Tanulmányok Csongrád megye történetéből 5. (Szeged, 1981)

Gaál Endre: A szegedi nyomdai munkások segélyzőegyletének megalakulása

ségüket csupán egy-egy nyomdára kiterjesztő laza tömörülések, amelyek útisegélyt és betegsegélyt fizettek, a nyomdatulajdonosok vagy nyomdavezetők irányítása alatt állottak. 1807-től már létezett ilyen ún. „házipénztár” a budai Egyetemi Nyomdában, 1830-tól a debreceni, 1846-tól a brassói nyomdában.13 Azon túlmenően, hogy ezek voltak a legelső szervezeti formák a nyomdai munkások körében, más is említésre méltóvá teszi őket: tagjaik már olyan munkások, akikben nem élt az önállóvá válha- tás reménye. A nyomdaüzem felállítása sokkal több pénzbe került, mint pl. egy cipész- vagy szabóműhelyé. A nyomdai munkához szükséges kellékek (betűk, metszetek, léniák, szedhető ornamensek, a tárolásukhoz szükséges szekrények, szedőhajók, szedőállványok, sorjázok, nyomóprések, simítógépek, különféle minőségű papírok, kötészeti anyagok és eszközök stb.) önmagukban is sokba kerültek, ezen kívül a privilégium megszerzése is jóval drágább volt, mint az egyszerű, a céhekben kiadni szokott mesterleveleké. Egy-egy város tanácsa abban az esetben segített kieszközölni az engedélyt a nyomdaalapításhoz, ha a vállalkozó — szakismereteinek igazolása mellett — megfelelő vagyonnal rendelkezett, feddhetetlen előéletű volt, és ha a város közügyeinek intézésében is szerepet játszott. Amikor 1836-ban Konrád Keresztély a második szegedi nyomda megalapításának kérelmét előterjesztette, a városi tanács nemcsak azt állapította meg, hogy a nyomda létesítése nemzeti és helyi gazdasági-, kulturális érdekből fontos, hanem azt is, hogy a folyamodónak kb. 15 000 váltóforintra becsülhető ingatlan vagyona van és „személyes tulajdonságai” is alkalmassá teszik arra, hogy nyomdát állíthasson. (Konrád Keresztély 1833 óta a város nagyobb tanácsának is tagja volt.)14 Ennek ellenére a Helytartótanács nem engedélyezte 1836- ban a második szegedi nyomdát.

Ilyen körülmények között hazánkban 1848-ig érdemleges nyomdai munkás- mozgalomról nem beszélhetünk. Az 1848-as forradalom azonban e tekintetben is gyökeres fordulatot hozott. A forradalmi időszak — amint azt már a 18. század végi nagy francia forradalom története is bizonyította — rendkívüli mértékben megnöveli a nyomtatványszükségletet. A polgári forradalmak a gondolatközlés, a sajtó szabadságát is proklamálták; a forradalmak sodrában kiformálódó politikai áramlatok többek között a nyomtatványok különféle fajtáinak megjelentetésével és terjesztésével is igyekeztek táborukat szélesíteni, az eseményeket — osztályhelyzetükből adódó érdekeiknek megfelelően — befolyásolni. így volt ez az 1848-as forradalom idején az osztrák birodalomban, ezen belül Magyarországon is.15

A forradalom győzelme, a cenzúra eltörlése, a közvélemény formálásának szükségessége nagymértékben növelte a monarchia nagy városaiban, főleg Bécsben, Pozsonyban, Brünnben Prágában, Pest-Budán a nyomtatványkiadást. A nyomdákban felhalmozódott munka a segédek korábbinál nagyobb mérvű igénybevételét vouta maga után. Ugyanakkor a nyomdai alkalmazottak maguk is felismervén a jó üzleti konjunktúra által megnövelt keresletet a munkáskéz iránt, Bécsben már 1848. április 10-én mozgalmat indítottak, amely a munkások elért követeléseit árszabályszerződésben (a nyomdaiparban hosszú időn át így nevezték a kollektív szerződést) rögzítette.16 A bécsiek példájára a pozsonyi nyomdászok is mozgalmat kezdtek és április 23-án felhívták a pest-budai kollégákat, hogy fogjanak össze és követeljék a

13 Novitzky N. László: Id. mű 42. 1.

14 Gaál Endre—Szabó Ferenc: Id. mű. 17—18., 32—35. 1.

15 A polgári forradalmak említett hatására Anthony Smith: The Newspaper. An International History. London, 1979. 88—89., 116—117.1. — Az 1848. évi magyar törvények által biztosított sajtó- szabadságról és annak korlátáiról: A könyv és könyvtár a magyar társadalom életében. Az állam- alapítástól 1849-ig. Összeállította: Kovács Máté. Budapest, 1963. 591—594., 610—615. 1.

16 Novitzky N. László: Id. mű. 35.1.

136