Tanulmányok Csongrád megye történetéből 5. (Szeged, 1981)
Szántó Imre: Szeged 1848 nyarán
parasztmozgalmak hullámai. Csak antifeudális követeléseket foglaltak magukban a Bács-Bodrog megyei moholi, sztanisicai parasztmozgalmak is, amelyekben szerb és magyar parasztok együttesen léptek fel a földesurak ellen. Ezek a mozgalmak a korábban jogtalan il kisajátított paraszti földek visszaszolgáltatási igénye mellett a kcntraktualisták felszabadítását és a nincstelenek földhöz juttatását célozták, továbbá hogy a határvidéken szintén meg kell szüntetni mindennemű feudális köteléket. Szerém megye több községében a parasztok elvették az úrbéri pöriratokat, fegyveresen elfoglalták a görögkeleti klérus jószágait, az urasági földeken és erdőkben legeltetni kezdték marháikat. Rajacié érsek birtokát a szerb parasztok földfoglaló mozgalmaival szemben a magyar kormány védte meg. Ezeket a parasztmozgalmakat, akár tartalmaztak nemzeti célkitűzéseket, akár tisztán paraszti jellegűek voltak, a magyar kormány egyformán elnyomta, s hosszú hónapokig semmit sem tett az orvosolatlanul hagyott paraszti sérelmek orvoslására. A határőrvidéken csak május végén elégítette ki a határőrök szociális követeléseit, amikor már késő volt.7 8 A nem-magyar parasztok körében tehát egyre inkább gyökeret verhetett az a nézet, hogy pártfogókat a maguk számára kizárólag a nemzetiségi politikusok között találhatnak.9 A magyar kormány szűklátókörű nemzetiségi politikája aztán lehetővé tette a bécsi reakciónak, hogy a magyarság forradalma és szabadságharca ellen fordítsa a saját nemzeti szabadságukért küzdő horvátokat és szerbeket, sőt részben a románokat és szlovákokat is. A délvidéki szerbek küldöttsége Djordje Stratimirovié vezetésével április 8-án megjelent Pozsonyban, hogy az országgyűlés elé terjessze az újvidéki petíciót. Ugyanakkor biztosítani szerette volna a törvényhozást a polgári átalakulás szerb híveinek a magyar forradalom iránti lelkesedéséről és bizalmáról. Amikor azonban a küldöttek felvetették a magyarországi szerbek és a szerb fejedelemség egyesítésének a lehetőségét, Kossuth kijelentette, hogy Magyarországon csak egy politikai nemzet létezik. A küldöttek, akik a fegyvertársi kapcsolatok kiépítésének a szándékával érkeztek Pozsonyba, alig két nap múlva már úgy távoztak onnan, hogy nemzeti törekvéseiknek a magyar forradalom táborán belül nem szerezhetnek érvényt, tehát azt „másutt fogják keresni.” Amire Kossuth indulatosan azt felelte: „Ez esetben a kard fog dönteni.”10 A nemzetiségek vezetői 1848 tavaszán aztán egyre inkább eltávolodtak a magyar forradalom táborától, majd a teljes szakítás és nyílt szembefordulás útjára léptek. A magyarországi ortodox egyház székhelyének, Karlócának a lakói április 14-i gyűlésükön immár meghatározták a nemzeti mozgalom irányát és területi aspirációit. Azt hangoztatták, hogy a Bácskából, a Temesközből, a Szerémségből és Baranyából 7 A szerb és a horvát parasztok felszabadulásával és mozgalmaival foglalkozik Lőrincz Péter: Adalék a vajdasági agrárkérdés történetéhez 1848—1849. Növi Sad 1956. 36.; Thim József: i. m. II. Bp. 1930. 55. Az újvidéki szerb hitközség előterjesztései. Újvidék, 1848. márc. 27. 8 Bona Gábor: Szerb—magyar szakértői konferencia az 1848—49-es szerb—magyar kapcsolatok témájáról Sz 113. évf. (1979) 6. sz. 1108—1110. Spira György hozzászólása.; A határőr falvak lakóit időközben teljesen áthatotta az a vélekedés, hogy a végvidéken nemcsak a kincstári robot fog megszűnni, hanem többé egyáltalán „nem lesz földesúrként működő katonai kincstár.” Vö. Spira György: i. m. Sz 111. évf. (1977) 4. sz. 699. 9 Arató Endre: i. m. In: Egyetemi tankönyv III. Bp. 1961. 425.; Spira György: i. m. In: Magyarország története 6/1. Bp. 1979. 173—176. 10 Spira György: i. m. Sz 111. évf. (1977) 4. sz. 688—689.; Mindezekről Siegfried Kapper: Die serbische Bewegung in Südungarn. Ein Beitrag zur Geschichte der ungarischen Revolution. Berlin 1851. 57—59. 4 49
