Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)

Tóth Ede: Szeged város népképviselete az országgyűlésben 1860–1918

cseh iparmágnások a „Sokol”-t énekelték, a Bécsi Magistrátus, a Concordia Egylet, voltaképpen Herman szerint a magyar nemzet „elnyomói”. A kormányköltekezés eredménye ismét csak deficit lett.

Az ipari és kereskedelmi, továbbá a mezőgazdasági szakiskolák elhelyezése (székhelye) megállapításakor a kormány érvényesítse — követelte Herman Ottó — azt az elvet, hogy a szakiskolák és főiskolák ott működhetnek gyümölcsözően és eredményesen, „ahol a termelés van”. Ezért az ipari és kereskedelmi főiskola létesítését Budapesten helyeselte, a mezőgazdasági szak- és főiskolák telepítését viszont az Alföld mezőgazdaságpolitikai érdekeit figyelembe véve kérte áttelepíteni. A vincellér és mezőgazdasági középiskolák tantervébe ajánlotta bevenni a tanyai gazdálkodás speciális szakismereteit is.22

Ivánkovics János római katolikus lelkész, Szeged II. kerületének Herman Ottóval szemben megválasztott képviselője a század végén, annak ellenére, hogy az 1889. évi költségvetést elfogadta, nem kevesebb elégedetlenséggel bírálta a kormány ipar- politikáját.

Az 1884. 17. te. előkészítését a kormány országos szaktanácskozmány összehívásával kezdte. A törvényjavaslatot annak idején az ipartámogatás eredményessége reményében az ellenzék is elfogadta. A törvényt követően alakultak meg az ipartestületek is. Az 1885. évi kiállítást is eredményes vállalkozásnak találja. Mindennek az ipart segítő intézkedésnek ellenére, az ipari termelés válsága fokozódott, olyannyira, hogy a kormány 1887-ben újabb szaktanácskozmányt volt kénytelen összehívni az ipari válságról.

Az 1884. 44. tv. intézkedéseinek hatására, az ipartámogatás eredményeként az Ipari és Keresekdelmi Minisztérium évi jelentése szerint 144 új gyár keletkezett, ebből 44 textilüzem. A jelentés adatait azonban kritikával fogadta, mert voltaképpen nem gyáripari üzemekről, csak műhelyekről van szó. így pl. a 45 textilüzemből csak kettő mondható gyáripari üzemnek, az 1882. évi vámtarifa-szerződés nem volt kedvező a textiliparnak, amit a kiegyezés óta az örökös tartományok versenye nyom el.

Ivánkovics János szegedi képviselő az ipartámogatást segítő közérdekű (mai infrastrukturális) beruházások elmulasztását kérte számon a kormánytól. Nem fejlődhet az ipar, ha nincs megfelelő szilárdságú, ipari nyersanyagok és késztermékek szállítására alkalmas úthálózat, ha magasak a szállítási költségek, ha igen kevés az ipari produktumokat népszerűsítő kiállításra van lehetőség. Fenti okok mfatt egészségtelen mértékben telepítik az ipart a kedvezőbb feltételeket kínáló főváros külterületére, annak ellenére, hogy a fővárosban az ipartelepítés költségei drágák, magasak a munkabérek és a termelési feltételek egyéb összetevői is.

Ivánkovics János szerint a kormánynak elő kellene segíteni az ipar telepítését a Felvidék kivándorlástól veszélyeztetett területein, ahol évtizedek óta munkanélküliség van.

Ivánkovics szerint az ipari válság jele a külföldi tőke elégtelen beruházási kedve. Többet kellene a válság elhárítása érdekében tenni az ipari és kereskedelmi kamaráknak a külföldi piac felderítése érdekében. Sürgeti, hogy a kamarák végezzenek rendszeres piacelemző munkát. Az ipar elégtelen fejlődése okaként sorolta fel Ivánkovics János azt is, hogy a kormány nem támogatta intézményesen az iparkamarákat. Az 1868. 6. tv. idején 12 iparkamara működött, azóta csak kettő alakult, fejlesztésükről nem gondoskodtak. Az aránytalanság a területi felosztásban is feltűnő: a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara működési területe 9 megye és a főváros, 5 szabad királyi város, 3 törvényhatósági jogú város, összesen 42 425 km2 területen, 3 millió állampolgár gondjaival foglalkozik. Ez áttekinthetetlen.

22 OKN 1884. VIII. 264.

201