Tanulmányok Csongrád megye történetéből 6. (Szeged, 1982)

Eperjessy Géza: A kézművesipar Szegeden az 1848 előtti évtizedekben

hanem ... azt az időt kilesik, amelyben a szüvetni szokott gazda asszonyoknál ... a szűnni való fonalat észreveszik, ... és a rendes mesterek kárával, akik ti. télen-nyáron egyaránt legényeiket tartani szokták, ... a fonalas gazdasszonyokat ..., hogy majd nékiek olcsóbban, mintsem akiknél szüvetni szoktak, magokhoz kecsegtetik” ... A takácscéhben tehát voltak olyan mesterek, akik olcsóbban vásárolták föl a „lakosok”, a parasztasszonyok által előállított nyersanyagot. A felvásárlási rendszer eme kezdetleges formájával szemben fölléptek a többi mesterek. Hogy kik bizonyultak erősebbnek, erre nincsenek adataink, csupán annyit tudunk, a Helytartótanács elutasította a limitációt kérő takácsokat, tehát nem a konzervatív álláspontot támogatta.112

Mint láttuk, nem egy olyan iparos volt a városban, aki valamiféle kereskedelmi ügylettel is foglalkozott. Ilyen volt pl. Burghardt Pál „kebelbeli polgár és kovácsmester”, aki a várban lakó olasz foglyok részére akarta fölvállalni a kenyérszállítást a helybeli privilégizált pékek helyett. A pékek beadványt intéztek a városhoz, kérve, hogy rajtuk kívül mást ne engedjenek a kenyérszállítással kapcsolatos „kótyavetyél”. Legfőbb gondjuk, hogy „szűnést nem esmérő nyughatatlansága és szerfelett való viszketegsége (!) ... (a) kovácsmestert annyira elragadta, hogy nem elégedvén meg pörölyével és kereskedéseivel ...”, mesterségünkbe avatkozik. A kovács főleg azért veszélyes versenytársuk, mert jóval kisebb összegért (17 krajcár) vállalta a kenyérszállítást, mint ők (22 1j2 kr.). A céhbiztos úgy vélekedett, hogy „szegényebb sorsú pékmestereink ... a kenyérsütő asszonyok elszaporodása miatt” élnek nehezebben. ... „Kiváltságolt mesterséget csak kiváltságolt mesternek szabad gyakorolni, s így ha kontárok, vagy ami még több (!), kovácsok ... a pékmesterségbe avatkoznának, ... (a) legkegyelmesebb kiváltság ... nyilván megsértetnék” — a céhbiztos szerint. Ezt az álláspontot a város is magáévá tette, a Helytartótanács pedig átiratot intézett a Suprema Armorum Praefectura Hungarica-hoz -— a céhesek ügyét pártfogolva.112/a

1848 előtt rendkívül nehéz volt Szegeden valamiféle céhkötöttségtől mentes, nagyobbszerű, manufakturális jellegű, esetleg az udvartól is támogatott, „császári és királyi” privilégiummal113 fölruházott vállalkozást indítani. Nemcsak a céhek jelentettek akadályt, hanem többnyire a tőke hiánya is, mint pl. Konrád Keresztély „választott polgár és könyvnyomdász” esetében, aki sok mindenbe belekapott, még egy további nyomdát is akart pl. nyitni a városban, de a Helytartótanács ehhez nem járult hozzá. Azután azért folyamodott, hogy létesíthessen egy „vatta és paplangyárat... mások kizárásával 10 évre, ... (és) készítményeit egyedül nagyba(n) adhassa”. A városi tanács pártfogólag terjesztette föl 1839-ben a kérést, de rendkívül naív módon indokolta azt, látnivalóan nem sok hasonló ügye lehetett még: -— „Minden más keresetmód nélkül szűkölködvén,... nehogy a kereskedési előhaladásra törekvő ipar a kellő tulajdonságokkal bíró könyörgőbe elfojtódjék”. A Helytartótanács —

112 OL Ht. Dep. Civ. 1825/47/72.

112“‘ Az olasz foglyok nemcsak közvetve okoztak gondot a céheseknek; hanem „beavatkoztak” az asztalosok és a vargák munkájába is. 1844-ben a kirendelt városi szenátor és egy tímármester tanúsítja, hogy ... a városban olasz foglyok (által...) mind nő, mind férfi személyre való mindenféle schuster munkák áruitatnak...” A tímár igazolja, hogy az olaszok hetenként legalább 30—40 pengőforint értékű bőrt vásárolnak. A céhesek pedig úgy érvelnek, hogy a „várbeli olaszok lakásra és élelemre semmit se fizetvén (!), sokkal olcsóbban dolgozhatnak, mint a kebelbeli suszterek, kik legényt tartani és fizetni..., mindennemű adót fizetni, és minden polgár által viselni szokott terheket eleget tenni kötelesek”. A Ht. ebben az esetben is pártolólag ír át a Fő- hadparancsnokságra. uo. 1844/47/30; 1845/47/34.

113 Azok, akik a megfelelő tőkeerőt és a folgalkoztatott munkások bizonyos számát igazolni tudták, elnyerték a kisebb, ill. a nagyobb császári és királyi országos szabadalmat, a császár-király sas használatának, továbbá a bolt és raktár nyitásának jogát. Ld. még a következő jegyzetet!

191