Tanulmányok Csongrád megye történetéből 6. (Szeged, 1982)

Varsányi Péter István: Részletek Hetvényi István 1848-as honvéd emlékirataiból

Másnap, hétfőn azután a támadás komoly lett. A szegedi nemzetőrsereg csatárláncban ment előttünk, mi meg az álgyúkkal fejük felett keresztül lőttünk. Ezek azt persze nem értették, hogy az álgyúgolyó a levegőben ívet csinál, s ha az álgyúkkal 8—9 száz lépésnyire lőnek, akkor a csatárlánc 2—3 száz lépésnyire az álgyúk előtt egész bátorságban lehet, mert a golyó mind a feje felett megy el. Ezt, mondom, a nemzetőrök nem tudván, nem az ellenségtől, hanem a mi golyóinktól féltek. Azért úgy mentek előre az ellenség felé, mintha csak hátulról hajtották volna őket. (Megjegyzendő, hogy a nemzetőrök nem voltak rendes katonák, hanem csak a népből valók, saját népies öltözeteikben, ki gatyában, ki nadrágban.)

Mi álgyúinkkal egészen szabályszerűleg lőttünk, mintha csak gyakorlaton lettünk volna. így mentek egymás után a lövések: Első álgyú, 3-ik álgyú, 2-ik álgyú, 1-ső vetálgyú,17 2-ik vetálgyú, 5-ik álgyú, 4-ik álgyú, 6-ik álgyú. Azután ismét elölről kezdve, 1-ső álgyú, 3-ik álgyú sat. Időnként beszüntetve a tüzelést, felmozdonyoztunk és előbbre nyomultunk. Majd ismét lemozdonyoztunk és újra lőttünk.

Egyszer csak elkezdett szaladni az ellenség, és mi bevonultunk a ráczok által üresen hagyott sáncok közé. Itt találtunk egy 3 fontos álgyúgolyó által elesett ráczot. A hóna alatt fúródott keresztül a golyó. Mezítelen volt. A ráczok lehúzták róla a ruhát, s a halottat ott hagyták.

A mi részünkről egy municiós kocsinak a kerekét és egy káplárnak a lábát lőtte el az ellenség.

Innét kivonultunk a mezőre, s tábort ütöttünk, hadseregünk egy része pedig tovább üldözte az ellenséget.

Innét egy, a magyarok által készített földsáncba18 vonultunk be álgyúinkkal. Nagyon hideg szél fújt. A sáncban tüzet raktunk, s egynéhány tiszt és honvéd körülülték. Többen bementek a faluba prédát keresni, s nehány füzér szárított dohánylevéllel, tüzelőfával és egyéb értéktelen tárgyakkal tértek vissza. A dohányleveleket rárakták a tűzre, amire azt mondta egy tiszt: „A dohány ég, csak köpködni kell”. Nagyon érdekes csoportozat lett volna ez egy műfestész számára. Egy Verescsagin19 a legérdekesebb történeti képet festette volna róla. Amint különféle rangbeli katonák a tüzet körülülték; egyik kenyeret pirított, a másik szalonnát sütött, a harmadik kezét melegítette, mások ismét a tűz körül őgyelegtek, mások a requirált fát és dohányt a tűzre rakták, igen élénk emlékezetemben van mindez; csak azt sajnálom, hogy rajzolni nem tudok, hogy ezen érdekes csoportozatot lerajzolhatnám. Markotányosnék is őgyelegtek itt, akik bort és kalácsot árultak.

A hideg széltől igen átfáztam, és rosszul éreztem magamat. Szerettem volna egy meszely bort inni, hogy felmelegítsen, de nem volt pénzem. Egyik-másik honvéd társamat felszólítottam, hogy kölcsönözzenek hat krajcárt, de azoknak sem volt pénzük, mert a lénungfaszolási20 idő már vége felé járt. Ezt látta és hallotta egy marko- tányosné, aki borát és egyéb áruit már eladta, egy másik markotányosnéhoz szólt, hogy adjon neki egy meszely bort. Ez nagyot nézett, hogy minek neki a bor, de az sürgette, hogy csak adjon és ne kérdezze. Ez tehát töltött egy üvegbe bort, s átadta

17 Vetágyú (Haubitz): a cső súlya 5 bécsi mázsa, biztos vetési távolság a lőpormennyiség és az irány fokozása szerint 500—2000 lépés (egy lépés kb. 75 cm).

18 Valószínű arról a sáncról van szó, amelyet 1849 februárjában Hadik Gusztáv ezredes építtetett Szeged védelmének megerősítésére Újszeged előtt. Ennek északkeleti szárnya a Maros folyó régi medréhez, mely Újszeged alá kanyarodott, délnyugati szárnya a Boszorkány-szigettel egy magasságban a Tiszára támaszkodott.

19 Verescsagin, Vaszilij Vasziljevics (1842—1904) orosz festőművész, kora legkiválóbb csataképfestője.

20 Német katonai szakzsargon: a Löhnung (zsold, bér) és a fassen (felvételez) kifejezésből.

209