Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)

Tóth Ede: Szeged város népképviselete az országgyűlésben 1860–1918

ralízmus a nemzeti keret fenntartásának elvére is épül. Kvalifikációt alkalmaztak a választójogban is, a minisztériumokban is, nyilván szükséges az ipari irányító tevékenység ellátásához is. A kézműiparosok szakmai minősítésére hivatott az Ipartestület, ez társadalmi szükséglet,18

Az iparűzési jogosítványok hatósági kiszolgáltatása sok vitát váltott ki. A törvényjavaslat 10. §-a szerintigazolni kellett az iparűző „megbízhatóságát”. Polonyi Géza felvetette, hogy „profuturo” az új vállalkozók erkölcsi magatartása nem igazolható. A 155. § módosítását javasolta „Az iparűzéstől sem bíró, sem közigazgatás senkit meg nem foszthat”, vagyis, követelte annak az elvnek a kimondását, hogy kenyér- keresetétől senki meg nem fosztható, csak a Büntetőtörvénykönyvben foglalt egyes vétségek elkövetése esetében. Kifogásolta a jogosítványok kiadásának bürokratikus formáit, pl. hogy a bérkocsis és a hordár iparigazolványát az iparhatóságtól, működési számát a rendőrségtől kapja. Az iparjogosítványokat erkölcsi bizonyítványtól tenni függővé Polonyi szerint értelmetlen sablon lenne. Fontosnak tartja, hogy az engedélyeket a jelentkezés sorrendjében adják ki, és a közigazgatási hatóság ne tehessen semmilyen indokkal különbséget, hogy elkerüljék a korrupció lehetőségét.19

Bizonyos iparágak hatósági funkciója is társadalmi és közérdek volt. A tűzvédelem és tűzvédelmi előírások érvényesítése tette szükségessé a kéményseprő-kerületek kötelezővé tételét. Szilágyi Dezső javaslatát azzal indokolta, hogy az állampolgár által választott és fizetett kéményseprő nem léphet fel a tűzvédelmi szabályok érvényesítéséért mint tűzrendészed hatóság.20

Flerman Ottó bírálta a kormány agráripar-fejlesztési politikáját. A kormány fiastromokat alkalmaz: talajjavító bankot engedélyez, talán eljön az idő, hogy levegőjavító bank is lesz. Más esetben hozzájárul megalapozatlan, tőkehiánnyal küzdő emberek segélyegyleti, hitelszövetkezeti vállalkozásaihoz, amelyek még részvényeiket sem tudják eladni. E helyett a kormány a közösügyi és katonai kiadások csökkentésével az agráripar fejlesztésére adjon állami támogatást.

A bányaipar fejlődését Herman szülővidékének, a Szepességnek a sorsával illusztrálta. A virágzó egykori bánya és fémfeldolgozó iparvidék 1867-től tönkrement, mert Albrecht főherceg a nyersfémet Wittkovicén (Morvaországban) dolgoztatja fel.

A gazdasági válságból Herman szerint egyetlen kiút van Magyarország számára, Európával szoros külkereskedelmi és gazdasági kapcsolatra lépni. Ugyanakkor az ország önálló érdekvédelmének feltételeit megteremteni. Miután Franciaország és Németország áttér a védővámok bevezetésére, Magyarország a szükséges ellenintézkedéseket csak akkor képes megtenni, ha áttér a Nemzeti Bank és az önálló vámterület tettleges megvalósítására.

Csak ebben az esetben lehetne biztosítani a magyarországi műiparnak azt a támogatást, amely képessé teszi Angliával és Németországgal szemben a nemzetközi piacokon versenyképességének visszaszerzésére. Ennek feltétele az önálló pénzügy, hadügy, külügy, a független államiság.21

Az 1885. évi országos iparkiállítás rendezőit Gr. Széchenyi Pál földművelésügyi minisztert, Gr. Zichy Jenőt, Matlekovics Sándort, Schnierer Gyulát a birodalmi ipar- politikával azonosulás vállalása miatt támadta meg Herman Ottó az országgyűlésben. A rendezőség a birodalmi ipari együttműködés résztvevőit hívta meg, a kormány és a vele kollaboráns vállalatok tevékenységét illusztrálta a kiállítás. A „magyar” kézműipar azonban nem kapott helyet. A nagy költséggel meghívott vendégek: a

18 OKN 1881. XVI. 184.

19 OKN 1881. XVI. 259.

20 OKN 1881. XVI. 261.; OKN 1881. XVII. 3.

21 OKN 1884. II. 378.

200