Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)
Tóth Ede: Szeged város népképviselete az országgyűlésben 1860–1918
mánypolitika korabeli eszközei elsősorban ezt segítették elő, ehhez adtak hiteltámogatást. Az ellenzék legfeljebb a belvárosban található kiskereskedők és kézmííiparosok e kérdések megoldásával összefüggő sérelmeit és igazságtalanságait karolhatta fel. Ugyanakkor a kormány a kapitalista fejlődés által megsokszorozódó osztályuralom kizsákmányoltjairól csupán a hagyományos szociálpolitikai formák lassú továbbfejlesztésével próbált gondoskodni. A kizsákmányolt osztályok szervezeti érdekvédelmét, intézményeit igyekezett fejlődésükben hátráltatni, különösen a politikai síkú érdekvédelmet gátolta. Az ellenzék képviselőinek ezáltal a dualizmus korában igen nagy mozgástér nyílott a polgári társadalmi rend belső szabályozó rendszereinek és törvényszerűségeinek épségét nem vitató szociálpolitikai rendezés szorgalmazására. Többek között ez a jelenség adta létalapját a belső kerületben is az ellenzéki képviselőjelölésnek. Az új rendszerű népképviselet jelöltjeinek kiválasztásában nagy szerepet játszott az is, hogy a korábbi feudális jellegű követutasítással szemben az országgyűlési képviselő választókerületében egyéni programmal lépett fel. A képviselőjelölt programját két tényező határozta meg. A képviselőjelölt pártállását, és az egyéni program megfogalmazását amennyiben magát az országgyűlés valamely politikai frakciójához tartozónak érezte, meghatározta a párt általános országos politikai célkitűzése. A kormánypárti jelölt esetében azonban ez a fennálló rend alapelveinek általános helyeslésére korlátozódott, hiszen a kormányprogram csak a választások után alakult ki egy-egy konkrét ország- gyűlési ciklusra, azután, hogy a többségre jutott pártból az uralkodó a kormányt kinevezte és az országgyűlés megnyitásakor az országgyűlés előtt álló feladatokat az uralkodó megnyitó beszédében körvonalazta, az ún. trónbeszédben. A kormánypárt többsége ehhez képest lényeges módosításokat a feliratban ritkán vett be. Az ellenzék a felirattervezetben javasolhatott általa fontosnak vélt módosításokat, azonban ezt a többség rendszerint leszavazta. A képviselőjelölt helyismeretétől függött a választókat közvetlenül érintő helyi kérdések programba vétele. Elsősorban azokról a kérdésekről lehetett szó, amelyek törvényhozás útján történő rendezés körébe tartoztak. A képviselőjelölt kiválasztásakor tehát a program tartalmi vonatkozásai mellett, a szavazók megnyerésében igen fontos szerepet játszottak a személyes tényezők. Különösen a jelölt társadalompolitikai munkássága a város életében, vagy olyan országos közéleti tevékenység, amely a választók számára helyileg is imponáló lehetett. Az összeférhetetlenség miatt az országgyűlési képviselői állásra különösen az ún. szabadfoglalkozású értelmiségiek és az állami beruházásokban nem részesülő magán- vállalkozók jöhettek számításba. Ezek között különösen jelentős szerepet játszottak az ügyvédek. Az ügyvédi munka jellege, az állampolgárok ügyes-bajos dolgainak intézése a bíróság és sok esetben a közigazgatási hatóságok előtt a lakosság széles körében az állampolgári jogok védelmét, azok érvényesítéséért való munkálkodást jelentették. Ennélfogva az ügyvéd, amennyiben feladatát lelkiismeretesen látta el, a lakosság körében a népet szolgáló személynek tűnt. Ugyanakkor a jelölésből kizáró elv volt, az értelmiségieket kivéve a vagyontalanság is. Sőt a vagyonos rétegek bizonyos csoportjainak jelölését a szokásjog zárta ki. Pl. Herman és Bakay Nándor megkíséreltek birtokosparasztot állítani jelöltnek. Ezt a kísérletet Kossuth sem helyeselte a 70-es években még, a századfordulótól azonban fokozatosan a birtokos parasztság képviselői is megjelentek az országgyűlésben. 169
