Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)
Tóth Ede: Szeged város népképviselete az országgyűlésben 1860–1918
előfizetése útján olvasóikra hárítani. A politikai lapvállalkozások támogatásának tisztán állami dotációja a 19. században elképzelhetetlen volt. A városokban rendszerint minden erősebb befolyással rendelkező pártpolitikai csoportosulásnak saját lapja volt. A lapkiadás azonban nem kötődött szorosan a politikai párthoz, hiszen állandó rendszerességgel működő politikai párt nem volt. Az állampolgárok is szívesen olvastak olyan politikai lapokat, amelyek a mindenoldalú tájékoztatás igényével léptek fel és nyíltan nem kötelezték el magukat valamely politikai irányzathoz. A politikai sajtó valamely pártot támogató működése ezért gyakran a nyomdai és kiadói haszon mérlegelése szempontjából alakult ki. A belváros vagyonos polgársága támogatására számító lap így rendszerint kormánypárti volt, s ezzel versenyezni kívánó lap kénytelen volt legalább is a nehezebb lehetőség üzleti kihasználására, a külső kerületek mezőgazdasági és ipari-kereskedelmi kisüzemtulajdonosainak és a magán alkalmazottak és munkások érdeklődését és ízlését, felfogását tükröző olcsó lap kiadásával biztosítani üzleti vállalkozásának megalapozását. Ez azonban nehezebb vállalkozás volt. A szegényebbek többen voltak igaz, de nehezebben tudtak áldozni politikai napilap rendszeres vásárlására. A választás közvetlen eszköze az ún. korteskedés volt, vagyis a választások előtti közvetlen agitáció. Voltaképpen a választók számára szervezett gyűléseket népszerűsítették, meghívókat terjesztettek szóban és írásban és a gyűléseken és a választások előtti csoportosulásokban hangulatot keltettek a jelölt mellett. A befolyásolás fontos eszköze volt a különböző pártok híveinek befolyása a város egyleteiben. Az egyletek jelentős része szakmai érdekképviselet volt. Az iparosok és kereskedők kifejezetten szakmai szervezettel rendelkeztek. A mezőgazdasági termelők számára részben általános művelődési célú olvasóegyeleteket szerveztek, amelyek a művelődés egyik fontos ágaként a mezőgazdálkodás új módszereit népszerűsítették. Az általános célú egyletek között igen jelentős volt a kaszinó, de a közvetett befolyásolásra volt alkalmas a választójoggal nem rendelkezők számára fenntartott egyleti szervezet is, így különösen a nőegyesületek, amelyekben lehetőség nyílott a választójoggal rendelkező családfő befolyásolására a feleségén keresztül. A választók befolyásolásának különleges eszközeivel rendelkezett a mindenkori kormánypárt. Tekintettel arra, hogy a választójog elnyerése értelmiségi, vagy vagyoni cenzushoz volt kötve, ennek igazolása a közigazgatási hatóság szerveinek nyilvántartásán keresztül volt eszközölhető. Ez különösen az adóhátralékosok esetében adott lehetőséget visszaélésre. Az értelmiségiek közigazgatási befolyásolására elsősorban az államigazgatási szervezet ellenőrzése alá tartozó hivatalok és nagyüzemek alkalmazottjainak rétegeire terjedt ki. A magánalkalmazottak befolyásolása közvetett úton történt, a magánvállalkozó-munkaadón keresztül. Rendszerint a kormánypárt támogatásához kötötték az állás elnyerését, vagy fenntartását. A megtorlást is alkalmazták, amelynek ugyan nem voltak legális formái, bizalmas úton könnyen találtak az ellenzéki párti tisztviselők munkájában olyan kifogást, amely alapján fegyelmi eljárást indíthattak ellene. A MÁV alkalmazottak esetében különösen a szolgálati érdekből áthelyezés eszköze volt jól kihasznált, hiszen ez nem igényelt semmiféle az alkalmazott magatartásával, munkájával összefüggő kifogást az áthelyezéshez. Szeged város választásain a kormánypártnak azonban nem volt szüksége különösebb visszaélésekre. A város prosperáló, gyorsan fejlődő város volt, amely a kormány általános várospolitikai kedvezményein túl, kézzelfoghatóan érzékelhette a kormány nagy arányú támogatását az árvízzel kapcsolatosan. Különösen az árvíz utáni évtizedekben ez a körülmény a korábban még viszonylag erős 48-as és függetlenségi párti szervezkedések befolyását gyengítette. 167