkre teszi.23

Az 1903. évi költségvetés vitáján az iparpolitika ismét előtérbe került, részint mint a munkanélküliség a kivándorlás és egyéb társadalmi bajok orvosszere, részint mint a termelés válságsújtotta veszélyeztetett területe.

Lázár György, Szeged képviselője az Alföld kereskedelmi és iparfejlesztésének összetett (komplex) tervét ismertette és ajánlotta a kormány figyelmébe. Lázár György nem alaptalanul a kereskedelem és ipar fejlesztése alapvető kérdésének az Alföldön a közlekedés fejlesztését tekintette. Először is hivatkozott a nyugati államok példájára (Hollandiában, Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Ausztriában) az ipari fejlődést a hajózható csatornarendszerek kiépítése készítette elő. Kör bér újabb csatornaépítkezést jelentett be Ausztriában. Magyarországon a csatornákat évszázad óta csak tervezik. A Duna—Tisza-csatorna tervét 1790-ben Bállá Antal javasolta az országgyűlésnek, 1805-ben Vedres István újabb tervet készített, 1868-ban Zichy Jenő, Maygraber Ágost, Nikolics Fedor, Kolter László memorandumot intézett a földművelés- ipar- és keresekdelemügyi miniszterhez. Azóta a Duna— Tisza-csatorna ügye társadalompolitikai okokból még sürgetőbbé vált. A Duna—Tisza gátrendszer kiépülésével fokozódott a belvízveszély, de ugyanakkor az Alföld időszakonkénti kiszáradásának veszélye is, ezért a belvízlevezetés és öntözés megoldása elkerülhetetlenné vált. Enyhítené a csatornaépítkezés a munkanélküliséget és az „agrárszocializmus” veszélyét is. A csatornaépítés műveletlen földeket tesz használhatóvá, tehát lehetőséget ad telepítésre. Utalt a Földművelődésügyi Minisztérium által szervezett Telepítési Ankétra. Lázár György nélkülözhetetlennek tartotta az algyői vasúti híd közúti híddá bővítését, hogy megvalósuljon a Baja—Szeged—Nagyvárad radiális útvonal. Lukács Béla miniszter az 1890-es években ankétot szervezett az alföldi tranzversális út ügyében, azóta a kormány semmit sem tett. Sürgette a Baja—Bátaszék Duna-híd létesítését is.

Kifogásolta, hogy a kormány 50 ezer K-t költ szakemberek külföldi utaztatására. Ugyanakkor a magyar államot is terhelő konzulátusok a magyar kereskedelem fejlesztését szolgáló információk gyűjtésére nincsenek igénybe véve. A külügyi szer23 OKN 1887. XII. 7. 9.

202