Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)

Tóth Ede: Szeged város népképviselete az országgyűlésben 1860–1918

hetetlennek tartotta. Követelte a főrendíház eltörlését. A főrendek történelmileg is érdemtelenné váltak kiváltságaikra, hol voltak a főrendek 1849-ben, amikor a függetlenségért harcolt a nép? Hol voltak 1850-ben, midőn a népet a megszálló hatalom kíméletlen megtorlással sanyargatta? Vitatkozott azzal a nézettel is, mely szerint az arisztorkácia értéke egyedi, a magyar „fajtisztaság” fenntartója és hordozója. Az arisztokrácia kizárólagos értéke „összeszerzett” vagyona, amelyet a nép „művel”, ennélfogva nem azonosak az érdekeik a néppel és a nemzettel. A dualizmus korának évtizedeiben a főrendiház bebizonyította, hogy tagjai alkalmatlanok a törvényjavaslatok érdemi megvitatására, náluk az évi költségvetés megtárgyalása egyetlen ülés. Számukra a legfontosabb törvény: a kormányelőterjesztéseket 10 fő szavazza meg, és akkor az érvényes. Alaptalannak minősítette a „felfrissítés” érvet is. A többi felekezetek papjait, a protestáns és zsidó főpapokat kinevezték. A ki nevezetteket azonban a főrendek kinézik soraikból. Magyarországon a falvakban és a városokban demokratikus szellem van, az arisztokráciának nincs semmi befolyása.

Herman törvényjavaslatát, mely szerint az országgyűlés mondja ki alapelvként: a főrendiház mint a népképviselet elvével összeegyeztethetetlen megszűnt, eltör- lendő a rendi intézmények minden fajtájával együtt, az országgyűlés és a korona között semmiféle közvetítő intézményre nincs szükség: nem fogadta el. Az ország- gyűlés az 1885. 7. te. 22. § alapján 21-es bizottságot küldött ki a kinevezett tagok névjegyzékének elkészítésére, továbbá a 2. § alapján az örökös főrendiházi tagok jegyzékének összeállítására. Elhatározták, hogy a kinevezést minden országgyűlési ciklusban megismétlik, felülvizsgálják. Családkönyvet vezetnek a főrendekről.2

A választójog a törvényhozás fejlesztésének 1848-ban vagyonjog alapján újjárendezett elve a dualizmus korában a hatalom igen fontos politikai eszközévé vált. A dualista rendszer fenntartásában érdekelt vagyonos társadalmi osztályok számára áttörhetetlen politikai kiváltságjogot képezett, amelyet a polgári ellenzék és az ország egész dolgozó és kizsákmányolt lakossága megváltoztatni kívánt. A 19. század második felében Európában az általános választójog, igaz, teljes mértékben sehol sem valósult meg, de több országban a magyarországihoz mérten gyakorlatilag a lakosság nagy tömegei jutottak választójoghoz. Ez a jelenség a magyar lakosság körében is általánosan ismert, és a magyar választójogi törvény módosítására irányuló törekvéseket a dualizmus korában állandósította. Erre épült hosszú évtizedeken keresztül a Magyarországi Szociáldemokrata Párt aktuálpolitikai programja is.

1872-ben Lónyay Menyhért miniszterelnök terjesztette be az 1848. 5. te. módosítását célzó törvényjavaslatot, igaz, eredmény nélkül. A vitában az ellenzék képviselőinek azonban módjuk volt nézeteik kifejtésére. A 48-as párt és a balközéppárt ország- gyűlési képviselőinek tekintélyes csoportja az általános, egyenlő, községenkénti titkos választójog mellett szólalt fel. Kállay Ödön a szegedi választópolgárok képviseletében fejtette ki nézeteit. Megállapította, hogy Lónyay javaslata nem tartalmaz nagyszabású reformot, ami szerinte a nép szabad választásának elve lenne, a vagyonosok előjogának eltörlése. A titkos szavazás bevezetésével elejét vehetnék a választási visszaéléseknek. A megvesztegetések eseteit pedig bűnvádi eljárás hatáskörébe kell utalni. Az inkompatibilitás igaz, a javaslatban jogosan terjed ki az állami alkalmazottakra, de a törvényjavaslat nem pótolja 1848 mulasztását, a választókerületeket nem arányosítja. így Körmöc 8 ezer lakosra 1, Szeged 70 ezer lakosra csak két képviselőt küldhet, holott Körmöchöz viszonyítva hét képviselőhöz lenne joga. Debrecen ugyan kisebb, mint Szeged, de három képviselője van. Nem orvosolja a törvényjavaslat

2 OKN 1884. IV. 100.; OKIN 1884. VII. 278.

193