Tanulmányok Csongrád megye történetéből 6. (Szeged, 1982)

Varsányi Péter István: Részletek Hetvényi István 1848-as honvéd emlékirataiból

míg katonatársai a tavaszi ellentámadásra készülődtek a Tisza vonala mögött. Az alább közölt részletünk tanúsága szerint 1849 kora tavaszától — mint a szegedi IV. hadtest tüzére — vesz részt Szeged védelmében a támadó osztrák—szerb haderővel szemben (Szőreg). Innen indulnak 1849. április 14-én Délvidék felszabadítására. A bács-bánáti IV. hadtest 1. hadosztályának katonájaként (parancsnoka Kohlmann ezredes) három jelentős ütközetben harcolt: a Torontál megyei Mokrinnál (április 23.), Melencénél (április 29.) és Tomasevác-Uzdin térségében (május 7.). Augusztus 79-én a Vaskapu hegyszoros közelében tették le a fegyvert. Őrá is a honvédsereg közlegényeinek, altisztjeinek sorsa várt: Temesvárott besorozták a 39. Don Miguel sorgyalogezredbe. Sorsa Königgrätzbe és Prágába sodorta. E kényszerszolgálat 1852. május 2-án ért véget, amikor szabadságolták, s hazatérhetett Győrbe.

Hetvényi-Simstich István egy ideig bátyja, s a győriek régi foglalkozásával kereste meg kenyerét: hajózásból élt (úgynevezett bucsellás2 volt). 1855-ben segédtanítónak hívták a Győr megyei Kispécre. 1856—1858 között Győrújfalu evangélikus iskolájának rendes tanítója, 1858-tól — nyugdíjazásáig — Enesén oktatta az elemi iskolás gyermekeket. Tanítói oklevelét 1860-ban — az akkor már két éve működő — soproni evangélikus tanítóképzőben szerezte meg.

1864 nyarán kötött házasságot Szilágyi Zsuzsannával. Érdemes emlékiratának egyik mondatára felfigyelni: „Az eskető lelkész volt Haubner Máté szuperintendens, aki a lakodalmi ebéden is jelen volt Győrben Matild leányával”. Haubner Máté ugyanis a korábbi években — éppen 48-as szerepléséért — Kufstein várbörtönét járta meg, ahová (s ez abban az időben feltűnést keltett) Matild lánya is elkísérte, hogy osztozzék atyja megpróbáltatásaiban.

A tanító Hetvényi-Simstich István életének-munkájának gazdag tapasztalatait kisebb-nagyobb cikkekben tette közkinccsé, amelyek „A győrvidéki tanító-egyesület értesítőjében”, a „Nép kertésze” és a „Gazdasági lapok” című kiadványokban láttak napvilágot. Nyugdíjas éveit Sopronban élte, ott hunyt el 77 éves korában, 1904. április 3-án.

Emlékiratát szerzőnk 1881. június 12-én kezdte írni, az utolsó, datálható bejegyzés (ami kizárólag családi vonatkozású) 1887. május 22-én került papírra. A 323 oldalas kézirat unokájánál, dr. Várhegyi Lajosné Hetvényi Erzsébetnél maradt meg Sopronban. Az igazsághoz tartozik az, hogy történészeink (pl. Urbán Aladár) közvetve ugyan, de ismerték az emlékiratírónkkal történteket: az 5. honvédzászlóaljról szóló munkáiban, mint forrásra, Hetvényi István visszaemlékezéseire is hivatkozik.3 1948-ban ugyanis egy soproni pedagógus, Kuszák István regényes önéletrajzi formában írt könyvet adott ki, amelynek nyersanyagát jelen emlékiratunk szolgáltatta.4 Ő azonban az általa feleslegesnek tartott részeket elhagyta, a „hiányzó mozzanatokat” beírta, az eseményeket, a hősöket „a gyöngybetűs sorokból” áthelyezte „lelke képtárába”, ezzel — akarva-akaratlanul — meg is másította a memoárt. Ezért is tartjuk indokoltnak, hogy most az eredeti szöveget bocsássuk az olvasók, a történeti kutatás rendelkezésére.

Hetvényi-Simstich István sok újat, minőségileg valami mást nem ad a forradalmiönvédelmi harcról eddig kialakult ismereteinkhez. Mégsem tartjuk érdektelennek publikálását. Jónéhány olyan mozzanat villan fel e sorokból, amelyek 1848—1849

2 Bucsella vagy burcsella lapos fenekű vízi jármű, amellyel a sekély folyóvizeken is tudtak gabonát szállítani.

3 Urbán Aladár: A győri 5. honvédzászlóalj toborzása 1848-ban. Arrabona, 1969. 163—176. old.; Uő.: A nemzetőrség és honvédség toborzása 1848 nyarán. Akadémiai Kiadó, Bp. 1973.

4 „Ébren a magyar. Egy 1848-as honvéd néptanító megemlékezései”. Hetvényi István feljegyzései alapján közreadta Kuszák István Győr. 1948. 115 p.

200