Tanulmányok Csongrád megye történetéből 6. (Szeged, 1982)

Eperjessy Géza: A kézművesipar Szegeden az 1848 előtti évtizedekben

természetesen — nem hagyta jóvá a kérést, főként azért, mert kizáró szabadalmat csak az kaphatott ,aki a megfelelő tőkeerőt, ill. az évi 50—40 ezer forintnál nagyobb forgalmat bizonyítani tudta.111 * * 114 Talán az előbbi esetből is okulva nem támogatta a városi tanács Heimann Károly folyamodványát a „kuksónak (sziksó) kisebb mennyiségben főzhetésére”. A város jelentéséből megtudjuk, hogy az illetőnek csak vállalkozó kedve volt, de „minden vagyon avagy készpénz nélkül működne, s így kuksógyárnak... felállítására,... az abban főzésnek folytatására legcsekélyebb tehetséggel sem bírna.”115 Szegeden csak egyetlen egy „fabrika” létezéséről tudunk 1848 előtt, a „a szódagyár- ról”, melyet egy Götz nevű polgár irányított 1825-ben.116 Hogy gépek, esetleg gőzgépek működtek-e városunkban a forradalom előtt, még tisztázatlan kérdés. Csupán arra van adatunk, hogy Csiszár József „polgár és malomépítőmester” 1847-ben a saját maga által „készített gépes malomnak (?) használatában magát meghagyatni” kérte. A város fölterjesztése arra utal, hogy ez „lánglisztet őrlő száraz malom” lett volna, gőzgépről tehát nincs szó. A városkapitány és a városi tanács azonban biztonsági okok miatt ennek működését nem engedélyezte. A Helytartótanács viszont nem tartotta ezt a „közbiztonságra” veszélyesnek, s nem hagyta jóvá a város döntését.117

A zsidó iparosok és kereskedők elleti

Az első „tőkés vállalkozókat” ilyenformán nem az iparban, hanem inkább a kereskedelemben, a gabonával, állatokkal foglalkozó tőzsérek között és a közlekedésben, a hajósgazdák sorában kereshetjük az 1848 előti években. Az előbbiek alapján nyilvánvalónak kell tartanunk, hogy a kereskedelemmel is foglalkozó „törzsökös” kézműves polgárság „legveszélyesebb” ellenfeleit a kereskedő-iparűző zsidókban látta, s az ellenük folytatott harcban maradéktalanul számíthatott a városi testületek, mindenekelőtt a „választott község” és a belső tanács támogatására is.

Mint a többi szabad királyi városban, Szegeden is korlátozták a zsidók letelepedését. A „választott község” 1825-ben úgy tudta, hogy II. József koráig nem laktak Szegeden zsidók. Tévesen vélték azonban, hogy letelepedésük kezdete 1786 lett volna, mivel a hivatkozott iratban118 1781. évi adat is található.

A városi hatóságok gondosan ügyeltek arra, hogy milyen feltételek mellett, és hol szerezhetnek a zsidók házat, s kijelölték azokat az utcákat — a Rókus városrészben, a későbbi imaház mellett —, ahol letelepedhetnek,119 mindezt természetesen a

111 OL Ht. Departamentum Commerciale — a továbbiakban: Dep. Commerc. 1839/18/46 és 92. Ld. még a tanácsülés 1838. október 23-i ülésének jegyzőkönyvi kivonatát. (CsmL Céhiratok

1814 — 1847.)

115 OL Ht. Dep. Commerc. 1841/18/74.

116 Uo. 1825/18/28. Tabella prohibens Statum Fabricarum in Regno Hungáriáé praeexistentium 1825. jún. 13-i kelettel. — A ,,szódagyárról”, továbbá a ,.könyvnyomtató intézetről” Fényes is megemlékezik. Fényes /1851. IV. 76. 1.

117 OL Ht. Dep. Civ. 1847/47/58. A Ht. indokolásában a következőt olvashatjuk: „... a közönség java is egy ily gépes malomnak, mely által a legelső szükségű cikk, ti. liszt készíttetik, a város kebelében felállíttását igényli...”

118 Consignatio Judeorum... in Libera Regiaque Civitate Szegediensi peracta (1792. dec. 14-i kelettel). Az iratban 38 nevet (családfőt) találunk; közülük 2 domiciliatus és 32 inquilinus. Hatan egyébként a tanács „tudta nélkül” („sine scitu”) telepedtek meg. — OL Ht. Dp. Civ. 1825/47/8. — Lőw I. is utal arra, hogy az első zsidó 1781-ben telepedett le a városban, 1784-ben pedig 11 család kapott lakhatási engedélyt. Lőw Immánuel és Kulinyi Zsigmond : A szegedi zsidók 1785-től 1885-ig. Szeged, 1885. 1—2. 1.

119 A kijelölt városi tisztviselők 1825. április 5-i kelettel jelentést készítettek az ide „beszi- várkozott” zsidókról, és megállapították, hogy „soha extravillanus fundusokat, jelesen kertet, szőlőt és kaszálót vagy szállást (zsidó) nem bírt”; 1790 előtt már voltak saját házaik; 1813-ban az imaház környékét jelölték ki részükre. Ugyanabban az évben a szegedi „Levél Táhros” (!)

192