Tanulmányok Csongrád megye történetéből 6. (Szeged, 1982)

Eperjessy Géza: A kézművesipar Szegeden az 1848 előtti évtizedekben

ságuk vagy különösen nagy állatállományuk birtokában emelkedtek ki a többiek közül. A módosabb polgárok nem annyira műhelyük bővítésére fordították pénzüket, hanem inkább ingatlanokba, szőlőbe fektették, mint városaink túlnyomó részében. A szegedi iparosok mesterségük mellett gyakran foglalkoztak gabona-, állat-, fa- stb. kereskedéssel, a szegényebbek esetleg szatócskodással; a gazdagabbaknak egy vagy több hajójuk és malmuk is volt; az átlagos vagyonúak pedig bormérésből, pálinkafőzésből stb. próbáltak pénzt csinálni.

Szeged kézműves polgárainak ez a kettős, a mezőgazdasághoz és a kereskedelemhez való kötődése minden bizonnyal az egyik legfigyelemreméltóbb megkülönböztető vonása. Ez azt is jelenti, hogy előremutató és tradicionális jellemzői egyaránt vannak ennek az iparos polgárságnak.

A tradícióknak főként a céhszellem az őrzője, — nemcsak 1848 előtt, hanem jó pár évtizeddel utána, sőt a céhek eltörlését követően is. A szegedi céheket többek között az különböztette meg a falusiaktól és a mezővárosiaktól, hogy sokkal „belter- jesebbek” amazoknál; vagyis kisebb a mobilitásuk; ebben a többi szabad királyi városi céhekhez hasonlítanak.110 Nemcsak a falusi és mezővárosi iparosok távoltartását tartják elsőrendű érdeküknek, hanem arra is nagyon vigyáznak, hogy a mesterség apáról-fiúra öröklődjék. Amennyire akadályozzák a „nem hazafi” (más városbeli, „gyütt mönt”) kézművesek betörését, legalább annyira megkönnyítik a mester fiának vejének utódlását, akadálytalan céhbe jutását, amint azt a vándorlás alóli fölmentések is bizonyítják.111

A céhek még többé kevésbé meg tudják akadályozni azt, hogy egyes mesterek kiváljanak közülük, fölvásárolják a nyersanyagot, és azt maguk dolgozzák föl, s nem utolsó sorban, hogy a legényeket az ilyenek magukhoz csalogassák. A szegedi takácsmesterek pl. 1825-ben panaszt tesznek a céhbiztosnál: „... Mák Pál mester ... házonként jár, és a lakosoktul a fonalat különbféle ajánlásokkal hogy ő olcsóbban megszüvi (!), mint más mestertársai, ... munkára magához szedi (meg is nevezik, kiknek a fonalát vásárolta föl), ... a legényét is félannyiért tartja, mint más mester, ... szintúgy Agótsi József mester (is) házonként szokott járni, s különféle kecsegtelésekkel édesgeti magához a mások munkáját, így Schwarz József vásáros fonalát is ... olcsóbb munkaígéréssel magához csábíttota más mestertársa nyilvánságos kárával, Bodó István Beznovszky Pálnál szokott dolgoztatni, (B. F) azt ígérte nékie, hogy olcsóbban fogja megszőni, s az atyja munkáját magának kicsalta, ... csalfálkodások történnek, a fonalat elzálogosítják, sőt örökösen el is adják, ... a többi között Agócsi Józsefről bizonyosodott meg, hogy (B. M.) fonalát örökösen eladta.” A „becsületes” mesterek viszont nem tudnak rendesen megélni, ezért kérik a céhbiztost, hogy szabja meg a különféle minőségű munkák árát és a legények tartásának költségeit. (Mellékelik is az általuk javasolt limitációt.) A céhbiztos magáévá teszi a kérelmezők ügyét, s a következőket jelenti a tanácsnak: „Nemes Botka, Róka József (és még 2 név) becsületes polgárok és takácsmesterek előttem aztat (!) bizonyították, hogy némely takácsmesterek mesterségüket esztendő által (!) arányosan folytatni nem igyekeznek,

110 Ld. Eperjessy, 1979. 269. 1.

111 Pl. Marits Imre szíjgyártó legény, apja céhmester OL Ht. Dep. Civ. 1815/7/16; Trutskó Antal csizmadia legény, apja is csizmadia és polgár uo. 1816/7/13; Dobó József fazekas legény, apja is fazekas, uo. 1824/47/33; Lotos Mihály csizmadia legény, apja is csizmadia és polgár, uo. 1827/47/10; Ivánkovics Ferenc szűrszabó legényt csak fiatal kora miatt nem támogatja a céh, a város viszont igen: „A céhbiztos jelentéséből: apjának „nevezetesebb gazdasága, több szoléi, mestersége, kereskedése” van. uo. 1827/47/24; Humai Antal kovácslegénynek a baromorvoslás alóli fölmentése; apja is kovács és polgár, uo. 1836/47/12. Csonka Vince kovácslegény, apja is kovács, uo. 1842/47/11; Dobó Mihály fazekas legény, apja is fazekas és polgár, uo. 1845/47/2. stb.

190