Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)

Tóth Ede: Szeged város népképviselete az országgyűlésben 1860–1918

Az országgyűlés képviselőinek kiválasztása az 1848. 5. tv. óta nem függött többé a városi közigazgatás testületi szerveitől. A korábbi követutasítási jog megszűnt. A képviselőjelölés módját a törvény azonban nem határozta meg pontosan: népgyűlésen történik a jelölés a választási bizottság képviselőjének jelenlétében. Épp ezért igen nehéz megállapítani, kik, mikor, hogyan döntöttek az ügyben. Az 1860/61. országgyűlés képviselőválasztása még a politikai pártok kialakulását is nélkülözte. Ezen a választáson a város közgyűlésén tettek javaslatot, tehát részben a 48 előtti gyakorlatot követték, arra törekedve, hogy a reformkori küzdelmekben kiemelkedő személybe helyezzék bizalmukat, aki ugyanakkor az abszolutizmussal szembenállt és az alkotmányos újjárendezés híve volt az 1848. évi törvények alapján. Az 1865—68. évi választás ebből a szempontból átmeneti jellegű volt, hiszen a kiegyezés Deák által elképzelt, az 1848 által nyitva hagyott közösügyi kérdésekben tárgyalásra hajlók és a 48-ban megvalósult megoldást maradék nélkül visszaállítani kívánók alkottak pártcsoportosulást.

Az 1865. évi választáson alakult ki a Szeged országgyűlési képviselőit meghatározó alapelv: a városi vagyonos polgárság képviselője az I. kerületben rendszerint kormánypárti, vagyis a dualista rendszer felkínálta gazdasági és politikai konszolidációt támogató képviselőket választott meg. A II. kerület viszont a város külterülete és határában levő tanyák lakossága az ellenzéket támogatta. A városi, állami és magánhitelek társadalmi felosztásában hátrányosabb helyzetben levő és annak demokratikus rendjét kívánó közép és kistulajdonosok támogatták az ellenzéket. Szegeden azonban a pártcsoportosulást Alföldre jellemző tényezők is befolyásolták. így az abszolutizmus korában, a központi kormányzat a városra kivetett rendkívüli adóterhei fedezetét képező városi földek kiárusításának mértéke és módja. A városi polgárság a városi tulajdon eladásában csak a városi közadósság terhének elviselhetővé tétele mértékéig volt érdekelt. A településre vállalkozó mezőgazdasági lakosság viszont nem csupán a maradék földterületek szociálpolitikai felhasználását sürgette, vagyis a föld további kiárusítását, bérletbe adását, hanem a telepesek gazdálkodását segítő, rentábilissá tevő várospolitikáért is küzdött. A dualizmus korában az országgyűlési képviselők választását ez az alapvető társadalmi érdekellentét határozta meg. Különös szerepet játszott a város lakosságának politikai csoportosulásában a vízügyi és közlekedéspolitika is. A településpolitika Szegeden a város és a külterületek lakossága közötti ellentétként jelentkezett, az államnak ebbe semmi beleszólása nem volt, hiszen Szeged határában kiárusítható állami birtokok nem voltak. A vízügy rendezése Szeged város és a korábban kialakult elsősorban nagybirtokos érdekeket szolgáló vízszabályozó társulat érdekellentétét eredményezte, amelynek rendezését a város lakossága csak a kormánytól várhatta. Az árvízveszély ugyanakkor kevésbé fenyegette Szeged határát, a tanyavilágot, mint belterületét, hidrológiai fekvésénél fogva. A Tisza-híd, vasúti közlekedési hálózat Szegedközpontú kiépítése elsősorban a belváros polgári vállalkozóinak érdeke volt, rendezése az országgyűléstől és a kormánytól függött, míg a tanyavilág lakossága látszólag kevésbé volt érdekelt a beruházások megoldásában, csak közvetett előnyeit élvezte.

Úgy tűnik tehát, hogy Szegeden sem kizárólagosan az ún. közjogi kérdések határozták meg a város lakosságának politikai magatartását, hanem elsősorban a város fejlődését befolyásoló közgazdasági kérdések megoldásmódja, sorrendje tekintetében felismerhető társadalmi érdekellentétek.

A városközpont fejlesztése, a közúthálózat, csatornázás, bank-és hitel intézmények építése, állami hivatalok és kaszárnyaépítés, a már említett vasútépítkezés a város bankár, kereskedő és bérháztulajdonos csoportjait érintették elsősorban. A kor168