Tanulmányok Csongrád megye történetéből 5. (Szeged, 1981)

Gaál Endre: A szegedi nyomdai munkások segélyzőegyletének megalakulása

évek elején a kormány feloszlatott. Új önképzőegyletüket 1863-ban alakították meg. Részben ennek, részben a lipcsei önképzőegylet alapszabályának mintájára az 1865. október 1-jén tartott nyomdászgyűlés által kiküldött 11 tagú bizottság dolgozta ki a Pest-Budai Könyvnyomdászok Önképzőegylete alapszabályát. A pesti önképzőegylet létrehozásának fő kezdeményezői Buschmann Ferenc, Hirsch Lipót és a szegedi születésű, 1856—1860 között Burger Zsigmond nyomdájában tanult, majd a fővárosba került és a Wodianer-, utóbb a Heckenast nyomdában dolgozó Bendtner József voltak. Az alapszabályt 1866. június 10-én hagyta jóvá a Helytartótanács.23 A magyarországi gazdasági, társadalmi, politikai viszonyok ekkor már lehetővé, egyben szükségessé tették a nyomdamunkások olyan szervezetének létrehozását is, amely független volt a munkáltatóktól, a nemzetközi munkásmozgalom egyes irányzatainak képviselői számára vitafórumot, művelődési lehetőséget biztosított, fejlesztette az osztályöntudatot, a munkások összefogásának megvalósításával az anyagi helyzet javítását is elősegíthette. A tőkés gazdaságnak az 1850-es évekhez képest jóval erőteljesebbé válása az 1860-as években, a szellemi kultúra növekedése, az iskolai oktatás valamelyes szélesedése, a politikai élet pezsgése, az olvasóközönség számának gyarapodása (ami pl. az 1860-as években jelentős számban alakult egyletek tevékenységében is tükröződött), a könyv- és lapkiadás fellendülése, mind olyan tényezők voltak, amelyek a nyomdaipar fejlődését meggyorsították. 1848-ban az ország 53 városában 82 nyomda, (közüli'k 8 Pesten és 2 Budán), 1866-ban már 55 városban 126 kő- és könyvnyomda működött. (Pesten 34, Budán 4).24 Szembeötlő a pesti nyomdák számszerű gyarapodása, de hozzá kell tennünk, hogy a 34-ből 17 csupán kőnyomda volt. Ebből az is következik, hogy a kisebb, elsősorban alkalmi nyomtatványok előállítására szolgáló nyomdák száma nőtt (a gazdasági élet szükségleteinek megfelelően), a segédek számának gyarapodása nem állott arányban a nyomdák számának növekedésével. Novitzky N. László szerint Pest-Budán a nyomdászsegédek száma 1848 és 1863 között 236-ról 298-ra nőtt. Mellettük 198 tanonc dolgozott. A nyomdamunkások életkörülményei rendkívül rosszak voltak: a nyomdák egy része (különösen a kisebbek) nedves, egészségtelen pincehelyiségekben működött. Ennek következtében a tbc. nagy mértékben terjedt a munkások között. Súlyosbította ezt az ólommal való foglalkozás, ami roncsolóan hatott a szervezetre. Igaz, hogy a nyomdászok jobban fizetettek voltak más szakmák munkásainál, de átlagéletkoruk rövidebb egyéb szakmabeliekénél. A munkaidő megrövidítése éppen ebben az iparágban — elsősorban a munkás átlagéletkorának meghosszabbítása céljából — elengedhetetlen követelmény volt. Az életkörülmények megjavítása a nyomdászatban is csak szervezkedés, mozgalom útján volt lehetséges.

Az anyagi érdekek védelmét is szolgáló önképzőszervezet lehetőséget adott — éppen a művelődési cél megvalósításán keresztül — a munkások szocialista nevelésére. Az önképzőegylet alapítói között számos szocialistát is találunk, olyanokat, akik Ferdinand Lassalle tanainak hívei voltak, akik a lassalleanizmus sajátos, osztrák változatát ismerték meg. Ez az irányzat a politikai jogokért való harc mellett hangoztatta a gazdasági harc és a gazdasági szervezkedés szükségességét (Hirsch Lipót, Ihrlinger Antal stb.). Ezt hirdette az önképzőegylet által 1869. május 1-én megindított Typographia c. szaklap is. A nyomdai munkások önképzőegylete volt az első szocialista szakmai szervezet Magyarországon, lapja pedig az első szocialista szakköz23 Az előadottakra részletesen: Novitzky N. László: Id. mű 72—84 1. Közli az alapszabály szövegét is.

24 Az 1848. évi adat: A könyv és könyvtár a magyar társadalom életében. Id. mű 594. 1., az 1866. évi adat: Kimutatása a magyarországi összes könyv- és kőnyomdáknak. Statisztikai és Nemzetgazdasági Közlemények, 1867. 83—89. 1.

139