Tanulmányok Csongrád megye történetéből 6. (Szeged, 1982)

Eperjessy Géza: A kézművesipar Szegeden az 1848 előtti évtizedekben

Fleischl Márk szabó viszont tiltakozik az ellen, hogy ő kontárkodna; a tanácstól mint „türedelmezett” zsidó engedélyt kapott mestersége űzésére, s ettó'l — amint ő is éles hangot megütve írja — a céhbelieknek „az emberiség korlátjain is túlrúgó nemzeti gyűlölségből (kiemelés tőlem) eredeti szófizmái által el nem tiltatthatom..., az ellenkező céh ... az ocsmány nemzeti gyűlölségből béhájogosodott szemeit felnyitni sem tudja” (!). A városi tanács a céhkomisszáriusra bízta a két fél meghallgatását ill. kibékítését, addig is, amíg olyan számmal nem lesznek a zsidó szabók, hogy maguk között céhet állíthatnak. A céhbiztos osztotta a céhbeli szabók véleményét, a városi pedig a Helytartótanácstól várta a döntést, amely engedélyezte, hogy a zsidó szabó „saját atyafiságához tartozó legények segítségével” gyakorolhassa mesterségét.122

Az „arcvonalak” sokkal világosabban kirajzolódtak a mesterségért folyamodó Khón Móric és a „céhbeli” (!)123 üvegesek vitájában, amelyben a város egyértelműen a monopóliumra törő iparűzőket támogatta. Khón a Temes megyei Csakován inas- kodott, s utána „hitsorsainál legénykedett” 7 évig. A város egy bizottságot küldött ki két szenátor vezetésével az ügy kivizsgálására. A céhbeli üvegesek — számszerint öten — attól tartottak (amint azt a bizottsághoz írt beadványukban olvashatjuk), hogy ha a kérelmezőnek megengednék az iparűzést, az nemcsak „boltban, hanem még utcákon is járva fogja ... portékáit árulni, s heti vásárokon, és pedig olcsóbb áron elhinteni, ... hogy magához szoktathassa a vevőket” ... Majd arra utalnak, hogy a sok engedékenység következtében úgy „elszaporodnak a zsidók Szegeden, mint Óbudán”.

A kiküldött bizottság határozottan a kérelmező ellen foglalt állást, aki különben egy helybeli „türedelmezett” zsidónak és pálinkafőzőnek a fia. Az a véleményük, hogy „nincs városunknak arra szükséges, hogy kebelében izraelita üveges is űzze mesterségét, mert szomorú tapasztalás szerint... minden városokban találtatnak üvegesek. s a falukon, sőt még városunkbéli tanyáinkon is az össze-vissza futkosó, üveget áruló, csőcselék zsidók látják el a szükséget, mostani üvegeseinknek száma is feleslegesnek látszik, s keresetünk annál silányabb lesz, minél több helybeli nevendékeink vágynak”, akik rövidesen hazajönnek a vándorlásból. Megismétlik az üvegeseknek fentebbi vélekedését ... „valóban fájdalmas is lenne, és ezernyi ezer hív adózó polgártársaink szíveik vérzenének, ha ezen törzsökös magyar városbul zsidó város, egy Óbuda alakulna”. (Kiemelés tőlem). Különösen azért veszélyesek a céhbeliekre — véleményük szerint — a zsidó kézművesek, mert „szemrevaló árukat vesznek elő, s a tudatlanokat... ámításaik mellett az olcsóság csalfa színe alatt magokhoz csábítják...” Még azt a véleményt is megkockáztatja a bizottság, hogy a zsidóknak adott iparűzési szabadság felborítaná a kialakult társadalmi egyensúlyt: „... ha a zsidóságnak ... a mesterségek megengedtetnek, mi lesz belőlünk? Felhágván így a zsidók a türedelme- zés köréből a polgárság mezejébe, ez a nemességbe (!), és így egyszerre az eddig jól kormányzott hazában ... zűrzavaros fejetlenségek támadnának, s a közboldogság száműzettetnék...”

E jelentést csak az egyik tanácsnok írta alá, a másik külön jelentést készített, amelyet viszont az első nem tartott kielégítőnek. De a másik jelentés is javasolta a zsidó iparos elutasítását, viszont nem tartalmazta az elsőben olvasható nagyon is elfogult „elmélkedéseket”. A városi tanács 1838. július 2-i feliratában a zsidó iparos elutasítását kérte. A Helytartótanács pedig oly fontosnak tartotta az ügyet, hogy arról a Kancelláriát is tájékoztatta, majd ennek állásfoglalása után még e hónap végén

122 „... adjutorio suae gentis sodalium exercendi...”. OL Ht. Dep. Civ. 1832/47/50.

123 Ld. a 32. sz. jegyzetet, mely szerint nem volt kiváltságolt üveges céh a városban!

194